MAGYAR NYELV 113. ÉVF. 2017. ŐSZ 3. SZÁM Műfaj, szövegtípus, szövegfajta Nézőpontok, kategóriák, modellek a szövegnyelvészeti kutatásban (Bevezetés)* 1. A tematikus szám tartalma. A Magyar Nyelv jelen számában1 a 2017. május 30-án megtartott szövegtipológiai kerekasztal előadásai, illetve a hozzászó- lások egyike olvasható. Az elhangzottakat a teória–empíria szoros kölcsönviszo- nyában rendeztük el, előre véve két elméleti igényű kifejtést, illetve problémafel- vetést, valamint egy hozzászólást (amely ugyancsak teoretikus javaslattal áll elő a fogalmak rendszerezését illetően). Ezt követik az empirikus adatgyűjtésen és elemzéseken alapuló kvalitatív kutatások. Tolcsvai Nagy gábor tanulmányában átfogó jelleggel, a nyelvelmélet, a kateg or izáció és a szövegfogalom funkcionális kognitív értelmezése felől közelíti meg műfaj és szövegtípus kapcsolatát. Feltérképezi mind a szövegkutatás, mind pe- dig a szövegtipológia múltját és jövőbeli lehetőségeit, a tudományköziségben és a szintézisben látva a továbblépés útját. A szöveg mint koherens mentális és nyelvi rep- rezentáció műveleti és szerkezeti leírását tekinti a típusba sorolás kiindulópontjának, hangsúlyozva a szövegalkotás és -befogadás társas feltételrendszerét. Amellett érvel, hogy a funkcionális kognitív nyelvleírás számára a lényegi különbség nem a műfaj és a szövegtípus, hanem a kategorizáció klasszikus, kritériumokon alapuló, illetve a humán perspektívát érvényesítő, prototipikussággal is számoló, tapasztalati alapú el- járása között van. A tanulmány az utóbbi alkalmazását tekinti számottevő feladatnak a szövegtipológiában, amely így a funkcionális nyelvleírásba integrálódhat. Noha nem a tágan értett funkcionális kognitív nyelvészet, hanem a szűkebb funkcionális kognitív pragmatika kiindulópontjából, ám TáTrai szilárd is fenn- tartja tanulmányában műfaj és szövegtípus lényegileg azonos jellegét, a figyelmet nem annyira a kategorizáció során használt megnevezésre, mint inkább a beso- rolás előfeltevéseire irányítva. A műfajt/szövegtípust a szerző a kommunikatív * A tanulmány a Magyar Tudományos Akadémia posztdoktori kutatóprogramjának, továbbá az OTKA K 1007171 sz. Funkcionális kognitív nyelvészeti kutatásnak a támogatásával készült. A szer- zők köszönetüket fejezik ki csaTár PéTernek értékes lektori megjegyzéseiért. 1 A szerkesztőség e helyütt köszöni meg Kuna Ágnes és Simon Gábor értékes segítségét a fol yó- iratszám tematikus egységének megszervezésében és megszerkesztésében. Magyar Nyelv 113. 2017: 257−275. DOI: 10.18349/MagyarNyelv.2017.3.257 258 Kuna Ágnes – Simon Gábor igények adaptív kielégítését célzó konstruálás, azaz a társas jelentésképzés ke- retében, típus és megvalósulás kölcsönviszonyában kibontakozó diszkurzív ka- tegóriának, illetve diszkurzív sémának tekinti. A problémafelvetés egyik legfőbb érdeme bahTyiN beszédműfaj kategóriájának reflektált, a funkcionális kognitív pragmatika vállalkozásába integráló bemutatása. Mindezeken túl a tanulmány a műfaji tudás dinamikáját is tematizálja: Kosztolányi Dezső Esti Kornél című al- kotása kapcsán veti fel a rekategorizáció, az internetes beégésnarratívák kapcsán pedig a sematizáció aspektusát. Műfaj és szövegtípus árnyalt megkülönböztetését javasolja hozzászólásában aNdor József, újrafogalmazva típus és példány viszonyát a rendszerelmélet hie- rarc hizáló szemlélete felől. Mindenekelőtt a szövegtípus kategóriájára fókuszálva keresi a szövegfajta helyét a típus és a példány közötti kontinuumban, továbbá a szövegfajta fölé boltozódó nyelvhasználati szintként veszi számításba a beszéd- aktus fogalmát is, kezdeményezve a szintetizáló elméletalkotást és a reflektált új- raértelmezést. Megvilágító erejű példákkal mutat rá arra, hogy a szövegműfajok kategóriáinak határai az elemzői gyakorlatban valóban elmosódottak, éppen ezért szorgalmazza a következetes módszertannal elvégzett alapkutatásokat, továbbá a műfajelmélet és a szövegtipológia kognitív nyelvészeti (szemantikai és pragmatikai) alapokon végrehajtott szintézisét mind a műértelmezésben, mind a nyelvtudományi kutatásban. A szövegtípust és a műfajt egyenrangú kategóriaként, a szövegfajtát pedig e két kategória alá rendelődő besorolási szintként mutatja be, és kitér a re- giszter, a stílus és a zsáner terminusok biberi rendszerének alkalmazhatóságára is. A szövegtípus és a műfaj koncepciójának viszonyára