Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola Német nyelvű irodalmak Simon-Szabó Ágnes Werther-fordítások kulturális átértelmezései 1800 körül fordításelméleti és filológiai megközelítésben Doktori értekezés Témavezető: Dr. Bernáth Árpád Dsc. em. egyetemi tanár Szeged, 2011 „Sie [die mimetischen Kulturpraktiken] depotenzieren die Wirklichkeiten, indem sie sie potenzialisieren.‖ (Horst Turk) 2 Tartalom 1. Bevezető ........................................................................................................................5 2. A kulturális szöveg-metafora ........................................................................................ 19 2.1 „Struktúra‖ vs. „predikáció‖ és „reláció‖ mint előzmények .................................... 20 2.2 A „sűrű‖ vagy „tömény leírás‖ szemiotikai kultúra-modellje ................................... 25 2.3 A kulturális emlékezet szöveg-modelljei ................................................................. 29 2.3.1 Irodalmi vs. kulturális szöveg ............................................................................ 30 2.3.2 Szóbeli vs. írásbeli kulturális szöveg ................................................................. 38 2.4. Kultúrtörténeti és antropológiai feltételrendszer – módszertan és retorika............... 44 3. A kultúratudományok fordítás-metaforája .................................................................... 49 3.1 Tudománypolitikai és -elméleti kérdések összefonódása ......................................... 50 3.2 A fordítás interdiszciplináris aspektusáról ............................................................... 56 3.3 Értelmező szószerintiség és töredezett nyelv a differencia-fogalom előzményeiként67 3.4 A kulturális szöveg-modell újraolvasása ................................................................. 84 3.4.1 A világirodalom-koncepció aktualizálása .......................................................... 90 3.4.2 Az irodalmi fordítás átértelmezéséről ................................................................ 96 3.4.3 A tranlational turn elmélete ............................................................................ 101 3.4.4 A fordítás kánonformálása és médiaeseménye ................................................. 106 3.5 A fogalomkészlet pragma-szemantikai átrendeződése ........................................... 111 3.5.1 A funkció fogalmához ..................................................................................... 112 3.5.2 A diskurzus fogalmához .................................................................................. 114 3.5.3 Az idegenség és a másság fogalmaihoz ........................................................... 117 3.6. Konklúzió és alkalmazott elvek ............................................................................ 119 4. A Werther kulturális szövegformái ............................................................................. 126 4.1 A regény és a népszerű kultúra .............................................................................. 127 4.1.1 A Werther-balett ............................................................................................. 134 4.1.2 A Werther-tűzijáték ........................................................................................ 136 4.2 Az irodalmi szöveg kulturális fordítása ................................................................. 142 Exkurzus: A szerző, a cenzor, a kiadó és a „Romanleserey‖ ........................................ 