Erle Stanley Gardner A JÉGHIDEG UJJAK ESETE A könyv eredeti címe: The Case of the Ice–Cold Hands C Theyer Hobson and Co. P.O.Box 430 One Churh Street, Southport CT 06490 U.S.A. Hungarian translation © Mitók Zsuzsa ISBN 963 7953 116 Kiadta a Tulipán Kiadó Felelős kiadó: Novak György Felelős szerkesztő: Hadarits Gabriella Sorozatszerkesztő: Vinkó József Borítóterv: Lóránt Attila Tipográfia: Tordas György Szedés: TRÜKK BT Előszó Jóbarátom, Dick Ford (Richard Ford Massachusetts Állam rendőrségi pathológusa, Suffolk County, Boston, ellenőrző főorvosa, a Harvardi Orvosi Egyetemen a törvényszéki orvoslás irányítója, akinek már ajánlottam néhány Perry Mason történetet), sokszor figyelmeztetett arra, hogy a törvények alkalmazása és a törvényszéki orvostan közötti együttműködésnek igen szorosnak kell lennie. Isten tudja, hány gyilkosságot vizsgált dr. Ford. Senki sem tartja számon, hányszor fedezte fel ő a bűnügyi rejtély kulcsát, hányszor találta meg az első nyomravezető jelet, hányszor vázolta fel egy tucat ügy vezérfonalát. Én tudom, hány bírói fórumon sikerült elmés tanácsaival ártatlan embereket megóvni a gyilkosság vádjától, s bebizonyítani, hogy hirtelen halálról vagy öngyilkosságról volt szó. Csaknem 16 éve már, hogy dr. Ford Joseph B.Fallonnal a bostoni rendőrségnél dolgozik. Fallon a közelmúltban saját elhatározásából hatvanhárom éves korában nyugdíjba vonult, s lemondott a helyettes rendőrfőnöki tisztjéről. Dr. Ford mesélt időnként Fallonról, mesterségbeli jártasságáról, a kihallgatások közben tanúsított ügyességéről. Az a szilárd eltökéltség jellemezte, miszerint egy ember ártatlanként kezelendő mindaddig, míg a bizonyítékok következetesen nem igazolják, hogy bűnös. Dr. Ford meggyőződése szerint Fallon egyike a legelmésebb kihallgatóknak, akivel csak találkozott. Soha nem folyamodik erőszakhoz, meg tud maradni úriembernek minden körülmények között, türelmes, megfontolt, óvatos és állhatatos. Rendelkezik a tanítani tudás ritka képességével, ugyanakkor kiválóan alkalmazza az elméletet a gyakorlatban. Saját maga által kiválasztott, jól képzett nyomozókat hagyott hátra a bostoni rendőrségnél. Büszke lehet rájuk. Tanította, és jól tanította őket. Befolyásának szelleme távozása után változatlanul érezhető, éppen az általa kiválóan iskolázott rendőrségi szakemberek révén. Arra akarok rámutatni, hogy mennyire kiemelik a törvényszéki orvoslás fontosságát azok a rendőrtisztek, akiket képességeik alkalmassá tesznek ragyogó orvosokkal való együttműködésre. A törvényszéki orvoslás nagy elméinek elegendő tekintélye van ahhoz, hogy valószínűsítsenek dolgokat, illetőleg tagadják, hogy rendőrségi ügyről van szó, ha a körülmények ezt látszanak igazolni. Hosszú évekig első kézből szerzett információim voltak, számos Fallon ügyről, munkamódszeréről, lelkiismeretességéről, udvariasságáról. Külön fejezetet érdemel az a rejtélyes képesség, amellyel a kihallgatásokat oly sikeresen vezette, s a rendíthetetlen megvesztegethetetlenség, mellyel egyenruhájának adózott. Ajánlom ezt a könyvet nyugdíjba vonulása alkalmából e kiváló rendőrtisztnek, Joseph D. Fallonnak, a bostoni rendőrség helyettes főfelügyelőjének. Erle Stanley Gardner I.fejezet – Ez egy teljesen új eset – mondta Della Street, Perry Mason titkárnője. Mason éppen egy könyvet tanulmányozott, s feltekintve megrázta a fejét. – Nincsenek igazán új esetek, Della. – Ez az – állította Della Street. – Kint