hámori ágNes is ref- lektál, a kapcsolatot kvázi-szinonim viszonyként jellemzi. Tanulmányában a kog- nitív pszichológia és nyelvészet kiindulópontjából értelmezi a műfajokat, szöveg- típusokat, illetve a mindennapi diskurzusműfajokat, termékeny viszonyt teremtve a magyarországi szövegtípus-kutatásban kevésbé alkalmazott szoc iol ingv isztikai mű- faj-megközelítéssel. Ezekben az irányzatokban alapvető szerepet játszanak a sémák, keretek, illetve forgatókönyvek. Ez utóbbi fogalom szöv egt ip ológiai alkalmazható- sága mellett érvel a szerző, amely a magyar szöv egt ip ol óg iai hagyományokba is jól beilleszthető (vö. pl. Officina Textologica 14., 2008). hámori ágNes a forgatóköny- vet mint elemzési keretet a viccmesélés, vicce ls aj át ítás dinamikusan alakuló sémáján keresztül mutatja be empirikus adatok alapján, amelyet felnőtt és gyermek adatköz- lőkkel gyűjtött. A tanulmányban a szövegtípusok, műfajok tudásjellege, valamint ezek szociokulturális beág yaz otts ága és meghatározottsága kap központi szerepet. Egy konkrét nyelvi jelenég és a szövegtípusok összefüggéseit vizsgálja em- pirikus adatok alapján schirm aNiTa. A szerző korábbi elemzéseket összegezve a disk urz usjelölők működésének és a szövegtípusoknak a kapcsolatára tér ki. A be- szélt nyelv több szövegtípusán keresztül mutat rá arra a spontán és az intézményes diskurzusok kontinuumában, hogy a beszédhelyzet számos összetevője jelentősen befolyásolja az egyes szövegtípusokban megjelenő diskurzusjelölőket, illetve azok szerepét és gyakoriságát. A tanulmány bemutatja a diskurzusjelölők funkcióit az egyes szövegtípusokban, valamint a kutatási előzmények alapján a diskurzusje- lölőknek szemafor szerepet is tulajdonít, mivel azok nemcsak a megnyilatkozás intencionális jellegéről, hanem magáról a szövegtípusról is adnak információt. Műfaj, szövegtípus, szövegfajta. Nézőpontok, kategóriák, modellek... 259 2. Problémafelvetés. A szövegek jellemzően valamilyen szövegtípus, mű- faj megvalósulásai, aktualizálódásai az adott beszédhelyzetben (bahTyiN 1988). Vizsgálatuk tehát bizonyos mértékben egyben a fenti kategóriák kutatását is je- lenti. A szövegek elemzése és osztályozási lehetőségeik feltárása több ezer éves múltra tekint vissza, a retorikai hagyományokban gyökerezik. E vállalkozásnak új lendületet adott a nyelvtudomány szöveg felé fordulása a 20. század közepén, és ez a modern kori szövegtan kezdeteinek is tekinthető (összefoglalva Tolcsvai Nagy 2001: 16–27). Ekkor az önálló szövegmodellek megjelenése mellett egyre nagyobb szerepet kaptak az osztályozás lehetőségei és útjai (összefoglalva l. Ko- csáNy 1989, 2006; heiNemaNN 2000a), amelyek vizsgálatára a nemzetközi tudo- mányosságban a mai napig aktív szakmai érdeklődés mutatkozik (csak néhányat kiemelve: biber–coNrad 1989; swales 1990, 1993; PalTridge 1996; sTeeN 1999, 2011; TaaviTsaiNeN 2001; marTiN–rose 2005; halmari–virTaNeN 2005; gilTrow–sTeiN 2009; sTuKKer−sPooreN−sTeeN eds. 2016). Jelen tanulmány és az egész tematikus szám célja, a korábbi kerekasztal-be- szélgetéssel összhangban, hogy magyar viszonylatban új lendületet adjon a szöve- gekről folytatott diskurzusnak, és mindezt nem a szöveg általános modellálása felől megközelítve tegye, hanem az egyes szövegek típusokba, kategóriákba sorolását helyezze előtérbe. Számos kérdés vár válaszra. Csak néhányat kiemelve: Vajon a szövegtípus az osztályozás puszta eszköze, s mint ilyen, az elemző nyelvész kategó- riája? A szövegalkotás és -befogadás társas-kulturális feltételrendszerét összefoglaló fogalom? Vagy éppen ellenkezőleg, a szövegtípus alapozza meg (sémaként, konst- rukcióként) a szöveg létrehozását, strukturálását és megformálását? Van-e objektív realitása a szövegtípusoknak a nyelvhasználó számára, s amennyiben igen, a nyelvi rendszerbe, a kultúra társas közegébe vagy a megismerés mentális folyamataiba ágyazódik-e, esetleg mindegyikbe? A kérdéskört még összetettebbé teszi a műfaj fo- galmának bevonása. Vajon a műfaj és a szövegtípus egyaránt kategóriák, csak más- más aspektusát teszik tanulmányozhatóvá a szövegalkotásnak és -befogadásnak? A társas jelentésképzés folyamatának mely pontján funkcionálnak e konstrukciók? Tartható-e az a nézet, miszerint a nyelvészet fogalma a szövegtípus, míg a műfaj elsődlegesen szépirodalmi alkotások klasszifikációs eszköze? Miként profitálhat a szövegkutatás az