149 3 5. A Werther első magyar fordításai ............................................................................... 156 Exkurzus: A fordítás a kritikai kiadás tárgyaként ......................................................... 158 5.1. Döbrentei Gábor és Kazinczy Ferenc kolozsvári irodalomszervező tevékenysége 163 5.1.1 Bölöni pártfogói és az Erdélyi Muzéum .......................................................... 168 5.1.2 Az Eredetiség ’s jutalom tétel-kiírás fordításelmélete ...................................... 173 5.1.3 Az Eichhorn-féle A’ Német Próza történetei-fordítás ..................................... 184 5.1.4 Az Erdélyi Tudományos és Nyelvművelő Társaság párhuzamai ...................... 188 5.1.5 „Mit a szellem és a tudás alkot...‖ Kazinczy és a magyar Goethe-kultusz ........ 190 5.1.6 Szigvart, Bácsmegyey, Werther és Osszián Kazinczy művében ....................... 197 5.2 Bölöni fordításának textusa ................................................................................... 207 5.2.1 Bölöni Werther-fordítása művei sorában ......................................................... 207 5.2.2 Lipsziai Converszations Lexicon Bölöni tulajdonában ..................................... 217 5.2.3 „Schmiederey‖ a Werther-filológiában, egy kalózkiadás Kolozsváron ............ 219 5.2.4 Osszián-szövegek Kolozsváron ....................................................................... 226 5.2.5 A kolozsvári fordítói és „poétai‖ csoportról..................................................... 231 5.2.6 Kissolymosi Simó Károly Werther-fordítása ................................................... 237 5.2.7 Bölöni Werther-fordításának tervezett kiadója és a kézirat kölcsönzői............. 246 5.2.8 Bölöni kéziratos fordításának jellemzői ........................................................... 249 Exkurzus: További 19. századi magyar Werther-fordítások ......................................... 251 6. Utószó........................................................................................................................ 254 Bibliográfia .................................................................................................................... 256 Autográf kéziratok ...................................................................................................... 256 Nyomtatott kéziratok .................................................................................................. 257 Irodalomjegyzék ......................................................................................................... 257 Rövidítésjegyzék ........................................................................................................ 280 Függelék ............................................................................................................................. Bölöni Farkas Sándor Werther-fordításának szöveggondozása ....................................... 282 4 1. Bevezető Jelen értekezés a Habsburg Monarchiában 1800 körül felbukkanó kulturális és irodalmi Werther-fordítások értelmezésére vállalkozik. A doktori értekezés tárgya Johann Wolfgang Goethe Die Leiden des jungen Werthers című regénye (1774/1787) első német és magyar nyelvű adaptációinak és fordításainak értelmezése. A bevezetőben a fordításokat körbevevő módszertani, elméleti környezet vázlata olvasható. Ezen megfontolások hivatottak bevezetni azokat az elképzeléseket, amelyek az értekezés második fejezetében általánosan a kulturális szöveg-modellre, majd a harmadik fejezetben a kulturális fordítás- modellre vonatkoznak. A