Tátrai Patrik – Pálóczi Ágnes – Pásztor István Zoltán – Pénzes János1 Etnikai besorolási gyakorlatok. A cigányság külső kategorizálását befolyásoló tényezők DOI: 10.18030/socio.hu.2017.2.45 Absztrakt A cigányság számának alakulása régóta kutatott témája a magyar tudományosságnak, ugyanakkor az erre vonatkozó felmérések, becslések és népszámlálások eredményei rendkívül nagy szórást mutatnak. Mindez azonban nem jelent feltétlenül valamiféle mérési hibát; a jelenség hátterében elsősorban az egyes felmérések eltérő megközelítése és módszertana áll. Tanulmányunkban ilyen eltérő módszerekkel végrehajtott, a cigány- ság számának meghatározására irányuló kutatások, területi adatbázisok összehasonlítására teszünk kísérletet, hogy bemutassuk a klasszifikációs rendszerek közötti különbségeket, és megtaláljuk a különbségek főbb magya- rázó tényezőit. A korábbi vizsgálatok ismertetésén túl saját kutatásunkra alapozva bemutatjuk az ön- és a külső identifikáció közti különbségeket országos szinten, valamint összevetjük a külső minősítések néhány alfaját, illetve ugyanazon módszer időbeni változásait, dinamikáját Szabolcs-Szatmár-Bereg megye példáján. A kapott eredmények azt mutatják, hogy ön- és külső minősítés kapcsolatát leginkább a településmé- ret, a települési roma koncentráció, valamint a marginalizáltság olyan jellemzői, mint alacsony iskolázottság, gazdasági aktivitás és jövedelem befolyásolják. A külső klasszifikációs rendszerek összehasonlítását tekintve a legfeltűnőbb, hogy a különböző felmérések meglehetősen nagy eltéréseket mutatnak, bár hosszú távon az eredmények követik a cigány népesség növekedési trendjét. Összességében a különböző felmérések összeve- tése jól tükrözi a cigányság etnikai határainak elmosódottságát, illetve a cigány kategóriába sorolás inkoherens kritériumrendszerét. A különböző klasszifikációs rendszerek működési mechanizmusa rendkívül összetett, ko- rántsem egységes, és folyamatosan változó. Kulcsszavak: etnikai kategorizáció, cigányság, klasszifikációs rendszerek, etnicitás 1 Tátrai Patrik, PhD, MTA CSFK Földrajztudományi Intézet, tudományos főmunkatárs. Pálóczi Ágnes, MSc, Debreceni Egye- tem, Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék, doktorjelölt. Pásztor István Zoltán, PhD, Debreceni Egye- tem, Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék, egyetemi tanársegéd. Pénzes János, PhD, Debreceni Egyetem, Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék, egyetemi adjunktus. 45 Contributions to the background of external categorization of Roma Abstract Research regarding the number of Roma has been of significant interest in Hungary for a long time, however the results of such research (i.e. figures for the number of Roma) largely deviate from each other. However, this deviation does not necessarily mean a “measurement error”, rather it reflects the different approaches and methods between surveys. The present paper is an attempt to compare surveys and spatial databases concerning the peculiarities of the Roma population in Hungary,to present the main differences between classificatory systems and to explain the factors behind them. This analysis is partly based on the authors’ data collection. In addition to providing an overview of previous surveys, this study aims to compare (1) self and external ethnic identification at national level and (2) different types of external categorizations using Szabolcs-Szatmár-Bereg County as an example. Results show that the interconnection between external and internal assessments is influenced by the size of settlement, local proportion of Roma, and socio-economic characteristics like educational attainment, economic activity and income. Although the outcomes of surveys applying external classification vary widely, they follow more general demographic trends among Roma in the long term. Overall, by comparing different types of approaches, the present study argues that the boundaries of Roma ethnicity are blurred, external categorization is based on incoherent criteria and the operating mechanism of ethnic identification/ classification forms a very complex and ever-changing system. Keywords: ethnic categorization, Roma, classificatory systems, ethnicity 46 Tátrai Patrik – Pálóczi Ágnes – Pásztor István Zoltán – Pénzes János Etnikai besorolási gyakorlatok a cigányság külső kategorizálását befolyásoló tényezők Bevezetés Közismert, hogy a népszámlálások során magukat cigánynak