irodalomtudományi, illetve az egyéb társtudományi (antropoló- giai, etnográfiai, szociológiai) műfajelméletekkel történő interdiszciplináris együtt- működésből? Milyen módszertani lehetőségei vannak a szövegtípusok és a műfajok vizsgálatának? A tematikus szám tanulmányai e kérdések mentén próbálnak vála- szokat találni, de nem céljuk új és teljes szövegtipológiai modellek megalkotása, sokkal inkább problémákra és lehetőségekre mutatnak rá a szövegek osztályozása kapcsán; valamint utat nyitnak a további szakmai egyeztetések és megbeszélések felé elméleti és empirikus vonatkozásban egyaránt. Bevezető írásunkban kitérünk a szöveg és a kategorizácó néhány általános jellemzőjére (3.); ezt követően bemutatjuk a szövegek osztályozása kapcsán fel- merülő két leggyakoribb fogalom, a műfaj (3.1.) és a szövegtípus megközelítési lehetőségeit, javaslatot téve a szövegfajta terminus alkalmazására (3.2.). Majd részletezzük a fogalmak lehetséges viszonyát, továbbá viszonyba hozásuk követ- kezményeit (4.). Végezetül összegezzük a felmerülő problémákat (5.). 260 Kuna Ágnes – Simon Gábor 3. Szöveg és kategorizáció. A 21. századra a szöveg a nyelvészeti kuta- tások megkerülhetetlen fogalmává vált, hiszen a nyelvhasználat minden jelen- sége szövegekben bontakozik ki: a nyelv rendszerszerűségét mutató grammatikai viszonyok szövegekben érvényesülnek, a történeti változás szövegekben megy végbe és válik vizsgálhatóvá, s a nyelvhasználat bármely aspektusa szövegeken keresztül elemezhető. A nyelv tehát kommunikatív eseményekben, szövegekben él (valósul meg, aktualizálódik és változik). Ez a nyelv vizsgálatára is nagy hatást gyakorol, ahogy ezt számos, elsősorban a nyelvhasználat elsődlegességét hang- súlyozó nyelvelméleti irányzat és nyelvelíró kiindulópont is mutatja (elsődlege- sen a funkcionális nyelvelmélet, l. Ladányi−ToLcsvai nagy 2008, továbbá a szociolingvisztika, a pragmatika, ezekkel szoros összefüggésben a dimenzionális nyelvszemlélet vagy a holista kognitív nyelvészet). Ezzel szemben azok a nyelv- elméletek, amelyek a nyelvet elsődlegesen szerkezetnek tekintik, nem helyeznek különösebb hangsúlyt a nyelv szövegbe ágyazottságára, tehát alapvetően nem szövegközpontúak (a nyelvelméleti kiindulópontok más jellegű, hármas rendsze- réről l. Tolcsvai Nagy gábor tanulmányát ebben a számban). Felmerülhet a kérdés, hogy a szöveg középpontba állítása milyen kateg or iz á- ciós bázisra, illetve műveletekre támaszkodhat. A szövegek osztályozásának rendre felmerülő igénye azt mutatja, hogy maga e kategóriarendszer a nyelvről való tudás része. Miért van szüksége a kommunikáló embernek a szövegek besorolására, és mindez milyen szempontok szerint történik? A megismerés (észlelés, emlékezés, fogalmi reprezentálás) minden területén alapvető szerepet kap az egyes jelenségek sémákba rendeződése, tárolása, összekapcsolása, hiszen e műveletek teszik lehet- ségessé az enciklopédikus tudás kialakítását, a tanulást (eyseNcK–KeaNe 2003: 94–105, 262–304). Ugyanezek a folyamatok a társas cselekvésekként megvaló- suló kommunikatív eseményekben is megfigyelhetők, ugyanis a nyelvi tudás a világról való tudásunkkal szoros összefüggésben áll, egymástól elválaszthatatla- nok (laNgacKer 1987; Tomasello 2002; Tolcsvai Nagy 2001, 2013). Ezek- ben a társas cselekvésekben jönnek létre, hagyományozódnak, változnak vagy éppenséggel eltűnnek az adott cselekvéshez kötődő nyelvi és viselkedésbeli min- tázatok, amelyek a szövegek kategorizációs lehetőségeinek alapját is képezik (a kategorizációról l. még Tolcsvai Nagy gábor tanulmányát e folyóiratszámban). A vizsgálat során tehát két alapvető tézisből indulhatunk ki: egyfelől a nyelv tudás- ként reprezentálódik az elmében, és e tudásnak központi mozzanata a kategorizáció művelete (l. még TáTrai 2011: 27–29); másfelől e tudás lényegi aspektusa, hogy a szövegprodukció általánossá váló mintázatai köré szerveződik. E két tézisből további kérdések következnek: a) mit kategorizálunk; b) milyen kategóriákat ala- kítunk ki, s hogyan nevezzük meg azokat; c) és mit tudunk meg a nyelvről a leírás kategóriái alapján? A továbbiakban először a műfaj, majd a szövegtípus fogalmi kiindulópontjából próbálunk válaszlehetőségeket körvonalazni a fenti kérdésekre. 