továbbiakban az ismertetett elméletekkel értékelem a negyedik fejezetben bemutatásra kerülő tényleges Werther-szövegeknek (ún. kulturális fordítások) és az ötödik fejezetben tárgyalandó Werther-átültetéseknek (ún. irodalmi fordítások) az értekezés címben is jelzett „kulturális átértelmezés‖ teljesítményét. Az értekezés függelékében az ötödik fejezetben filológiailag és irodalomtörténetileg jellemzett Bölöni Farkas Sándor-féle 1818-ban Kolozsváron készült, máig kiadatlan Werther-fordítás szöveggondozása kerül közreadásra. Az 1990-es évektől kezdve a német nyelvű fordítás- és kiadáselméleti kutatásokat nem annyira a fordítás intertextuális, mint inkább transzkulturális alakzatai érdekelték, és pedig nem csupán jelenkori és globális, hanem történeti és európai irányultságú vizsgálataikban is. Ezen törekvések a Kulturwissenschaften1 szerteágazó diszciplináris ág2 eredményeinek hatása alatt mind a műfordítás-elmélet és -kritika, mind az edícióelmélet területén átfogó paradigmaváltást3 irányoztak elő és úgy elméletben, mint a gyakorlatban bizonyos kutatási részterületeken valóban új eredményeket, látásmódokat dolgoztak ki. A ‘90-es években a kultúratudományi érdeklődésű fordításelmélet vonatkozásában több jelentős kötet jelent meg, elsőként a legsokrétűbb eredményeket felmutató göttingeni kutatások és ezek publikációs orgánuma, a Göttinger Beiträge zur Internationalen Übersetzungsforschung című sorozat említhető.4 Az itteni iskola olyan ismert nevek köré szerveződött többek mellett, mint Doris Bachmann-Medick, Armin Paul Frank, Harald Kittel, Andreas Poltermann, és Horst Turk. A göttingeni iskola mellett Jörn Albrechtnek a 1 Az angolszász cultural studies és a német Kulturwissenschaften különbségeihez vö. Szajbély, 2008. 20-24. 2 Doris Bachmann-Medick monográfiája: Cultural turns. Neuorientierungen in den Kulturwissenschaften (2006) a következő ágakat különbözteti meg a kultúratudományokban: interpretative turn, performative turn, reflexive/literary turn, postcolonial turn, translational turn, spatial és iconic turn. 3 A ‘paradigma‘-terminusához vö. Turk, 1989. 51 és Bachmann-Medick, 2004. 26. 4 1985-1996. „Die literarische Übersetzung‖-projektum, Georg-August-Universität Göttingen. 1986-2004-ig 18 kötet jelen meg. Vö. Deutsche Nationalbibliothek katalógus: < http://www.d-nb.de/ > 5 ‘70-es évek óta közzétett nyelvtudományi irányból közelítő fordításelméleti monográfiáit kell megemlíteni. Albrecht emelte be az interkultúralitás fogalmát a német nyelvű fordításelméleti diskurzusba (Albrecht, 1987), majd azt követően ő is kísérletet tett – a göttingeniekkel párhuzamosan – a kultúraelméletek irodalmi fordításokra vonatkozó relevanciájának feltárására Mainzban, majd Heidelbergben (pl. Albrecht, 1998), bár kutatásainak főcsapása továbbra a fordítás jelenségének nyelvtudományi leírása maradt. (Albrecht, 2004. 18-19) A két német fordítási iskola kiragadásával jellemezhető az a fogalmi diszkrepancia, amely – e helyütt némiképp leegyszerűsítve – a mainzi iskola interkultúralitás- és a göttingeni iskola transzkultúralitás-fogalma között feszül (Welsch, 1997). Míg az interkultúralitás-elméletek a kultúra homogén struktúrájából kiindulva a sajátból az idegen kultúrára irányulnak, és egyfajta tudáskészletet gyűjtenek egybe az észlelt kulturális eltérésekből, addig a transzkultúralitás fogalmával operáló elképzelések a kultúra hibrid természetét veszik alapul és azt állítják, hogy folyamatosan olyan új kulturális formák jöttek/jönnek létre, amelyek nem nemzeti területi keretek között, hanem nemzeti kultúrák érintkezése (határátlépései, vö. Philologische Grenzgänge, Turk, 2003) által képződnek meg. Utóbbi elképzelés nem egy globális világkultúra vagy világnyelv jóslatának irányába tör, hanem a kulturális sokszínűségre összpontosítva a nemzeti kulturális keretek feszegetését figyeli meg és írja le; s az előbbiben a modern etnográfiai kutatás „kultúrrelativizmusát‖ látja. Ezen pedig azt a liberális magatartást érti, amely a kultúrák különlegessége, egyedisége és sokszínűsége mellett érvel, dacára annak, hogy már régóta lehetetlen autentikus, önmagában zárt kulturális organizmusokra bukkanni. (Bachmann-Medick, 2004 262-263) Ez a két kultúra-felfogás nagyban rokonítható lesz a továbbiakban az említett fordításelméleti iskolák homogénként vs. hibridként tételezett nyelviség-koncepciójával is, mely ellentételezés annak ellenére is megvilágosító erejű lehet, ha tudjuk, hogy a tudomány fogalomtára kényszerűen oszlik (és egyszerűsödik) ilyen és hasonló dichotomikus fogalompárokra (Daniel, 2001. 390-391). A legújabb kultúratudományi ihletésű fordításelméletek a göttingeni projekt lezárultával 2006 óta a Michaela Wolf főszerkesztése alatt megjelenő Repräsentation - Transformation. representation - transformation. représentation - transformation. Translating across Cultures and Societies című sorozatban érhetők el. A fordításteória mellett a kiadáselméletre vonatkozó kutatásokkal kapcsolatban német nyelvterületen az áttörést a 2000. évhez lehet kötni, ekkor rendezte meg a Német Textológiai Bizottság az Edition und Übersetzung. Zur wissenschaftlichen Dokumentation des interkulturellen Transfers című konferenciáját, amelynek eredményeként nemcsak egy több mint hatszáz oldalas 6 tanulmánykötet (Plachta/Woesler, 2002), hanem számos egyéb tanulmány látott napvilágot szakmai folyóiratokban (editio 14. és 15. évf. 2000., 2001). A több mint tizenöt éve tartó német diskurzusban a transzkultúralitásra vagy az intertextualitásra és a transzkultúralitásra együttesen irányuló rendszerező, elméleti monográfiák ritkák, leginkább többszerzős tanulmánykötetek és összehasonlító elemzések reprezentálják a kutatást. Ezen tanulmánykötetek a kultúraköziségnek és a kultúrák közötti érintkezésnek olyan fogalmait próbálják újragondolni és a fordítás-, továbbá a kiadáselméleti értekezésekbe bevonni, amelyek jellemzően jelenlegi, még együtt megélhetőként elgondolt, a nemzeti kereteket metsző irodalmi érintkezések elemzéseihez szükségesek (Bachmann-Medick, 2004. 263). A göttingeni kutatócsoport tagjai szerint a kultúrák közötti fordítási teljesítmény leírására az intertextualitás elméleteinek fogalomhasználata csupán hiányosan kínál szavakat. (Poltermann, 1995. 9) Ugyanakkor lévén, hogy az említett német kutatócsoportok történetileg és diszciplinárisan nyitottak (voltak), így egyúttal kutatásaik történeti, középkori, kora-újkori és modern irodalmi, továbbá tágabb értelemben véve művészeti és művészetközi témákat is érintenek. A rendszerezésre kísérletet tevő monográfiák közül megemlíthető Friedmar Apel és Annette Kopetzki Literarische Übersetzung című kötete, amelyben a szerzők a fordítás interdiszciplináris és -kulturális paradigmáinak újraértékelésére tettek kísérletet a göttingeni iskola és az angolszász Translation Studies köteteinek tanulmányozásával. A magyar nyelvű szövegekre irányuló elméletalkotásban, úgy tűnik, az 1997-98-as év hozta a némethez hasonló fordulópontot a Miskolci Egyetemen megrendezett konferencia megszervezésével (A fordítás és a szövegköziség alakzatai címmel), illetve az ott elhangzott előadások tanulmánykötetbe való rendezésével.5 A magyar