vallók létszáma messze elmarad a külvilág, a környezetük által cigánynak gondolt népesség számától, általában 30–40%-át adva az utóbbinak (Kemény– Janky 2003). Ráadásul a népszámlálásokon önmagát cigányként definiálók száma hektikusan változik, ingadozik, ami tovább erősíti a bizalmatlanságot a népszámlálás vonatkozó eredményeivel kapcsolatban. A népszámlálási kategóriák között is igen nagy az eltérés: a cigány nemzetiséget vallók ötször annyian vannak, mint a cigány (lovári, beás, stb.) anyanyelvűek, tehát a cigánysághoz tartozásnak egyáltalán nem feltétele a nyelvismeret. Ezek a különbségek, illetve az adatok időbeni hullámzása azonban semmiképpen sem a cenzus megbízhatat- lanságának indikátora, hanem – a népszámlálások közti ingadozást tekintve – pusztán a társadalmi változások lakmuszpapírja, illetve – a népszámlálások és a becslések közti különbséget tekintve – a klasszifikációs rend- szerek közti különbség látványos megnyilvánulása. Ugyanakkor a népszámlálásoknál sokkal megbízhatóbbnak gondolt becslések is meglehetősen hullámzó, egymástól jelentősen eltérő eredményeket adtak a cigányság lélekszámára vonatkozóan. Mindazonáltal – ahogy a népszámlálás sem „rossz” adatokat közöl – ez a jelenség sem feltétlenül „mérési hiba”, hanem az eltérő módszertani háttér, illetve a cigányság definiálásának szubjekti- vitása által okozott különbség. Az 1990-es évek második felében lezajlott „Ki a cigány?” vita világított rá élesen arra, hogy a cigányság etnikai besorolása egy szubjektív folyamat, melyet a „klasszifikációs küzdelemben” részt vevő egyének, cso- portok alakítanak. Más szóval a cigányság, vagy bármely másik etnikai csoport etnikai határai elmosódottak és folyamatosan mozgásban vannak, éppen ezért az adott csoporthoz tartozók számának, jellemzőinek megha- tározására nincs egyetlen és kizárólagos mód (Ladányi–Szelényi 2000a), illetve a különböző eredményre jutó kutatások nem feltétlenül rosszak vagy helytelenek. Tanulmányunkban ilyen eltérő módszerekkel végrehajtott, a cigányság számának meghatározására (is) irányuló kutatások, adatbázisok összehasonlítására teszünk kísérletet, hogy bemutassuk a klasszifikációs rend- szerek közötti különbségeket, és megtaláljuk a különbségek főbb magyarázó tényezőit. Nemcsak az ön- és a külső identifikáció közti különbségeket vizsgáljuk, hanem bemutatjuk a külső minősítések néhány alfajának el- térését, illetve ugyanazon módszer időbeni változásait, dinamikáját. Mindezek által jobban megérthetjük, hogy napjaink Magyarországán kit, hol és mi alapján tekintenek cigánynak. Munkánkban először áttekintjük, hogy a korábbi kutatások milyen eredményekre jutottak az egyes klasz- szifikációs rendszerek különbségeiről, részletesen megvizsgáljuk a szakirodalomban a cigányság meghatározá- sában felmerülő különbségeket, majd saját kutatásainkra alapozva bemutatjuk, hogy a cigányság száma hogyan alakul a különböző klasszifikációs rendszerek szerint, és milyen tényezők húzódnak a különbségek hátterében. 47 ● socio.hu 2017/2 ● Tátrai–Pálóczi–Pásztor–Pénzes: Etnikai besorolási gyakorlatok ● Ki a cigány? A klasszifikációs rendszerek különbségei a korábbi kutatások alapján A cigány népesség számának, egyéb jellemzőinek felmérésekor a legfontosabb azt definiálni, hogy kit is tekintünk cigánynak. Szuhay (1993: 339) tágan, négy szemszögből vizsgálja e kérdést és adja meg ezek előnyeit és hátrányait: 1. statisztikai, szociológiai megközelítés; 2. etnográfiai megközelítés; 3. antropológiai megközelí- tés; 4. etnikai önazonosság és vállalás figyelembevétele. A legtöbb – általában szociológiai megközelítésű – fel- mérés azonban más rendszerben vizsgálja e kérdést, és általában Szuhay 1. és 4. pontjára korlátozódnak. Ezen megközelítésben az etnikai klasszifikációnak alapvetően két módja lehetséges: az ön-, illetve a külső minősítés. Önbevalláson alapuló adatokat közölnek például a népszámlálások, de az előzőekben ismertetett okok miatt ezek csak a cigánynak vélt népesség kisebb hányadáról adnak információt. A külső kategorizációt tanulmányoz- va Ladányi és Szelényi (2004: 126–135) két módszert különböztet meg: egyrészt a szakértők, azaz a romákat vagy a helyi viszonyokat jól ismerő emberek (pl. szociális munkás, önkormányzati dolgozó) segítségével, más- részt a kérdezőbiztosokkal végrehajthatott minősítést. A szakértői minősítést egyes kutatások tovább tagolják, általában az adatközlő etnikai hovatartozása alapján (nem cigány vs. cigány) (ld. Koltai