vár egy ügyfél és azt állítja, legfeljebb húsz percet tud adni magának, semmivel sem többet. – Ő adna nekem húsz percet? – lepődött meg Mason. – Hát ez az. – Valóban újszerű gondolat – ismerte el Mason. – Hogy hívják, Della? – Audrey Bicknell. – Kora? – Huszonegynéhány. – Szőke, barna, vörös? – Leginkább barna – mondta Della. – Tűzrőlpattant, szenvedélyes, erős egyéniség. Tetszeni fog magának. – Szavahihetőnek látszik? – érdeklődött Mason. – Azt mondanám, rendezett körülmények között él, de most rettentően feszült. Ötször is a karórájára pillantott, mialatt két–három percet beszéltem vele, hogy legalább a nevét és címét megtudjam. Titkárnő, jelenleg állás nélkül, hajadon, bérlakásban lakik, s a lakbérköltségek megosztására, most hasonló fiatal nőt keres lakótársnak. – Megkérdezte, miért kíván beszélni velem? – Igen. Azt felelte, az idő rövidségére való tekintettel, csak egyszer tudja elmondani a dolgot, s akkor már szeretné magának. Azt állítja, nagyon fontos. – Rendben van Della – mondta Mason. – Vezesse be, halljuk miről van szó. Ha jól értem csinos. Della Street kifejező görbületeket rajzolt a levegőbe, hogy szemléltesse az új ügyfél idomait. – Mire várunk Della? Van még valami? – mosolygott Mason. – Női megérzés. Emlékszem az arckifejezésére, amint hangsúlyozta, nem velem akarja megbeszélni, miért kereste fel magát. Ez a lány megszokta, hogy a dinamikus, színes egyénisége lehengerlő, s úgy érezte, több sikerre számíthat egy férfinél, mint egy nőnél. – Rendben van, kísérje be. – mondta Mason. Már úgy felcsigázta az érdeklődésemet, hogy ki sem eresztem az irodámból, még ha el is kell halasztani a négy órás megbeszélésünket. – Tíz perce van – felelte Della Street. – S ő húszat szándékozik adni nekem – állapította meg Mason. – Már csak tizenhetet – pillantott karórájára Della, majd eltűnt a váró felé, s néhány pillanat múlva Audrey Bicknellel tért vissza. – Miss Bicknell, Mr. Mason – mutatta be őket egymásnak. Audrey Bicknell határozott mozdulattal kezet nyújtott Masonnak, fürkésző tekintetet vetett az ügyvédre és mosolyogni próbált. – Annyira kedves, hogy fogad Mr. Mason. Tudom, hogy időpontot kellett volna kérnem, de a dolog rettenetesen sürgős, és… – az órájára nézve mosolygott – … alig van időm. Ha nem veszi rossz néven, azonnal elmondanám … szóval… – elhagynám a bevezetést. – Tessék – mondta Mason. – A titkárnőjének megadtam a nevem és a címem – folytatta a lány – s nagyon. gyorsan elmondom, mit szeretnék Öntől… Gondolom, volt már lóversenyen. – Voltam. – Ismeri a fogadások szabályait? Mason bólintott. – Itt van öt darab 100 dolláros fogadócédulám, a négyes számú Gyalogos nevű lóra, a ma délutáni harmadik futamban – kezdte. – Mikor a jegyeket eladták, esélyeit ötven az egyhez becsülték. Felteszem, hogy ez a nagy összegű fogadás csökkenti valamelyest az előbbi arányt és azt is tudom, hogy a becslések nem mindig irányadók, de … nos a ló sokat fog fizetni. – Ha nyer, – jegyezte meg Mason – illetőleg úgy kellene fogalmaznom, ha nyert, hiszen a verseny már kétségtelenül lezajlott. – Ha nyert – ismételte a lány. – És mi lenne a feladatom? – tudakolta Mason. – Szeretném, ha magához venné ezeket a fogadócédulákat. Ha a ló valóban nyert, ki kell váltania a nyereményt, és a készpénzt továbbítania kell hozzám, bizonyos utasításokat követve. – Pillanat – vágott közbe Mason. – A jegyeket maga vásárolta? – Igen. – Megkérdezhetném, hogy