nyelvű kutatásban a konferencia címében is jelzett szövegközöttiség-elméletekre vonatkozóan – több más szerző írásának bemutatását is helyettesítően – utalok a konferencián elhangzott két előadásra, Józan Ildikónak a műfordítás és intertextualitás kapcsolatát, illetve Szegedy- 5 Az említett fordulat a magyarországival párhuzamosan jelentkezett a többi kelet-európai ország kultúraközi kutatásában is. 1999-ben a posztkolonialista irodalom- és kultúra-felfogásokból kiindulva ideológiakritikai felhanggal nyilatkozott Wolfgang Stephan Kissel és Dirk Uffelmann az interkulturális vizsgálatok gyakorlatának és a ‘kultúra mint fordítás‘-paradigma bevonásának hiányáról a szlavista filológiai kutatásba. „»Interkultúralität« ist weder in Rußland noch in Polen oder anderen Ländern Ost- und Ostmitteleuropas bisher ein populärer Begriff. Eine Konjuktur von cross-cultural studies und Interkultúralitätsforschung wie in den USA und mittlerweile durch Rezeption der amerikanischen Debatte (Bronfen) auch in Deutschland (Bachmann-Medick, Rieger/Schahadat/Weinberg) ist bislang nicht zu beobachten. Allerdings erscheint der Forschungsfokus »Beziehung zwischen Kulturen« bisweilen im Gefäß anderer Erkenntnisinteressen.: […] in Polen die kresy-Forschung ist, die eine Art nationale Selbsttherapie nach dem sozialistischen Tabu wissenschaftlicher Beschäftigung mit den früher polnischen Gebieten im Osten darstellt.‖ Kissel/Uffelmann, 1999. 13. A kresy-kifejezés hozzávetőlegesen határterületet jelent, az erre irányuló ág az elcsatolt kelet- lengyel országrészek kutatásával foglalkozik. 7 Maszák Mihálynak a fordítás és a kánon kapcsolatát elemző tanulmányaira. Józan Michael Riffaterre kutatásaira építve így határozza meg az intertextualitás fogalmát: „az a jelenség, amelyben az olvasó egy mű és az azt megelőző vagy követő más művek között fennálló összefüggéseket észleli.‖ (Józan, 1998. 135) Az intertextualitást tehát olyan viszonyként tételezi, amelynek tudomásul vétele egyértelműen a befogadás függvénye, „a fordított szöveg olvasását tehát bizonyosan egy intertextus létezésének, az intertextualitásnak a hipotézise irányítja.‖ (Józan, 1998. 136) A szerzőnő az intertextuális vizsgálaton alapuló műfordítás-kritika legfontosabb hozadékának nem a relativizáló és szubjektív olvasói értelmezés feltárását, hanem Szegedy-Maszákot idézve „a szövegközöttiség kihasználásával a jelek önkényességének megszüntetésén fáradozó‖ (Józan, 1998. 138) kritikai elemzést tartja. Szegedy-Maszák a kanonizációs folyamatokra irányuló tanulmányában szintén aláhúzza a szövegközötti elemzés elsődlegességét, s írása konklúziójában úgy fogalmaz, hogy „[c]sak az tekinthető közös vonásnak minden fordításban, hogy nem nyelv-, de szövegközötti összefüggést tételez föl.‖ (Szegedy- Maszák, 1998. 92) A miskolci konferencián a fordítás kulturális meghatározottságával foglalkozó előadások közül – ismét rokon elképzeléseket helyettesítően – ismertetem vázlatosan Kálmán C. Györgynek a magyar avantgárd mozgalom félrefordításairól és Tompa Tamásnak a radikális fordítás meghatározhatatlanságáról írott tanulmányait. Kálmán C. tézise az, hogy a „körülmények, a közeg az, ami a fordítás történetét megindíthatja és működtetheti.‖ Az állítja, hogy a fordítás „soha nem pusztán szövegek létrehozása egy másik szövegből, hanem egyúttal új intertextuális és kulturális vonatkozásrendszer megteremtése is, a létrehozott szöveg beilleszkedik abba a mezőbe, amelybe belekerül, vagy szembehelyezkedik vele.‖ (Kálmán C., 1998. 