és társai 2011). A cigányság auto- és a heteroidentifikációja közötti, már említett különbséget a korábbi kutatások több tényezővel magyarázzák. A legtöbben azt emelik ki, hogy elsősorban az adott időszak társadalmi viszonyainak, valamint a diszkrimináció, a stigmatizáltság és a rasszista közbeszéd mértékének függvényében változik a cigá- nyok önbevallása (ld. Szuhay 2007: 98–99; Ladányi–Virág 2009: 5; Durst 2010: 180; Csepeli–Simon 2004: 135; Fosztó 1997: 27). Szuhay (1997) kiemeli, hogy a fenti különbségben szerepet játszik a cigányság heterogeni- tása, belső tagoltsága, tehát az a tény, hogy a többségi társadalom szemszögéből egységesnek látszó csoport számtalan kisebb, egymástól sokszor teljesen elzárkózó csoportból áll. Ezáltal nem minden cigány alcsoport tud azonosulni a „cigány” vagy „roma” megnevezéssel, népszámlálási kategóriával, illetve a többi cigány alcsoport- tal (Szuhay 1993). Továbbá, a népszámlálási és a becsült roma népességszám közötti eltérést magyarázhatjuk a többségi és kisebbségi nacionalizmusokkal, amelyeknek érdekében áll a cigányság számát jelentősen felül- becsülni (Ladányi–Szelényi 2000a: 180).2 De ugyanígy befolyásoló tényező lehet a népszámlálás végrehajtása3 vagy módszertana is (ld. Tátrai 2014: 507–508). Utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy mindössze 2001 óta van lehetőség a magyarországi népszámlálásokon többes etnikai kötődés deklarálására. A népszám- lálási eredmények egyértelműen bizonyították, hogy – ellentétben a közgondolkodással, amely a magyar és cigány kategóriát egymást kizáró kategóriaként értékeli (Ladányi–Szelényi 2000b; Dupcsik 2005) – a cigányság többsége kettős, magyar és cigány nemzetiségi kötődéssel rendelkezik. Kemény és Janky (2003: 311) megköze- lítésében az a jelenség, hogy a cigányok jelentős része magyar nemzetiséget (is) vall a népszámlálásokon, nem jelenti azt, hogy a cigányok nem vállalják cigányságukat: „Az 1993-as felmérés adatai azonban mutatják, hogy a magyar anyanyelvű cigányok többsége ugyan magyar nemzetiségűnek vallja magát, de elismeri cigány szár- mazását, és vállalja cigányságát. Nem is tehet mást. Mert környezete szigorúan számon tartja származását.” 2 Ennek megfelelően mind a többségi társadalom tagjai, mind a romák jelentősen felülbecsülik a magyarországi cigány népesség számát (vö. Marketing Centrum 2009). 3 „…az önmagukat cigánynak vallók cigánynak tekintett népességen belüli aránya nyilván erősen függ az etnikai alcsoporthoz való tartozástól, a népszámlálást végzők vélt vagy valóságos érdekeitől, a cigányellenes előítéletek pillanatnyi állásától és számos más tényezőtől is.” (Ladányi–Virág 2009: 5). 48 ● socio.hu 2017/2 ● Tátrai–Pálóczi–Pásztor–Pénzes: Etnikai besorolási gyakorlatok ● A fentiek tükrében tehát megállapítható, hogy a cigányság népszámlálásokon rögzített számának ingadozása nem valamiféle hibának, hanem fontos társadalmi ténynek tekinthető (Ladányi–Szelényi 2004: 127–128). Az auto- és heteroidentifikáció közötti disszonancia, valamint a cigányság speciális társadalmi helyzete hívta életre azokat a cigánykutatásokat, amelyek keretében a cigányság létszámát, szociodemográfiai (esetleg területi) jellemzőit kívánták felmérni. Magyarországon – csakúgy, mint a környező országokban – ezen felméré- sek többsége a szakértők általi külső kategorizációt alkalmazta. Mind az 1893-as cigányösszeírás (A Magyaror- szágban… 1895), a Kemény István vezette szociológiai felmérések (ld. Kemény 1974, Kemény 1997, Kemény és társai 2004), az 1980-as évek CIKOBI-felmérései (ld. Kocsis–Kovács 1991, Kertesi–Kézdi 1998), vagy napjainkban a Szlovákiai Roma Atlasz (Mušinka és társai 2014, a módszertan angolul: Matlovičová és társai 2012: 78–79), továbbá – nem cigány vonatkozásban – az 1980-as népszámláláshoz kapcsolódó, Hoóz István vezetésével meg- valósuló kiegészítő adatgyűjtés (ld. Hoóz 1985), illetve egyéb regionális léptékű kutatások (pl. Keményfi 2002, Tátrai 2010) is ezt a módszert alkalmazták. E kutatások definíciója szerint cigány az, akit a nem cigány környezet különböző ismérvek (életmód, életvitel, antropológiai jelleg) és az együttélés tapasztalatai alapján cigánynak tart (Kemény 1974: 63, Havas és társai 2000: 200–201, Kemény és társai 2004: 12–13). E megközelítés – bár több kritikát is kapott (ld. Ladányi–Szelényi 2000a, 2000b;4 Keményfi 2002: 14), illetve a módszer alkalmazható- ságát és korlátait is jelezték (ld. Hoóz 1989) – gyakorlati szempontból a