3.1. A m faj mint a társas nyelvi cselekvés alapkategóriája. A műfaj ese- ű tében az első és legfontosabb megállapítás vélhetően az, hogy amikor műfaji beso- rolást végzünk, nem elsődlegesen a nyelv egységeit azonosítjuk, vagyis a műfaji kategorizáció nem elsősorban nyelvi szerkezeteket tesz körülhatárolhatóvá, továbbá nem közvetlen magyarázó eszköze nyelvi mintázatok kialakulásának (l. simoN Műfaj, szövegtípus, szövegfajta. Nézőpontok, kategóriák, modellek... 261 2017: 157). gerard sTeeN nem is műfajról, hanem műfajeseményről (genre event) beszél, ám az új megnevezés egyúttal hangsúlyáthelyezést is feltételez: a műfaj mint jelenség nem elsősorban a nyelvhez van lehorgonyozva (beszédese- ményként vagy használati eseményként), inkább egyéni cselekvési mintázatként a nyelvről, a megismerésről és a kommunikációról kialakuló tudáshoz és konven- ciókhoz kötődik (sTeeN 2011: 28). E hangsúlyáthelyezés napjainkra szemlélet- váltássá érlelődött: a műfaj közös kommunikációs cselekvések megvalósításának stabilizálódó struktúrája/mintázata. E cselekvések pedig egyfelől szövegalapúak (de nem azonosíthatók a szöveggel mint nyelvi produktummal); másfelől szo- ciokulturális változatosságot mutatnak, ezért a műfaj a nyelv, a diskurzus és a megismerés közös kategóriája (l. sTuKKer−sPooreN−sTeeN eds. 2016). A műfaj meghatározása tehát a jellemző nyelvi szerkezetek felismerésén túl magában fog- lalja a társas-kulturális helyzetek és cselekvések azonosítását (a műfaj a visszatérő helyzetekhez kapcsolódó közös tudás konstrukciója, l. az újretorika műfajelmé- letét, miller 1984; swales 1993); a nyelvi közlés kontextuális mintázatairól szerzett ismereteket (a műfaj kontextualizációs utasítások tárháza, l. az ausztrál műfajkutatás eredményeit, soliN 2011); illetve a kommunikációs eseményekről és az azokhoz tartozó komplex jelenetekről kialakuló sematikus tudást (a műfaj a tipikus közlésaktusokhoz tartozó fogalmi séma/keret, l. a kognitív műfajelmélet meghatározó modelljét PalTridge 1997; összefoglalóan l. még simoN 2017, to- vábbá hámori ágNes tanulmányát e folyóiratszámban). Hasonlóan problematikus a kategorizáció tárgya (a mit?) mellett a kateg or iz á- ciós mód (a hogyan?) kérdése. Ha ugyanis a gyakran ismétlődő diszkurzív aktusokat műfajeseményekként értelmezzük, ezt megtehetjük metonimikusan, a diskurzusban prominenssé váló szövegproduktum előtérbe helyezésével (például kézikönyv, ap- róhirdetés, használati utasítás vagy egyfelvonásos), de ráirányíthatjuk a figyelmet az interakciós helyzetre is (orvos-beteg konzultáció, stand-up comedy, politikai interjú vagy slam poetry). sTeeN (2011), aki e kettősséget megállapítja, egyúttal a meg- haladását is szükségesnek látja, és olyan összetett műfajmodell kialakítására tesz javaslatot, amely a kontextus, a cselekvési helyzet és a szöveg nyelvi megformá- lásának dimenzióit egyaránt integrálja a magyarázatba. Ugyancsak a kategorizáció módjához tartozik, hogy e kategorizációs aktus a nyelvi tevékenység kezdő- és vég- pontja is egyben. Másként fogalmazva, a műfaji tudás (konvenciók és elvárások együttese) sémaként teszi lehetővé társas diszkurzív cselekvések megvalósítását, ám éppen a megvalósulás folyamatában aktualizálódik és változik. A műfaj integri- tását az állandóságból és a változásból együttesen nyeri, ez a felismerés azonban a kategorizálás folytonos igényét társítja a műfaj fogalmához, amely a konstruálás és az interpretálás tényezőjeként egyaránt funkcionál. Éppen ezért tekinthető a műfaj a társas nyelvi tevékenység alapszintű kategóriájának: a diskurzusok mint közös cselekvések a műfaj kiindulópontjából különböztethetők meg a leghatékonyabban, azaz a műfaji kategóriák mint komplex cselekvésminták maximalizálják az azonos besorolású diskurzusok közötti hasonlóságot, egyúttal minimalizálhatóvá teszik a közös jegyeket más mintákkal (sTeeN 1999; lee 2001; Taylor 19952), s mindez a műfaji kategóriák hálózatos rendszerében funkcionál (a műfaji besorolás dinamiká- járól l. TáTrai szilárd tanulmányát a jelen tematikus számban). 262 Kuna Ágnes – Simon Gábor Végül térjünk ki röviden a kategorizáció céljára (a miért? kérdésére): mi tekinthető műfaji jelenségnek a nyelv, a megismerés és a kommunikáció folya- matában; mit tudhatunk meg a nyelvről, az elméről és a közösségben cselekvő emberről, ha a műfaj lencséjén át tekintünk rá (l. még 4.3.)