197-198) Pierre Bourdieu mezőelmélete alapján tételezi fel, hogy a szerzőt a félrefordítások vizsgálatában nem a „szövegszerű félreértések‖ foglalkoztatják, hanem sokkal inkább „a szövegnek a mezőn bekövetkező pozíció-változása‖, és a szövegnek „a kulturális mezőn történő átpozícionálása, a kulturális mezők közötti váltás zökkenői‖ (Kálmán C., 1998. 200). A „kulturális mező‖ gyűjtőfogalmába a következőket sorolja: a fordítást környező nyelvi, irodalompolitikai, kiadáspolitikai, ideológiai, műfaji és kanonikus mezőket, a fordító más szövegeit, az azokból kibontakoztatható – közelebb meg nem határozott – ideológiákat, a fordító nyelvi eszményét és az irodalomról vallott nézeteit, végül leghangsúlyosabban a mozgalmak, az iskolák és a költői csoportosulások fordítási gyakorlatát. Úgy tűnik, hogy 8 Kálmán C. történetinek is nevezhető6 megközelítése az ún. kulturális mező-rendszer vizsgálatán alapulva szintén lehetőséget ad egyfajta, a fentiekhez hasonlóan objektívnak tételezett, leginkább az intézményi környezet „hálójának‖ feltárásán alapuló kritikai vizsgálat számára, még pedig jellemzően azon módon, melyben a fordítás megítéléséhez „a nyelvismeret mellett a kultúra ismeretére is támaszkodunk.‖ (Kálmán C., 1998. 199) Tompa Tamás az analitikus nyelvfilozófia eredményeire alapozva, a Willard van Orman Quine által kidolgozott, ún. radikális fordítási szituációt (Quine, 1960. 31-50; vö. Ricœur, 2009. 7) vázolja, amely szerint az idegen kultúra megfigyelője az eltérő nyelvi jelentéselmélet és kulturális közeg ismeretének hiányában képtelen meghatározni az elfutó nyúlra való rámutatás közben elhangzott „Gavagi― szó értelmét. Az ezen példa köré kidolgozott elméleti háttér előtt teszi fel Tompa a kérdést, hogy hogyan lehetséges mégis sikeres fordítást kidolgozni? A válasz Thomas Samuel Kuhn nézeteiből kiindulva a fordítandó „megélésének‖ (vö. Gadamer, 1990. 388) – „nem átélésének‖ – szükségességében artikulálódik, vagyis abban hogy „teljesen be kell illeszkednünk a kérdéses világszemléletet valló közösségbe, és fel is kell ismernünk, hogy nem csupán fordítunk egy nyelvet, hanem benne gondolkodunk és benne is dolgozunk egyúttal.‖ Tompa elmélete tehát egyrészről a megismerésben alapvetőnek tételezi a kulturális közegből levezethető (nyelvi) jelek önkényességét, másrészről rámutat arra, hogy mindez pusztán a kulturális közeg megélésével relativizálható, vagy ahogy ő fogalmaz: ekkor lesz „egy elmélet, egy világszemlélet a fordításban a saját nyelvünkön a magunké‖. (Tompa, 1998. 131) A szerző kultúramodellje valamelyest eltér Kálmán C. kulturális mezőjétől, ennek oka pedig az, hogy nem annyira intézményi, hanem az analitikus nyelvfilozófiai vizsgálódásokból kiindulva antropológiai és etnológiai irányultságú kultúrafogalommal dolgozik. Ide tartoznak egyebek mellett Tompa szerint a társadalmilag szabványosított nyelvi rendszer, a segéd-kódrendszerek, ábécék, írásrendszerek, a festészet, a számolás, a 6 Az a történeti(-befogadói) szempontú kitétel, amit Kálmán C. György és nyomában módosításokkal Hász- Fehér Katalin és Takáts József is követ irodalomtörténeti vizsgálódásaik módszertanában, tehát hogy „az irodalmi művet mint cselekvési folyamatokba ágyazott, használt, ágensek, intézmények, konvenciók körülvette (sőt, azok teremtette) tárgyat‖ tekintik, nem teljesen kielégítő, jelen értekezés szempontjából csak részben szolgál kiindulópontul. Vö. Kálmán C., 1998. 198. és Takáts, 2003. 