legkönnyebben kivitelezhető módszer, amely pontos kutatási célkitűzések és körültekintő mintavételezés esetén jól hasznosítható (Havas és társai 2000).5 A módszer problémáit, korlátait felismerve Keményfi (1999: 143, 2002: 13–15) egy másik megközelí- tést próbált alkalmazni a szlovákiai Gömörben, és megfordította az általánosan használt minősítést cigánynak tekintve azt, „akiket olyan cigányok, akik magukat romának vallják (!) – különböző ismérvek (életmód, antro- pológiai jelleg, családi leszármazás) alapján – cigánynak tartanak”. Bár ezzel a megközelítéssel kiküszöbölhetők lettek volna a nem cigány minősítők előítéletei a klasszifikációs folyamatban, a gyakorlatban a módszer nem működött, mivel egyrészt nem sikerült felkutatni a népszámláláson magukat cigánynak vallókat, másrészt a po- tenciális adatközlők nem ismerték eléggé a helyi lakosságot ahhoz, hogy elvégezzék az etnikai minősítést, har- madrészt a kapott minősítések egyáltalán nem illeszkedtek a hagyományos etnikai kategóriákhoz (ld. Keményfi 1999, 2002). Jelentős figyelmet szentelt a különböző klasszifikációs rendszerek tanulmányozásának és összehasonlítá- sának a Ladányi János és Szelényi Iván vezetésével az ezredfordulón lezajlott kutatás, amely egyszerre alkalmaz- 4 „Már a minősítést végzők beosztása és a munkájukkal járó mindennapi tapasztalatok is érthetővé teszik, hogy ez a kiválasztás az ezen intézmények számára problematikus cigány családokat fogja nagyobb eséllyel cigánynak tekinteni, míg az ilyen szempon- tokból nem problematikus családokat, azokat, amelyek ’olyan rendesek, mintha nem is lennének cigányok’, alul fogja repre- zentálni. A Kemény-féle kutatás tehát a szociálpolitikai szempontból problematikus cigány népesség igen jó közelítését adja, és egyetértünk abban, hogy e népesség helyzete jelenti napjaink talán legégetőbb szociális feszültségét.” (Ladányi–Szelényi 2000a: 185). 5 „A kutatás céljára ennél jobban használható vagy pontosabb körülírást lehetővé tevő kritériumot nem lehet találni. Ez a meghatáro- zás bizonyosan nem zárja ki azokat, akik öntudatosan vállalják a cigányságukat, de azokat sem, akik erőteljesen megindultak az asszimiláció útján, mert tapasztalataink szerint a nem cigány környezet a sikeresen asszimilálódókról is még nagyon sokáig számon tartja cigány származásukat. Az ily módon meghatározott cigány népességből legfeljebb a nyomtalanul asszimilálódot- tak maradnak ki, de őket nem is helyes a kutatás alanyainak tekinteni.” (Havas és társai 2000: 201). 49 ● socio.hu 2017/2 ● Tátrai–Pálóczi–Pásztor–Pénzes: Etnikai besorolási gyakorlatok ● ta az auto- és heteroidentifikáció módszereit, azaz az önbevallást, a szakértői és a kérdezőbiztosi minősítést. E vizsgálat folyamán kimutatták, hogy számottevően különbözik a különböző kategorizációs módszerek által cigánynak minősített lakosság társadalmi helyzete, jellemzői, valamint feltárták az etnikai klasszifikáció orszá- gonként eltérő mintázatait (Ladányi–Szelényi 2004: 131–135). A kutatás alapján Magyarországon a kérdezőbiz- tosok által romának minősítetteknek mindössze harmada vallotta magát romának. Az NCSSZI (Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet) 2010-es kutatása szintén több megközelítést kom- binált; két almintájukba egyrészt a többség által cigánynak minősítettek, másrészt a cigányok által cigánynak minősítettek kerültek be (Koltai és társai 2011). A külső minősítést ugyanakkor kombinálták az önbevallással is, és ebből próbáltak meg következtetéseket levonni a cigány önidentifikációt befolyásoló tényezőkkel kapcsolat- ban. Megállapításuk szerint fontos hatása van a cigány identitás vállalására valamely cigány nyelv ismeretének,6 a földrajzi elhelyezkedésnek,7 a településméretnek8 és a vagyoni helyzetnek.9 A kutatás fontos különbségeket tett továbbá az egyes cigány alcsoportok között is (Csaba–Závecz 2011). A különböző népszámlálások, felmérések és kutatások eltérő módszerei, tapasztalatai és eredményei alapján az a következtetés vonható le, hogy sem az önidentifikáció, sem a külső minősítés nem tudja megadni a romák „objektív” létszámát. A különböző külső besorolási módszerek (szakértői, kérdezőbiztosi) pedig mind- össze arról tanúskodnak, hogy a kategorizálók kit tartanak romának. Ebből a szempontból e módszerek elsősor- ban a kategorizációs folyamatról, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a hatalmi pozícióban levő kategorizálókról, azok céljairól szolgáltat információt (vö. Jenkins 