? Egyes ismétlődő nyelvi jelenségek gyakran kapnak műfaji címkét, a nyelvi megformálás tenden- ciáinak tehát fontos szerepük van a műfaj funkcionálásában. Ugyanakkor cseké- lyebb azon műfajok aránya, amelyek konkrét és szabályszerűen előforduló nyelvi jegyekhez lennének kötve (ezek általában erősen formalizált szövegekként is je- lennek meg egyben, mint például a törvények, imádságok), esetükben elsősor- ban lexikális, valamint a szöveg struktúrájára jellemző mintázatokat figyelhetünk meg. A műfaji tudás tehát olyan keretet (kontextualizációs utasításokat) kínál a nyelvi tevékenységhez, amelyben egy konstrukció elfogadható/konvencionális, de általában nem megjósolható/kötött, vagyis a műfaj nem a valódi jelentés, ha- nem egy plauzibilis jelentés kialakítását teszi lehetővé (ifaNTidou 2014). Ez a tudás rugalmas (ismertként mutathat fel nyelvi jelenségeket, ugyanakkor azok rekontextualizációját is kezdeményezheti), maga is egyezkedési műveletek tárgya és kiindulópontja (azaz a műfaj megvalósulása a sematikus tudásra is visszahat), továbbá alapvetően implicit – sokkal inkább virtualitás vagy potencialitás, nem pedig rögzült nyelvi szerkezetek tárháza. A műfajról szerzett ismereteink az aktuális diskurzus folyamatában lépnek működésbe az egyén elméjében – ugyanakkor a műfaji tudást egy diskurzuskö- zösség alakítja ki és tartja fenn közös interakciókba történő bevonódás, részvétel során (swales 1993). A műfaji kategorizálás ezért egyszerre mutat rá a nyelvi tevékenység innovatív oldalára és szociokulturális konvencionáltságára; keretet biztosít az enciklopédikus és a nyelvi reprezentációk kialakulásához és változásá- hoz. A műfaj mint sematikus reprezentáció tehát lehetőséget kínál társas interak- ciók nyelvi megvalósítására, mintegy állványzatként (l. simoN 2014) funkcionál a közös jelentés kialakításához, további egyezkedés kiindulópontjaként – szoros összefüggést mutatva az emberi kultúra autopoetikus jellegével (az autopoieszisz és a stílus kapcsolatáról l. Tolcsvai Nagy 2012). A műfaji séma részleteiről ma igen keveset tudunk: az elméleti modelleken túl körültekintő és a fenti problémákat tematizáló vizsgálatok csak a közelmúlt- ban kezdődtek (l. sTuKKer−sPooreN−sTeeN eds. 2016). Ám bizonyosnak tűnik, hogy a műfaj önálló mentális reprezentációval bíró, elkülönítve tárolt fogalom, amelynek feltérképezése interdiszciplináris vállalkozás a nyelvtudományon belül (pragmatika, szövegtan, stilisztika, társalgáselemzés, etnometodológia), és más tudományok (pszichológia, szociológia, irodalom- és kultúratudomány, retorika) bevonásával. Valószínűsíthető továbbá, hogy a megismerés modelljei segítenek a műfaj létmódjának és működésének megértésében, és bár nem szűkíthető a mű- fajkutatás nyelvi szerkezetek vizsgálatára, ez utóbbinak kitüntetett jelentősége van a műfajkonstrukciók megismerésében. Ennek legáltalánosabb hozadéka a nyelvtudomány számára egyrészt saját dichotómiáinak (rendszer és használat, egyén és közösség, állandóság és változás, szabályszerűség és újítás) meghala- dásában, másrészt a tudományos leírás kategóriáinak és módszereinek reflektált újraértelmezésében rejlik. Műfaj, szövegtípus, szövegfajta. Nézőpontok, kategóriák, modellek... 263 3.2. A szövegtípus mint kategorizációs bázis. A 20. század közepétől a nyel- vészeti kutatásokban egyre erőteljesebb irányként jelenik meg a szövegnyelvészet, amely szükségszerűen magával hozza a szövegek osztályozásának igényét is. A szö- veg kategorizációja több tudományterület érdeklődésének előterében áll, és a nyelvé- szeti megközelítés is több irányból fejlődik. Fontos alapul szolgálnak többek között a retorikai hagyományok, a strukturalista narratológia, a pszichológia területén zajló emlékezetkutatások, a filozófiai hermeneutika, továbbá a nyelvhasználatot előtérbe helyező funkcionális nyelvmegközelítések (fehér 2006: 28–30). A szövegnyelvé- szet térhódításával egyre több és egyre több szempontú szövegosztályozás jelenik meg, amelyek a szövegek közös, visszatérő, ismétlődő jellemzőire támaszkodnak alapvetően a grammatikai-formai jegyeket vagy a kontextuális tényezőket előtérbe helyezve. Ezek leírására az elmúlt évtizedekben számos szövegtipológiai modell, illetve osztályozási lehetőség jött létre (erről l. összefoglalóan heiNemaNN 2000a, 2000b; Tolcsvai Nagy 2001: 331–338; KocsáNy 2006; KuNa 2011: 12–20, 2017b: 223–226). A közös jegyek csoportosításakor a „mit kategorizálunk?” kérdése köz- ponti jelentőséggel bír. Habár nagyon eltérő kiindulópontú