732. Vö. továbbá „Az irodalmi élet változása, strukturálódása és később majd intézményesülése [a 18-19. század fordulóján] ezért a közönségről való gondolkodásmód, vele párhuzamosan pedig az olvasói válaszok felől is megközelíthető, alkalmazva eközben azoknak az irányzatoknak, főként Jauß recepciótörténeti elemzéseinek, az amerikai reader response-irányzatnak vagy az értelmezői közösség elméletének egyes tanulságait, amelyek vizsgálódásuk során már legalizált területként vállalják fel az olvasói perspektívát és az olvasást «mint bármely szöveg hangsúlyos elemét». […] A hazai irodalomtörténet-írás terén ezért – csatlakozva annak történeti és antropológiai szemléletű áramlataihoz –c élszerűnek tűnik, akár a barthes-i «naiv (újra)olvasó» magatartása is, eközben pedig az elméleti kételyek vállalásával az értékelő szándék, a kritikai attitűd ideiglenes felfüggesztése.‖ Hász-Fehér, 2000. 16-17. 9 társadalom tagjainak szerveződése, szokásai, preferenciája, illetve az információik tárolására szolgáló eszközök (könyvtárak, szobrok, jelzőtáblák). Tompa – és ez a döntő – nem a nyelvi és a kulturális mező megértésének párhuzamos feltétele mellett érvel, hanem a „radikális‖ példára alapozva a kulturális egyezés elsőbbsége mellett, s ennek alárendelve tartja fenn a közösségen belül a (nyelvi) jelek önkényességéből adódó felszámolhatatlanság lehetőségét. Állítása egy frappáns példa nyomán válhat világossá, amelyet visszaemlékezéseiben egy svájci-német lap kiadója idézett fel (Tompa fordításában): „Úgy találom, hogy az én német nyelvem közelebbi rokona svájci-francia barátom francia nyelvének, mint a külföldi hasonlóbb németjének (Ebenfallsdeutsch). A svájci francia és én különböző szavakat használunk ugyanazon fogalom megnevezésére, de megértjük egymást. A bécsi lakos és én ugyanazokat a szavakat használjuk különböző fogalmakra, így aztán egyáltalán nem értjük meg egymást.‖7 E példa radikalizmusa a nyelvi kirekesztettség, elhatárolódás aktusára épít, amely másodlagosnak tűnik a kulturális bennefoglaltság közös és alapvetően meghatározó tapasztalatához képest. Ezen elképzelések irányultságának vázlatos bemutatása után a kultúratudományi fordításelméletek kulcsfogalmairól ejtek néhány szót. A kérdés az, hogy az újraértelmezett fogalmak milyen vizsgálati fókuszokat kirekesztését vagy bevonását támogatják, és hogyan modifikálják a fordításelmélet hagyományos kategóriáit. A kultúratudományok fordítási fordulata (translational turn) is olyan ismert, tradícionális, ám jelentősen (át)értelmezett kategóriák alapján rajzolódik ki mint a ‘szöveg‘ és a ‘(mű)fordítás‘. Eközben azonban másodlagossá tesz bizonyos bevett koherenciafogalmakat, mint például a ‘szerző‘, a ‘mű‘ és ‘műfaj‘, a ‘hatás‘, a ‘tradíció‘, a ‘szellem‘, a ‘fejlődés‘, az ‘identitás‘, a ‘mentalitás‘ és bizonyára leghangsúlyosabban a ‘nemzet‘ fogalmát. Ezek helyett, illetve mellett olyan, gyakran túlmetaforizálódásra hajlamos kifejezéseket preferál, mint például a ‘törés‘, a ‘küszöb‘, a ‘határ‘, a‘diszkontinuitás‘, a ‘hibriditás‘ és a ‘differencia‘. Ahelyett, hogy az említett kategóriák de/kanonizálását (jellemzően a ‘90-es évektől) végrehajtó érvrendszereket egyenként felidézném, némi kritikai szándékkal valamivel részletesebben utalok arra, hogy a ‘80-as évek közepén a magyar nyelvű, „felismerhetetlenségig feljavított‖ (Szilasi, 2003. 745) strukturalizmus (is) számolt a ‘szöveg‘ és a ‘fordítás‘ hagyományos irodalmi kategóriáinak átértelmezhetőségével, mégha azt nem is tette meg, vagy pontosabban nem a kultúratudományok későbbi felvetésének irányultsága szerint 7 Tompa, 1998. 132. Tompánál „Ebenfalldeutsch‖. Hozzávetőleg: ‘épp úgy német‘. (A disszertáció szövegének egészére érvényes, hogy minden az értekezésben jelöletenül szereplő fordítás Simon-Szabó Ágnes autorizált átültetése.) 10