2005: 137, Ladányi–Szelényi 2000a: 179).10 Külső kategorizálás a gyakorlatban A külső kategorizálás nem csak a tudományos kutatásokban játszik szerepet, hanem a mindennapi élet szerves része is. A szakirodalom ezt a hétköznapi kategorizációs gyakorlatot – azaz amikor valakit a nem cigány társadalom cigánynak tekint – gyakran a kizárási technikák részeként azonosítja (pl. Ahmed és társai 2007). Ezt támasztják alá az etnikai klasszifikáció mechanizmusait elemző kutatások is, amelyek hangsúlyozzák az ön- és külső minősítés szituativitását, rugalmasságát, változékonyságát – párhuzamosan a társadalmi változásokkal, illetve igazodva az egyéni és csoportérdekekhez. Ladányi és Szelényi (2000b: 209) megfogalmazásában „a kü- 6 „Ha valaki megérti valamelyik cigány nyelvet, akkor nagyobb valószínűséggel vallja magát romának vagy cigánynak, mint az, aki nem érti azt meg.” (Csaba–Závecz 2011: 30). 7 „Ha valaki az Alföldön, Budapest iparvidéken, Északon vagy a Dél-Dunántúlon él, akkor nagyobb valószínűséggel vallja magát romá- nak vagy cigánynak, annál, aki Keleten él.” (Csaba–Závecz 2011: 30). 8 „Minél kisebb lélekszámú településen lakott a megkérdezett személy, annál inkább vallotta magát romának/cigánynak.” (Csaba– Závecz 2011: 30-31). 9 „A jó vagyoni helyzetű, a környezetük által romának tartott egyének nagyobb valószínűséggel ’nem vállalták’ származásukat.” (Csa- ba–Závecz 2011: 31). 10 Az adott kutatás céljainak megfelelően a ’hatalomnak’, a kategorizálónak – a tudományos ismeretszerzés mellett – konkrét célja lehet az adott felméréssel, a cigányság számbavételével. Ilyenek lehetnek a szociális helyzet, a szegénység és kirekesztettség vizsgálata (pl. Koltai és társai 2011), a munkaerő-piaci lehetőségek és politikák optimalizálása (Fleck–Messing 2010), de az önkormányzati, iskolai, stb. források elosztásánál is jelentős szerepet játszhatnak ezen adatok. Mivel az eredményekhez ese- tenként komoly települési, intézményi, politikai érdekek fűződnek, fontos megjegyezni, hogy ezek jelentősen befolyásolhatják a kapott adatokat, általában megemelve a cigányságra vonatkozó számokat. Erre talán a legjobb példa a Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat által összeállított, a későbbiekben részletesebben is bemutatásra kerülő adatsor. 50 ● socio.hu 2017/2 ● Tátrai–Pálóczi–Pásztor–Pénzes: Etnikai besorolási gyakorlatok ● lönböző kizárási stratégiák igyekeznek felnagyítani és megmerevíteni a ’kisebbség’ és a ’többség’ közötti kü- lönbségeket. Ezeknek a stratégiáknak ugyanúgy része lehet a rasszjegyek jelentőségének mérhetetlen eltúlzása, szociális és etnikai problémák egymásba mosása, mint ahogyan az etnikai keveredés tabuként való kezelése, vagy a ’többségi’ és ’kisebbségi’ társadalom ’jellegzetességeinek’ egymás ellentéteként való megfogalmazása.” A hatalmi pozícióból történő külső identifikációnak közvetlen hatása van a kívülről sokszor egységesnek látszó csoport önidentifikációjára is, így a külső kategorizáció az identitás forrásává válhat, amely ezáltal meg- változhat, avagy folyamatosan átalakulhat (ld. Oblath 2006: 53, Stewart 2010: 44–46). A külső minősítés vizsgálatánál alapvető fontosságú az a kérdés, hogy kit tekint a külvilág, a társadalmi környezet cigánynak. Mindez nem lenne kérdés, ha lenne bármilyen objektív tényező, ami alapján biztosan azt lehetne mondani valakiről, hogy roma; de ilyen tényező nem létezik. Éppen ezért a kérdés nemcsak arra irányul, hogy milyen szempontok alapján tekintenek valakit cigánynak, hanem arra is, hogy mennyire konzisztens, illet- ve mennyire változékony ez a minősítési rendszer, mennyire befolyásolja a klasszifikációt a minősítő személye.11 A minősítés szempontjait vizsgálva rendkívül tarka kép tárul elénk. A kategorizálást végző személyek a legváltozatosabb ismérvek alapján tekintenek egyeseket cigánynak, míg másokat nem. Kétségtelen, hogy a legtöbb kutatás megemlíti, sőt a legfontosabb tényezők közé sorolja az antropológiai jelleget (bőrszín), illetve a leszármazás (családi kapcsolatok, kötelékek) ismeretét (pl. Hoóz 1989; Keményfi 1999, 2002; Virág 2000, 2010; Kemény–Janky 2003; Prónai–Vajda 2005; Durst 2006, 2010; Tátrai 2010; Csepeli és társai 2014). Bár általában a vegyes házasságból származókat is cigánynak szokták tekinteni, ebben a kérdésben számos kivételről tudó- sít a szakirodalom (pl. Ladányi–Szelényi 2004, Virág 2016), amelyben a helyi sajátosságoknak döntő szerepe van. A vegyes házasságok, melyek egyben