és kérdésfelvetésű model- lek figyelhetők meg (pl. formális, kommunikáció- és kontextusorientált megközelí- tések), alapvetőnek tűnik két kategorizációs „irány”, amely a szövegtipológia kétféle alapfelfogását, alapkategóriáját/alapkoncepcióját is életre hívja, megalapozza: az egyik a genre, Textsorte ’szövegtípus, műfaj’ jelentésben, a másik a text-type, Texttyp, amelynek szövegfajta-ként történő magyarítását javasoljuk az alábbiakban. Az első osztályozási szempont nagyon szorosan kapcsolódik a műfaj (3.1.) kapcsán ismertetett kategorizációs módhoz és kiindulóponthoz. E megközelítésben a szövegtípust olyan tudássémaként értelmezhetjük, amely társas cselekvésekben jön létre és hagyományozódik, és amely egyszerre él az egyén elméjében (kognitív), illetve a közösség társas-kommunikatív gyakorlatában (diszkurzív, szociok ulturális) (Tolcsvai Nagy 2006: 67; sTukker−spooren−sTeen eds. 2016). A szövegtípu- sokat tehát kognitív igény, valamint kommunikatív és társas relevancia hozza létre és működteti (heiNe maNN 2000b: 520; KocsáNy 2002: 54–56). A szövegtípusok ezen értelmezése, amely a magyar nyelvészeti diskurzusban is kibontakozott az el- múlt évtizedekben, lényegében egybeesik a műfaj fentebb ismertetett koncepciójá- val. Annyi különbség azonban megfigyelhető, hogy a szövegtípust jellemzően in- kább hétköznapi megnyilatkozások kapcsán használja a szakirodalom (pl. hivatalos levél, önéletrajz, recept, útbaigazítás stb.). Ezekben az esetekben az egyes kategó- riák megnevezései is jellemzően a társas cselekvés során jönnek létre, öröklődnek, illetve változnak. A szövegtípusok modelljeiben pedig előtérbe kerülnek azok a se- matizálódó nyelvi mintázatok, amelyekkel a szövegalkotás és -befogadás mentális műveletei reprezentálódnak, mint például a figyelemirányítás, a nézőpontok szerve- ződése és a deiktikus megoldások, a koherenciaképzés eltérő összetettségű jelensé- gei (a fogalmi sémák nyelvi kifejtettségétől a szövegtopik és szövegfókusz eloszlá- sán át a koreferencia mintázataiig), vagy a szöveg egészét érintő jegyek (tagoltság, kiterjedés, fizikai megvalósulás). (Tolcsvai Nagy gábor e folyóiratszámban kö- zölt tanulmánya részletezi a szövegtípus ezen modelljét, illetve az annak hátterében álló szövegfogalmat.) A szövegtípus-fogalom bevezetésének az egyik fontos hoza- déka a nyelvleírásra nézve többek között az, hogy a grammatikai jelenségek magya- 264 Kuna Ágnes – Simon Gábor rázatát tágabb funkcionálásuk közegében végzi el, ráirányítja a figyelmet a hétköz- napi nyelvhasználatra, és bevonja azt a szövegnyelvészeti elemzésekbe, amelyhez más tudományterületektől (pl. etnom et od ol ógia, antropológia) és társtudományos megközelítésektől (szociolingvisztika, pragmatika) is kap ösztönző impulzusokat (l. hámori ágNes, illetve schirm aNiTa tanulmányát és aNdor József hozzászó- lását ebben a folyóiratszámban). Így mind a szinkrón, mind a diakrón kutatásokban egyre nagyobb szerepet kapnak a szövegtípusok mint megismerésbeli, nyelvhasz- nálati, kommunikatív események, és (nem véletlenül) korp us zok rendezőelveként is funkcionálnak. Az osztályozás ezen iránya tehát a hétköznapi „beszédműfajok” (bahTyiN 1988), szövegtípusok feltárását, jellemzését tűzi ki fő célul nagyon kü- lönböző szempontokat előtérbe helyezve. A szövegosztályozás másik „módja” szintén abból indul ki, hogy az egyes szövegkategóriák sémaként, tudásként értelmezhetők, amelyek az emberi kom- munikáció során jönnek létre és működnek közre az interszubjektív jelentésal- kotásban. Ezek éppúgy társas közegben funkcionálnak, mint a műfaj, illetve az ilyen értelemben használt szövegtípusok, azonban elsősorban a gondolkodás és a közlés „alapsémáiként”, „alapformáiként” értelmezhetők, s már a retorikai ha- gyományban is fellelhetők. Ebben a megközelítésben a séma strukturális jellem- zői kiemelkedőbb szerepet kapnak, mint a társas cselekvés (heiNemaNN 2000b: 519). Ilyen „alapformának” tekinthető például a leírás, az elbeszélés az érvelés, a tájékoztatás, az instrukció, amelyek szoros összefüggésben állnak a nyelvi tevé- kenység interszubjektív és interperszonlális metafunkcióival (TáTrai 2011: 36), valamint a Tudás, az aKció és az érzelem hármasával (crofT 1994: 470–474; hámori 2009: 86–87). Látható azonban a korai s a modern kori munkákban is, hogy az egyes szerzők eltérően vélekednek arról, mik is tekinthetők a