rendszeresen fogad-e lóversenyeken, ha… – Ez a harmadik eset életemben, hogy tettem egy lóra, mármint ennyivel. Néha megfogadtattam két dollárral valamelyiket… – Lesütötte a szemét. – Bukmékerekkel. – Honnan szedte a bukmékereket? – érdeklődött Mason. – A korábbi munkahelyemen volt egy fiatalember, aki ismert fogadóirodákat, s néha közösen tettünk egy- egy lóra, néha … nos igen, csak egymagam. – Sosem többet két dollárnál? – Nem. – Nagyon forró tippet kaphatott erre a lóra – jegyezte meg Mason. – Van valami jelentősége? – A tikettek beváltását illetően nincs – jelentette ki Mason, – de szeretném áttekinteni a képet, hogy megvédhessem magát… és … nos, őszintén szólva, magamat is. – Ami önt illeti, nincs szüksége védelemre – biztosította a lány. Csak annyit kell tennie, hogy holnap délután megjelenik az ablaknál, annál, ahol az előző nap nyerteseit fizetik ki, bemutatja a jegyeket, felveszi a pénzt, s várja az utasításaimat. – S ha a ló nem nyertesként futott be? – érdeklődött Mason. – Nos, akkor nem megy ki a lóversenypályára. – Úgy tűnik, nagyon biztosra veszi, hogy a ló nyer, vagy már nyert is. – Nyilván nem fogadok egy lóra, ha tudom, hogy veszteni fog – nyugtázta a lány. – De téved, ha azt hiszi, volt valami előzetes információm! A lovakat megérzés alapján, ösztönösen választom ki, általában a nevük alapján. Ha a név jól hangzik, úgy érzem, hogy a ló becsületesen igyekszik majd nyerni. – Rendben, – mondta Mason – most én teszek fel néhány kérdést. Maga ott volt a lóversenypályán, hiszen fogadást kötött, illetőleg megvette a jegyeket? A lány tétovázott néhány pillanatig, majd azt mondta, – Igen. – És elhagyta a pályát, mielőtt a harmadik futamra került volna a sor? A lány ismét habozott, majd felelt – Igen. – Így pillanatnyilag nem tudja, hogy a ló nyertesként futott be vagy sem? – Így van. – Az ilyen előzetes becslések azt jelentik, hogy a ló a korábbiakban elég gyatrán szerepelt. – Felteszem, igen. De igazán, Mr. Mason ezek a dolgok mind nyilvánvalók. Valóban szükséges, hogy a rendelkezésemre álló szűkreszabott időben ilyesmiről beszéljünk? Nem fogadhatná el mindezt tényként? – Azt akartam, hogy lássa a gondolataimat, – felelte Mason – mielőtt felteszem magának a kérdést, miért hagyta el a lóversenypályát, mielőtt a futam lezajlott volna? Egy ilyen nagyságrendű fogadásnál feltehetően felégetett néhány hidat maga mögött. Elkeseredett hazárdjátékot játszott, még akkor is, ha alapos előzetes információi voltak. A nyeremény nyilvánvalóan nagyon sokat jelent magának. – Ezt biztosra veheti. – Akkor, ismétlem, miért hagyta ott a lóversenypályát? – Ezt – mondta a lány – jelenleg nincs időm megbeszélni Önnel. Nagyon kérem cselekedjék, mint meghatalmazott képviselőm. Szeretném, ha felvenné a pénzt. Itt van húsz dollár előleg. Ügyvédi tiszteletdíjra. Ha a ló nyert, megegyezünk, mennyivel tartozom Önnek azért, hogy kiment a lóversenypályára és felvette a nyereményt. Ha a ló nem futott be nyerőnek, semmi más dolga nincs, mint hogy összetépje és a papírkosárba hajítsa a jegyeket. Erre az esetre, gondolom, a húsz dollár fedezi az ügyvédi költségeket. – Hogyan lépjek érintkezésbe magával, ha felvettem a pénzt? – érdeklődött Mason. – Majd én keresem. – Mikor? – Holnap. Melyik telefonszámon tudom elérni? – Holnap szombat, az irodám nincs nyitva. A Drake Detektív-ügynökség irodája viszont ezen az emeleten van és nyitva éjjel-nappal. Hívja fel őket és