a többségi társadalom részéről tartósan fenntartani kívánt etnikai határok átlépését is jelentik, szoros összefüggésben vannak a Jenkins (2005: 141) által is bemutatott szexuális tabusítással, azaz a vegyes kapcsolatok stigmatizálásával, más megfogalmazásban „aki cigánnyal hál, cigánnyá vál” (Szuhay Pétertől idézi Durst 2006: 82). Sőt, ezen logika mentén tekinti cigánynak a környezete azt is, aki cigányok között él (Oblath 2006: 53, Csepeli–Simon 2004). A fenti, objektívnek gondolt tényezőkről azonban sokszor bebizonyosodik, hogy valójában egyáltalán nem objektívek, és nem felelnek meg a sztereotípiáknak (pl. cigány származású személyek is lehetnek világos bőrűek), így a minősítési folyamat során sokkal szubjektívebb szempontok is jelentőséget kapnak. Ezek közül a legfontosabb minősítési szempont az életmód: cigány az, aki „cigány módon” él. Természetesen a „cigány életmód” tág kategóriája teljesen relatív és szintén sztereotípiá- kon alapul. Ezen szempontok közé sorolhatjuk, ha valakinek sok gyereke van, munkanélküli, szegény, telepen, rossz körülmények között él, iskolázatlan (Durst 2006: 82, Ahmed és társai 2007: 243), de szerepet játszhat a minősítésben a valláshoz, munkához való viszony, házasságkötéskor betöltött életkor (Keményfi 1999: 154), az öltözködés (Dupcsik 2005), sőt a beszédmód, illetve a cigány nyelv ismerete is (Csepeli–Simon 2004: 148). Más kutatások – a bőrszín mellett – a tisztaság és az éhség tematizálását látták meghatározónak (Horváth 2009). 11 Ladányi és Szelényi (2000b: 205) megfogalmazásában: „Ugyanazt a személyt definiálja cigányként a rendőr, az iskolaigazgató, a szomszéd, a munkatárs, a kérdezőbiztos, a falusi ember, a városlakó, a munkás, a vállalkozó, a paraszt, a kereskedő, a ’népies’ vagy ’urbánus’ értelmiségi, vagy indokolt-e azt feltételeznünk, hogy életük mindennapi gyakorlatában a klasszifikációs művele- tet minduntalan végrehajtó egyének, attól függően, hogy a társadalomban hol helyezkednek el, és annak függvényében, hogy a társadalmi feltételek hogyan változnak, részben eltérő kritériumokat használnak klasszifikációs gyakorlatukban?” 51 ● socio.hu 2017/2 ● Tátrai–Pálóczi–Pásztor–Pénzes: Etnikai besorolási gyakorlatok ● A külső minősítés szilárdságát, bizonyosságát leginkább meghatározó tényező az adott település mérete. Minél kisebb egy település, annál biztosabb, határozottabb a külső minősítés, hiszen annál jobban ismerik egy- mást az emberek (Virág 2010, Ladányi–Szelényi 2004). Aprófalvak esetében a származás ismerete a meghatáro- zó, de természetesen esetenként itt is közrejátszhat az életmód a minősítésben. A nagyobb települések eseté- ben – amelyeket nem hálóznak be teljesen a minősítő személyes kapcsolatai – azonban sokkal bizonytalanabbá válik a minősítés (ld. Hoóz 1985, Keményfi 2002, Tátrai 2010). Virág (2010: 14) általános iskolákban elvégzett kutatása szerint a tanárok a nagyobb településeken „hajlamosabbak voltak azokat a gyerekeket cigánynak te- kinteni, akik a település ’cigányok lakta’ részén éltek.” Bulgáriai példák alapján hasonló következtetésre jutott Ladányi és Szelényi is (2004: 129). Nagyobb településeken tehát a származás szerinti minősítés helyett olyan szociális jellemzők kerültek előtérbe mint a szegénység, a szegregált lakóhely vagy a név (Virág 2010: 14–15, Virág 2016: 8). Ugyanakkor Budapest iskolai cigánystatisztikáit vizsgálva Solt Ottilia elsősorban a minősítés isko- lánként teljesen eltérő alapjait, bizonytalanságát és változékonyságát emeli ki (Solt 1998: 296–297). Utóbbi gondolatkör átvezet minket a minősítő szerepéhez a klasszifikáció folyamatában. Mind hazai (pl. Ladányi–Szelényi 2004), mind nemzetközi (pl. Telles–Lim 1998, Ahmed és társai 2007) példák azt mutatják, hogy a minősítő személye döntő hatással van a kategorizációra. Cigány–nem cigány viszonylatban általában (nem ci- gány minősítő esetében) a kizárást szokták kiemelni, ami elsősorban a bizonytalan/köztes esetek cigányként való megjelölését jelenti. Régiónk egyéb viszonylataiban (pl. magyar–román) azonban a minősítők jelentős részben a saját nemzetiségükhöz sorolják a bizonytalan/köztes eseteket (ld. Ahmed és társai 2007), ezáltal is „erősítve” a saját nemzetiséget. De ugyanilyen fontos lehet a kérdezőbiztos/kutató nemzetisége is, amely egyfajta „megfele- lési kényszert” válthat ki a minősítőnél (Tátrai 2013). Ugyanakkor a külső minősítés folyamatát sokszor befolyá- solhatja az, ha a minősítő ismeri a minősített