gondolko- dás kommunikatív „alapformáinak” (vö. fehér 2006: 40). Hasonló egyet nem értés mutatkozik meg az osztályozás szempontjainak kijelölésében, valamint a terminológia terén is. A nemzetközi irodalomban ezeket az „alapformák”-at jel- lemzően a text-type, Texttyp szakszóval jelölik (pl. biber 1988: 70; PalTridge 1996: 238; heiNemaNN 2000b: 520; TaaviTsaiNeN 2001: 139–140; sTeeN 2011: 32), amelynek adekvát magyar tükörfordítása a szövegtípus lenne. A szövegtípus terminus azonban több évtized magyar nyelvű kutatásaiban jellemzően ’genre, Textsorte’ jelentésben, azaz a műfajkoncepcióhoz kötődő értelemben honosodott meg. KocsáNy (2002) és eőry (1996) az ún. „alapformák” megnevezésére a szö- vegfajta terminust javasolják, amelynek következetes használata mellett érvelünk mi is, amikor a szövegtípus és a műfaj fogalmát viszonyba hozzuk egymással. 4. A műfaj, a szövegtípus és a szövegfajta fogalmának lehetséges viszonyai. A szövegek kategorizációjára számos fogalom és terminus él a retorikai hagyomá- nyoktól kezdve mind a szépirodalmi, mind a hétköznapi szövegekre vonatkozóan. Csak néhányat kiemelve a teljesség igénye nélkül: műfaj, műnem, műfajtípus, be- szédrész, beszédműfaj, szövegforma, szövegtípus, szövegfajta, szövegminta, diskur- zustípus. Ezek közül tanulmányunk a két leggyakoribb és leginkább központi fogal- mat, illetve terminust tárgyalja: a műfaj-t és a szövegtípus-t, ezek viszonyba hozása során pedig a szövegfajta reflektált és következetes bevezetését javasolja. Műfaj, szövegtípus, szövegfajta. Nézőpontok, kategóriák, modellek... 265 4.1. A m faj, szövegtípus és szövegfajta mint kategorizációs „címke” és ű koncepció. A műfaj és a szövegtípus viszonyának vizsgálatakor még inkább arti- kulálódnak a mit, miért kategorizálunk és a hogyan nevezzük meg problémakörök. A szövegtípus terminus jóval később kerül be a szaktudományos nyelvhasználatba, mint a műfaj, és használati köre is szűkebbnek, de legalábbis specifikusabb- nak mondható. Ezt támasztja alá a magyar nyelvre vonatkozóan az MNSz2.-beli megjelenése is: míg a műfaj-ra 39 214 találatot ad egy egyszerű keresés, addig a szövegtípus-ra 242-t, a szövegfajtá-ra pedig mindössze 29-et (az adatbázisra l. oravecz–váradi–sass 2014). A konkordanciák is azt mutatják, hogy a műfajnak sokkal szélesebb, nem a szövegre korlátozódó használata figyelhető meg, továbbá nemcsak terminusként, hanem mindennapi kategorizációs kifejezésként is műkö- dik (az alapnormatíva, amelyet minden intézmény a maga műfaja szerint megkap, a valóságshow műfaját, a pornográf képek műfaja). A korpusz adatai arról tanús- kodnak tehát, hogy a műfaji tudás szerves része a világról, pontosabban a világban történő közös cselekvésekről szerzett ismereteknek. Ezzel összevetve a szövegtípus kezdetektől fogva inkább a mindennapi szövegek kommunikációorientált leírásá- hoz, tudományos besorolásához, katalogizálásához kötődő fogalom, az irodalom területén szórványosan, (pl. ? az óda szövegtípusa, ? a regény szövegtípusa), fil- mek, képek kategorizálásához pedig egyáltalán nem használatos a korpusz által reprezentált magyar nyelvben (pl. ? a tájfestészet szövegtípusa, ? a film szövegtí- pusa; e felfogástól némiképp eltérő, a szöveget szemiotikai minőségként értelmező megközelítésre l. aNdor József hozzászólását e folyóiratszámban). A szövegfajta esetében azt tapasztaljuk, hogy mind a tudományos, mind a hétköznapi haszná- lata jóval szűkebb és ritkább, mindig szövegekhez kötődően értelmezhető, és jel- lemzően tudományos regiszterhez köthető. A hétköznapi nyelvhasználatban szinte ’műfaj’ értelemben használatos (pl. az elektronikus világban írott szövegfajtákon). A magyar nyelvészeti irodalomban, ahogy arról fentebb is esett szó, a mű- faj és a szövegtípus értelmezésüket tekintve lényegében szinonim fogalmak, vagy legalábbis nagyon közeli koncepciót jelölnek (ahogy ez a jelen tematikus szám írá- sainak fogalomhasználatában is megmutatkozik helyenként, l. pl. Tolcsvai Nagy gábor, TáTrai szilárd és hámori ágNes tanulmányát). Egyes szerzők a szöveg- típus, mások a műfaj megnevezést részesítik előnyben, de lényegében hasonló kon- cepciót értenek alatta, akár egy köteten belül is, zárójelben, egymást helyettesíthető értelemben szerepel a két fogalom (pl. Tolcsvai Nagy szerk. 