kérje Paul Drake-et. Ő mindig elér engem. – Mindenesetre, ha a ló nyerne, semmi kedvem ekkora halom pénzt hordozni magammal. Letétbe helyezhetném és a pénztáros csekken… – Semmi csekk – szakította félbe a lány, – készpénz és száz dollárosnál nem nagyobb bankjegyek. Egy ilyen jól megtermett férfinak nem olyan veszélyes. Feltehetően van fegyverviselési engedélye? – Van – bólintott Mason. – Akkor használja – hunyorított a lány. – Nem szeretném, ha megtámadnák és megszabadítanák a pénzemtől. Legyen elővigyázatos! Hirtelen felállt, vakító mosolyt villantott az ügyvédre és azt mondta: – Igazán nagyon köszönöm, Mr. Mason. – Aztán megfordult és kezet szorított Della Street-tel. – Olyan kedves és előzékeny volt Miss Street, higgye el, tisztában vagyok vele. Ezzel elindult a kijárat felé és már nyitotta is az előszoba felé vezető ajtót. – Egy pillanatra, – szólt utána Mason – csak azt akarom… Szavait az ajtócsapódás zaja kivehetetlenné tette. – Visszahozzam? – érdeklődött Della. Mason mosolyogva megrázta a fejét. – Majd megkérdezem, ha ismét találkozom vele. – Gondolja, látjuk még? Mason bólintott. – Mekkora esélye van annak, hogy nyer a ló? .– kérdezte Della Street. – A ló már nyert – biztosította Mason. – Miből gondolja? – Ez a lány nem mozdult el a versenypályáról, míg a futamnak nem volt vége – állította Mason. – Túl izgatott, felajzott… biztos vagyok benne, nincs az az erő, mely eltávolította volna a pályáról, miután ötszáz dollárt tett egy lóra, melynek győzelmi esélyeit ötven az egyhez jegyezték,… hacsak nem a személyes biztonságát veszélyeztették. – Öt harminckor közvetítik a rádión a versenyt – jegyezte meg Della Street – olyan, mintha a helyszínen lennénk. A lóversenyen felveszik a hangszalagot és később egyszerűen lejátsszák a rádióban. Meghallgathatjuk, melyik ló győzött. – Megtehetjük – mondta Mason, – de most már lefogadom én is, hogy Gyalogos nyert. Della Street kérdőn húzta össze a szemöldökét. – Annyira biztos benne? – A fogadásokat a lóversenypályán kell kötni. Nem lehet előbb tenni a futam lovaira, csak ha az előző versenyszám befejeződött. Itt van titokzatos ügyfelünk, aki azt akarja elhitetni velünk, hogy ötszáz dollárt tett a lista legalján feltüntetett lóra. Nos, ha így történt, ugyan milyen elfogadható okot tud kitalálni arra, miért nem várta végig a pár másodperces futamot. Ugyan mi akadályozhatta volna meg? – Semmi, csak a halál – hagyta jóvá Della Street. Erre a megjegyzésre Mason rosszalló pillantást vetett rá. – Mi? – kérdezte a titkárnő. – Azt akartam mondani, – fejezte be Mason – biztosra vehetjük, hogy Gyalogos nyerte a versenyt és kliensünk mindaddig ottmaradt a pályán, míg a futamnak vége nem lett. Mindezek után valamilyen, csak általa ismert okból nem merte bemutatni a nyerő fogadócédulákat. Megjegyzem, teóriánkat alátámasztja az a tény, hogy egy szerény körülmények között élő fiatal nő nemigen bízna meg jogi képviselőt, s fizetne húsz dollárt pusztán azért, hogy néhány nem biztosan nyerő fogadócédula felett őrködjön. Továbbá, ha történt valami, ami arra kényszerítette ügyfelünket, hogy hagyja el a lóversenypályát a nevezett futam előtt, megtakaríthatott volna húsz dollárt, míg kivárja, hogy a rádió ismertesse az eredményt, s ezután is fordulhatott volna jogi képviselőhöz… bár lévén péntek délután, az irodák nemigen lettek volna nyitva. – Mindez felettébb logikusan hangzik – mondta a titkárnő – máris