személy etnikai önbevallását (Ahmed és társai 2007: 239). A fentiekből jól látható, hogy a kategorizáló és a kategorizált viszonya egyenlőtlen viszony. A nagyobb – intézményes vagy informális – hatalommal rendelkező szereplő (egyén vagy csoport) tudja meghatározni a kategorizáció kereteit (Pulay 2007, Feischmidt 2013),12 jelen esetben, hogy ki a cigány.13 Ezért Ladányi és Sze- lényi (2004: 126) az etnikai besorolást a „klasszifikációs küzdelmek” részének tekinti.14 Jenkins (2005: 146) ér- telmezésében a folyamat nem csupán klasszifikációs kérdés; „szükségszerű módon a kérdéses csoport szociális világába való beavatkozást is jelenti, amely a szituáció sajátosságaitól függően megváltoztatja mindazoknak az életét, akik hozzátartoznak.” 12 „Az etnikai identifikáció, az etnikai hovatartozás kinyilvánítása minden esetben feltételezi a kategorizált és a kategorizáló szerepek vagy pozíciók kettősségét és együttes jelenlétét. E pozíciók társadalmi és gazdasági viszonyokba ágyazottak, vagyis helyzetük egymáshoz képest egyenlőtlen. A ’kategorizáló’ és a ’kategorizált’ közti egyenlőtlenség létét önmagában igazolja, hogy előbbi rendelkezik azzal az intézményes vagy informális hatalommal, mely a tőle származó definíciók érvényre juttatását, valósként és hitelesként történő megjelenítését teszi lehetővé.” (Pulay 2007: 107). 13 „A ’cigány’ nagymértékben annak a külső kategorizációnak a terméke, amely egyfelől ellenőrzése alá akar vonni deviáns módon viselkedő csoportokat (pl. vándorokat, bűnözőket), másfelől meg akarja akadályozni, hogy túlságosan integrálódjanak […] A külső kategorizációnak fontos szereplői a közigazgatás és a politika helyi intézményei, amelyek a szimbolikus politikán túl igaz- gatási eszközökkel is rendelkeznek ahhoz, hogy erőforrásokhoz juttassanak embereket, míg másokat megakadályoznak ebben.” (Feischmidt 2013: 93). 14 „A klasszifikációs küzdelemnek a kimenetelét távolról sem csupán a besorolás tárgyát képező személy társadalmi vagy netalán biológiai-genetikai jellemzői befolyásolják, hanem súlyosan meghatározóak ebben a folyamatban a besorolást végzők érdekei, előítéletei és társadalmi jellemzői is.” (Ladányi–Szelényi 2004: 126). 52 ● socio.hu 2017/2 ● Tátrai–Pálóczi–Pásztor–Pénzes: Etnikai besorolási gyakorlatok ● A témában született hazai vizsgálatokat áttekintve összességében arra a következtetésre juthatunk, hogy a cigányság külső minősítő általi kategorizációjában alapvetően két, lényegében kizárási szempont/technika érvényesül. Az első a faji/bőrszín alapú megkülönböztetés, amely magába foglalja a leszármazás ismerete sze- rinti besorolást is. A másik fontos tényező a sztereotípiák kivetítése, amely leginkább a „cigány életmódra” vonatkozik: az a cigány, aki piszkos, tanulatlan, szegregáltan él, munkanélküli, sok gyereke van, stb. Ennek tulaj- donképpen részét képezi, de önmagában is fontos a szakirodalom által gyakran ismételt jelenség, a szegénység etnicizálódása (ld. Váradi 2007: 77–78, Ladányi–Szelényi 2000a: 189), tehát a szegény, marginalizált helyzetben élők cigányként való megjelölése. A kizárási stratégiák megléte mellett fontos jellemző a befogadási stratégiák hiánya is: a romák külső minősítésénél nem játszik szerepet belső tagoltságuk, önidentifikációjuk (pl. különb- ségek romungró, lovári, beás, stb. között), holott ez a romáknál fontos distinkciós tényező. A fenti paraméte- rekkel jellemezhető kategorizációs rendszert Durst (2006: 85) a Brubaker (2001) és Jenkins (2005) által leírt csoportizmus (groupism) részeként azonosítja, amelyben a minősítő az etnikai kategóriákat egymástól élesen elkülöníti belülről mintegy homogénnek, kívülről pedig zártnak tételezve azt. Valójában e kategorizációs rend- szer térben és időben egyaránt rendkívül változékony, a társadalmi változásokkal együtt folyamatos átalakulás- ban van, hiszen „a külső meghatározás szükségszerűen társadalmi viszonyokba ágyazott” (Jenkins 2005: 129). Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy e dinamika, rugalmasság, valamint a lehetséges egyéni határátlépések ellenére – mint azt a kizárási stratégiák dominanciája is mutatja – a cigányság mint csoport határai merevek és állandóak. Ez elsősorban a cigányságnak a társadalmon belüli kedvezőtlen és diszkriminált pozíciójával hozható összefüggésbe, amit a többségi társadalom – saját privilegizált pozícióját, az erőforrásokhoz való egyenlőtlen hozzáférést védve – továbbra is fent kíván tartani; megmerevítve ezáltal az etnikai határt és megnehezítve az etnikai határátlépéseket (vö. Wimmer 2013: 207–210). Módszerek, hipotézisek Munkánk során a különböző klasszifikációs rendszereket területi (települési) alapon vizsgáltuk, azaz az egyes rendszerek összevetését nem a személyek, hanem a települések szintjén végeztük. Egyaránt felhasznál- tuk egyes korábbi vizsgálatok eredményét, a népszámlálási adatokat, valamint saját vizsgálatokat is folytat- tunk. A felmérések (a népszámlálásokat leszámítva) mind a külső besorolás módszerét alkalmazták. Az auto- és heteroidentifikáció összevetésére országos szinten is lehetőségünk nyílt, míg a különböző külső kategorizációs módszereket Szabolcs-Szatmár-Bereg megye példáján tanulmányoztuk. A Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének (DE TTT) munkatársai 2010 és 2013 között készítették el azt az országos felmérést, amely során az ország minden településéről gyűjtöttek adatokat a cigány lakosság számáról (Pénzes–Pásztor 2014). Az adatgyűjtés módszertana leginkább a CIKOBI 1984–87-ben lefolytatott települési szintű adatfelvételével mutat hasonlóságot, tehát mindkét vizsgálat a szak- értői besorolásra támaszkodott. A tanszék munkatársai minden települést megpróbáltak telefonon vagy sze- mélyesen elérni, bár néhány település esetén erre nem volt szükség, mivel egyes szakértők ismerete több településre is kiterjedt. A kutatás során a roma lakosság arányára vonatkozóan elsősorban a települési ön- kormányzatok reprezentánsai (polgármester, jegyző, egyéb önkormányzati munkatárs) szolgáltattak adatokat személyes tapasztalataikra hagyatkozva. Az önkormányzatok azonban több esetben a cigány kisebbségi ön- 53 ● socio.hu 2017/2 ● Tátrai–Pálóczi–Pásztor–Pénzes: Etnikai besorolási gyakorlatok ● kormányzatra hárították e kérdést. A ’ki a cigány’ kérdést tehát kutatásunk a gyakorlatiasság szemszögéből közelítette, és a Kemény-féle definíció módosított formáját használta: cigány az, akit a (cigány vagy nem cigány) környezete különböző ismérvek (életmód, életvitel, antropológiai jelleg) és az együttélés tapasztalatai alapján cigánynak tart. Egyaránt voltak tehát cigány (CKÖ vezetők, roma polgármesterek), illetve nem cigány adatköz- lőink, és Keményfi (1999) kutatásával szemben esetünkben jól működött a cigány adatközlők bevonása a folya- matba – vélhetőleg az adatközlők intézményi háttere miatt. Az országos felmérés során megfigyelt, roma és nem roma adatközlő által szolgáltatott eredmények közti – helyenként feltűnő – különbség inspirálta a második kutatásunkat, amely már kimondottan a klasszifikációs rendszerek összehasonlítását tűzte ki céljául. E felmérés 2015 tavaszán zajlott le; a DE TTT munkatársai a fenti módszerrel egyszerre keresték meg a települési önkormányzatokat és a roma nemzetiségi önkormányzatokat (RNÖ) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ugyancsak felhasználtuk a 2016 első felében készült kérdőíves kuta- tás adatait, amely a 2015-öshöz hasonló módszerrel készült (részletesen ld. Pénzes 2016). Fontos megemlíteni, hogy a megközelítésünk makroszintű, tehát nem a klasszifikációs rendszerek egyéni minősítését nézzük, hanem a települési szintű eredményeket. Célunk nem az volt, hogy meghatározzuk, hogy ki mi alapján végzi a kategorizációt (bőrszín, életmód), hiszen az adatközlők nagy száma alapján ez nem is le- hetséges. Célunk inkább feltárni a különböző klasszifikációs rendszerek (pl. önkormányzati dolgozó vs. RNÖ vs. népszámlálás) közötti hasonlóságokat és különbségeket. A kutatás folyamán az 1. táblázatban felsorolt felmérések, adatsorok eredményeit vetettük össze. 1. táblázat. A vizsgálatba bekerült adatforrások módszer és a vizsgált terület szerint Országos szint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye külső külső minősítés önbevallás önbevallás minősítés adatforrás neve vizsgált települések száma Megyei Önkormányzat, 2000 83 2001 népszámlálás MTA RKK 2000-01 201 DE 2010a 229 TCKÖ 2010b 229 2011 népszámlálás DE2010–13 TÁMOP 2012c 124 2011 népszámlálás DE 2015 HÖKd 177 DE 2015 RNÖd 70 DE 2016 HÖKe 164 DE 2016 RNÖe 103 a Debreceni Egyetem (DE) országos felmérésének megyei adatai b Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat (TCKÖ) adatai c TÁMOP 5.2.1 Gyermekesély programjának adatai d DE 2015-ös adatgyűjtésének helyi önkormányzati (HÖK) és roma nemzetiségi önkormányzati (RNÖ) adatai e DE 2016-os adatgyűjtésének helyi önkormányzati (HÖK) és roma nemzetiségi önkormányzati (RNÖ) adatai 54