Amikor már úgy tűnt, a világ örökre a diszkózene mocsarába süllyed, a
Los Angelesben, valamint San Francisco környékén megalakuló bandáknak
köszönhetően a ’80-as évek elején kialakult a heavy metal egy újszerű
formája, amelyben a power metal, a black metal, valamint a hardcore punk
agresszívebb formái és jellemzői elegyedtek. A zene gyors volt és
kegyetlen, a bonyolult gitár-riffek pengeként hasítottak, a muzsikusok
halálos precizitással játszottak, az ének durva és minden lírától mentes
volt, az általában nem túl hosszú dalokon belül pedig több
tempóváltásra is sor kerülhetett. A dalszövegekben előtérbe kerültek az
agresszív, véres témák (háború, magány, őrület, gyilkosság,
öngyilkosság), a romantika és humor szinte teljes mértékben hiányzott
belőlük.
Az új, később thrashnek nevezett irányzat sokak szerint akkor született
meg, amikor megalakultak a "nagy négyes"-t alkotó csapatok: a Metallica,
a Megadeth, az Anthrax és persze könyvünk főszereplője, a Slayer, amely
mindvégig, és azóta is hű maradt a műfaj eredeti stílusjegyeihez.

"Mint minden fontos albumban, a Reign In Bloodban is van ťvalamiŤ. Ez a
valami a teljes mértékben új, zsigereket megrengető hangzás, a riffek
sebessége és fáradhatatlansága, Araya sátánian lendületes éneke, amely
szinte darabokat hasít ki a levegőből; Lombardo dobjának embertelen
erőssége és precizitása; a balsejtelmű, fenyegető dalszövegek; az
ikonikus, félelmetes lemezborító; a tabuk döntögetésének sokkoló érzete,
amely például akkor jelenik meg, amikor szóba kerül a holokauszt. Az
érzet, hogy az album az örök ťmostŤ-ról szól; az érzet, hogy a világ
fehéren izzó szívében jelen van egy mag, amelyet a korrupció, a
gonoszság, a betegség alkot – a meggyőződés, hogy ezt a lemezt, ilyen
zenéket nem kellene meghallgatnod..