meggyőzött, főnök. – Az a baj – sóhajtott Mason – hogy mindent magától értetődőnek kell felfogni. Márpedig a joggyakorlatban egyike a legveszélyesebb dolgoknak, ha valamit magától értetődőnek tart az ember. Megszólalt a telefon, s Della felvette a kagylót. Néhány másodperc után odafordult Masonhoz, s a hallgatót helyére tette. – Úgy látszik a négy óra harmincas megbeszélésünkből nem lesz semmi. Ügyfelünknek közbejött valami. Javasolnám, hogy intézzük el a levelezést, s öt óra harminckor hallgassuk meg rádión a lóverseny eredményeket. Mason bólintott. – Boldog vagyok, hogy az elintézetlen leveleket végre megválaszoljuk – mosolygott Della. – Legfőbb ideje. Mason kinyitott egy dossziét, melyen vastag vörös betűkkel az állt, SÜRGŐS, kiemelt egy levelet, röviden átfutotta, majd odanyújtotta Dellának. – Ennek írja meg, hogy nem érdekel az ügye – jegyezte meg, s a következő levélnek szentelte figyelmét. – Ennek írja azt, hogy többet kell tudnom a körülményekről, s különösen arról a tanúról, aki a személyazonosságot megállapította. Della Street gyorsírásos jegyzeteket készített mindegyik levélhez, melyet Mason átnyújtott neki, és öt óra tizenötkor a sürgősen elintézendő levelek feldolgozását be is fejezték. – Van még egy levél, bár nem sürgős, de elég fontos – mondta Della. – Egész éjszakára elegendő levelet olvastam – rázta a fejét Mason. – A barátaimmal szeretek levelezni, de az üzleti leveleket ki nem állhatom. Mint a taposómalom. Nem jutunk sehova. Hozza csak a kávéfőzőt Della, igyunk egy kávét, csengessen át Paulnak, kérdezze meg, van-e kedve csatlakozni hozzánk. Mondja meg neki azt is, hogy meg akarjuk hallgatni a rádióközvetítést a lóversenyről. Della bólintott s eltűnt a kis kamrában, melyben a kávéfőzőt, csészéket, cukrot tartották, majd telefonált Paul Drake-nek. – Jön – közölte a hírt. – Azt mondja, kapott egy tippet a harmadik futamra és meg is tett egy kisebb összeget. – A harmadikra – gondolkodott Mason Hangosan. – Abban indul Gyalogos is. Della ismét bólintott. – Óriási lenne, ha kiderülne, hogy Paul Drake is a Gyalogosra kapott biztos tippet. Nocsak, – mondta, mikor Drake kopogása felhangzott – már itt is van. Hello, szépség – köszönt Drake az ajtónyitásra. – Mi ez a hirtelen érdeklődés a lovak iránt? – Nem nyilatkozom – mondta Della és Perry Masonra pillantott. Mason elmosolyodott. – Csak egy kis kikapcsolódás, Paul. Az irodai munka lélekölő robottá válik. Időre bejönni, telefonokat elintézni, a bíróságra rohanni, visszaszaladni, leveleket megválaszolni… tiszta kényszerzubbony… – Szívem szakad, – mondta Drake – de nem válaszoltál a kérdésre. – Hogyhogy téged érdekel a lóverseny? – kérdezte Mason. – Hobbi, arra jó, hogy néha elfeledtesse velem a munkát. Megszegem a törvényt és rendszeresen támogatok egy bukmékert, néha kapok egy biztos tippet, de nemigen jutok ki a lóversenypályára…! Miért kerülöd ki a választ, mióta érdeklődsz a lóverseny iránt? – Csak hobbiként – felelte Mason. – Hogy kiszellőztessem a fejem a munkával járó vesződséges gondoktól. – A válaszomat ismétled… Eszünk fánkot is a kávéhoz, Della? – Nem, hacsak nem szalad le és nem vásárol néhányat. – Máris megyek, a sarkon isteni fánkot árulnak, veszek párat csokoládé bevonattal és porcukor öntettel… – Nekem nem kell csokoládés – jegyezte meg Della. – Nekem sem – tette hozzá Mason. – Nekem sem, – egyezett bele kelletlenül Drake – csak szeretek néha nagyzolni… melyik az a ló