2006). Tény azon- ban, hogy e szinonímia regisztrálása nem történt még meg, és a két fogalom aktív és termékeny viszonyba hozására sem születtek kísérletek az elmúlt évtizedekben. Mind az angolszász szakirodalomban, mind német nyelvterületen megfigyel- hető (volt) ez a jelenség, tehát a két fogalom hasonló értelemben vett vagy reflek- tálatlan használata. Ugyanakkor az is látható, hogy nagy igény mutatkozik a text- type és a genre koncepciójának és terminológiájának elkülönítésére (vö. pl. biber 1988; biber–coNrad 1989; PalTridge 1996; lee 2001; TaaviTsaiNeN 2001; heiNemaNN 2000b). Ha figyelembe vesszük ezeket a trendeket és eredményeket, akkor ez a magyar szövegtipológiai irodalomban azzal az igénnyel jár, hogy a műfaj/szövegtípus és a szövegfajta koncepcióját és terminológiáját különítsük el következetesen. Mint ahogy az a következő szakaszból részletesen kitűnik majd, 266 Kuna Ágnes – Simon Gábor a legelterjedtebb koncepciók a genre terminust elsősorban ún. „külső” tényezők (funkció, célközönség, alkalom, cselekvéstípus, téma stb.) mentén definiálják (biber 1988; swales 1990; TaaviTsaiNeN 2001; lee 2001). Ezzel szemben a text-type, Texttyp terminust a szövegek egyfajta „belső”, nyelvi-logikai elrende- zésének tekintik. Ezek alapján nagyon különböző tipológiai besorolással, osztá- lyozással találkozhatunk, beleértve a klasszikus werlich-féle (1975) felosztást (deskriptív, narratív, expozitórikus, argumentatív, instruktív), amely további mun- kák alapját is képezi, valamint az oktatás olvasásfelméréseibe is beépült (mol- Nár 2006: 261). sTeeN (1999: 113) például az instruktív kivételével ezeket tartja diskurzustípusoknak (types of discourse). Ugyanakkor többféle besorolás is meg- jelenik, amelyek inkább retorikai struktúrákhoz köthetők, ilyen például az ok-oko- zat, probléma-megoldás, eljárásmód stb. (összefoglalva l. PalTridge 1996: 238). Szükséges azonban megállapítani, hogy a szövegfajta kategóriája sokkal proble- matikusabbnak tűnik, mint a műfajé. Erre utal például lee (2001: 39–41), aki a PalTridge (1996) által használt kategóriákat retorikai struktúráknak tartja, és nem fogadja el szövegfajtáknak. Ebben is megmutatkozik, hogy a szövegtipológiában a mai napig nincs egyértelmű és kizárólagos egyetértés abban, hogy mit és milyen szempontok szerint kategorizálunk, összefüggésben a szövegek (diskurzusok) és osztályozásuk alapvető kognitív és társas-kommunikatív meghatározottságával. Felmérve a műfaj és a szövegtípus fogalmának érintkezési pontjait (séma- szintű reprezentáltság, társas-kulturális motiváltság, kommunikatív-cselekvés- központú funkcionálás), továbbá látva alkalmazásuk eltérő tendenciáit a magyar és a nemzetközi tudományosságban, a következő gyakorlattal élünk a továbbiak- ban. A genre-kategória megnevezésére egységesen a műfaj terminust alkalmazzuk ebben a tanulmányban (hangsúlyozva, hogy a hazai diskurzusban a szövegtípus éppúgy alkalmazható lenne), míg a text-type imént bemutatott ’alapforma’ jelen- tését a szövegfajta kifejezéssel jelöljük, hogy elkerüljük a kategóriák keveredését, és elősegítsük az angolszász és német kutatások eredményeinek adaptálását. El kell ismerni, hogy ez a döntés nyitva hagyja a szövegtípus terminus értelmezését, valamint a műfajjal való kapcsolatát. Mivel azonban célunk a tisztánlátás és a tájékozódás elősegítése a műfaji és szövegtipológiai kategorizálás útvesztőjében, jelen tanulmány keretei között nem vállalkozunk a szövegtípus teljes újraértelme- zésére, csak jelezzük a fogalom körül kialakult bonyodalmakat (miként ezt más aspektusból és más javaslattal, de hasonló módon problematizálja aNdor József hozzászólása ebben a folyóiratszámban). Annak ellenére tehát, hogy nincs teljes egyetértés a műfaj, a szövegtípus és a szövegfajta koncepciójáról, illetve hogy különböző elképzelések élnek ezek viszonyáról, az elmúlt évtizedek kutatásai mégis azt mutatják, hogy érdemes kü- lönbséget tenni műfaj/szövegtípus (’genre’) és szövegfajta (’text-type’) között, mivel ez reflektáltabb alapkutatásokhoz, kidolgozottabb módszertanokhoz vezet, és az anyanyelv- és az idegennyelv-tanításban is kifejezetten jól hasznosítható (PalTridge 1996: 238; mccarThy–carTer 1994). Ugyanakkor az is látható, hogy a műfajok könnyebben beazonosíthatók a nyelvhasználó számára, mint a szövegfajták, ezzel is áll többek között összefüggésben, hogy a műfaj sokkal in- kább korpuszok rendezőelve, mint a szövegfajta (lee 2001: 49–62). A nemzet-