Perry? – A harmadik futamban az egyik – válaszolta Mason. – Gyalogos a neve. – Gyalogos! – kiáltotta Drake. Mason figyelmesen tanulmányozta az arcát és bólintott. Drake hátravetett fejjel kacagott. – Mi a baj? – érdeklődött Mason. – Gyalogos! – kiáltotta Drake. – Nagy Isten, miért nem adakozol egyszerűen a lóversenypálya fenntartására? Hiszen Gyalogosnak semmi esélye sincs, még a pálya negyedét sem futja le, mire a győztes a célba ér. Gyorsröptű az esélyes. Csak nem akarod azt állítani Perry, hogy valamilyen biztos tippet játszottál meg? Fabatkát sem érnek! – Nem értek hozzá – jegyezte meg szerényen Mason. – Azt látom – felelte Drake. – Léprecsaltak. Hallgass rám, azokra a tényekre figyelj, amiket a ló maga árul el neked. A bizalmas híreket csak úgy ömlesztik. Vannak jók és rosszak. Ha állandó tipsztered van, aki tudja, hogy a tanácsai szerint fogadsz, mindent megtesz, hogy néha a győztesre tehess, vagyis igazi fülest adjon neked. De te nem vagy állandó ügyfél és tudja, hogy csak egyszer számolhat veled. A lovak állapotát fürkészve az edzéseken, ad néha egy különleges tippet, ami annyit jelent, hogy tisztában van vele, nem értesz semmit a lóversenyhez és a hándicaphez. Ha a tipp bejön, de ezerből kilencszázkilencvenkilencszer nem ez történik, szép borravalót kap, ha nem, sosem látod többé. A lovat csak a korábbi teljesítményei alapján választhatod ki… persze számít a pálya állapota, a zsoké, aki lovagolja. Mondd, ki volt a tipszter? Valaki, aki ismert? – Nem. – Girhes, kopottasan öltözött? – Ízlésesen öltözött nő. – Egy nő! – Így van. – Jó nő? – De még mennyire! – Hány éves? – Huszonöt–huszonhat. Drake gurult a nevetéstől. – Ezt el ne mondd másnak, Perry! Nagyon jó! A legagyafúrtabb ügyvéd bedől ilyen szakállas trükknek! Lefogadhatod, hogy ez a nő bepalizott még vagy tucatnyi zöldfülűt. Elég a babás kinézet, bejut az emberekhez… ó, Perry! Mason az órájára pillantott. – Kösz a felvilágosítást Paul. Nos, ha fánkot akarunk enni, mielőtt megkezdik a rádióközvetítést… Paul elvigyorodott. – Szóval jobb, ha indulok. Oké, már itt sem vagyok… – Azt hiszem, nyugodtan feltételezhetjük, hogy Paul Drake egy vasat sem tett Gyalogosra – pillantott mosolyogva Della Streetre. II.fejezet A hangszóróból a bemondó monoton hangja dübörgött. – A harmadik futam indul. A start jó. Egy csoportban rohannak. Gyorsröptű az esélyes, vezet a külső pályán. Nehézidők második, Szomorúvég harmadik, Fehérlap negyedik, Gyalogos ötödik. A pályavégi fordulónál Gyorsröptű egy hosszal vezet. Szomorúvég, Nehézidők harmadik. A célegyenesbe kerülve Gyorsröptű vezet, Szomorúvég és Nehézidők fej-fej mellett haladnak. Aranykancsó fejhosszal megelőzi Fehérlapot. Drake vigyorogva harapott a csokoládébevonatú fánkból. – Úgy tűnik, megütöm a főnyereményt – s néhány pillanat múlva nevetve hozzáfűzte: – Még, hogy Gyalogos, ez igazán jó! A bemondó folytatta. – Szomorúvég lemarad. Gyalogos egyre inkább felzárkózik, lehagyja Fehérlapot, elhagyja Szomorúvéget, megelőzi Nehézidőket. Paul Drake lassan letette a csokoládébevonatú fánkot és a kávéscsészét, s gyors pillantást vetett Perry Masonra. – Gyorsröptű és Nehézidők fej-fej mellett haladnak, a harmadik Gyalogos. Szomorúvég fejhosszal mögöttük. Aranykancsó teljes hosszal lemarad. Fehérlap követi. Nehézidők lehagyja Gyorsröptűt. Gyalogos harmadik. Most előretör. Elhúz Gyorsröptű mellett. Gyalogos és Nehézidők fej-fej mellett halad. Gyalogos orrhosszal vezet. A finis következik. Gyalogos fejhosszal vezet. Gyalogos győz, Nehézidők második, Gyorsröptű harmadik. Della Street kikapcsolta a rádiót. – Egye meg a fánkot, Paul. – Süllyedjek el, ha értem – jelentette ki Paul Drake megilletődött hangon. – Hagyja a rádiót Della, hadd halljuk az esélyeket – harapott egyet a fánkból és hozzáfűzte – Istenem, ez a gebe egy pénzverdényi összeget tarok! Gyalogos…! Éppen Gyalogos! Della Street bekapcsolta a rádiót és készenlétben tartotta a ceruzáját. Amint bemondták a nyerési arányokat, feljegyezte a számokat és a papírt átnyújtotta Masonnak. Paul Drake fejét rázta és mélyeket sóhajtott. – Ötvenhét dollárt kettőért! – kiáltotta. Ez huszonhét és félszeres! Két dollárt tettetek? Mason talányosan mosolygott. – Az én érdeklődésem inkább elméleti jellegű. – Ötvenhét dollár! … – ismételte Drake lassan. – Istenem, tudjátok mit jelent ez? Ha valakinek volt mersze száz dollárt tenni Gyalogosra, kétezer–hétszázötven dollárt kasszíroz. Drake megrázta a fejét és csendes vágyódással felsóhajtott – kettőezer–hétszázötven dolcsi. Még egy ötven dolláros tét is… – És a két dolláros tét? – kérdezte Mason. – Ez nettó ötvenöt dollárt hozott volna. – Drake vigyorgott. – Fedezné minden költségedet a lóversenypályán, jó kis vacsorát gyertyafénynél, egy helyes kis cicababával, tánccal… – Megcsóválta a fejét. – De nem rá tettem két dollárt. Gyorsröptűre tettem. Csokoládés fánkra sem jutna a nyereményből. Gondolom megünneplitek Dellával az eseményt. – Nem is rossz ötlet – jegyezte meg Mason. – Miért nem vacsorázunk gyertyafénynél egy rendes kis bélszínlángost sült krumplival, Della? – Mert az alakomra való tekintettel megszüntettem minden kapcsolatot a burgonyával. Ha zöldborsóról lenne szó, az más. – válaszolta a lány. – Jó hallani, hogyan élnek egyesek – sóhajtott vágyakozva Drake, és visszatolta a kávéscsészéjét az asztal széléről. – Nos, engem még vár egy halom munka az irodában, mielőtt nyugovóra térhetek… Hogyan szerezted a tippet, Perry? – Új szisztémája van, úgy tűnik sohasem téved, mindig bejön – állította Della. Drake szeme kikerekedett. – Ügyet sem vet az esélyekre, nem érdekli a ló súlya, a pálya állapota, a zsoké személye – folytatta Della. – Egyszerűen végigfut a lovak nevén, kiválasztja a legjobban hangzót, amelyiktől elvárhat egy kis becsületes erőfeszítést a győzelem érdekében. Nos, Gyalogos kedves név. Van benne valami komoly, megbízható, valami, ami… – Micsoda? – kiáltotta méltatlankodva Drake. – Amatőrök! Ha ez a szisztémátok, tönkrementek! Még csak esélyetek sincs! – Tudom – szólt Mason. – Te hogyan választottad Gyorsröptűt! – Tudományosan… a múltban elért eredményei alapján. – Oh, az ördögbe is, dörgöld csak az orrom alá. De az ötven dollárnak gyorsan vége a te szisztémáddal. Mason hanyagul kiterítette az öt darab száz dolláros fogadócédulát. – Utálom az apró tételeket – jegyezte meg. Drake dermedt megrökönyödéssel bámult a jegyekre és csaknem tisztelettudóan mondta. – Több mint tizennégyezer dolcsi! Kutatóan tekintett az ügyvédre. – Perry, csak nem…? Most már mindent láttam! A detektív kitárta az ajtót. – Még, hogy jól hangzó név… becsületes erőfeszítés, a pokolba is! Az ajtó bezárult, Mason Dellára vigyorgott. – Nos, – kérdezte a lány – most mitévők leszünk? – Vacsorázni megyünk, – válaszolta Mason – holnap pedig a lóversenypályára. Mégpedig ahhoz az ablakhoz, ahol az előző napi győzteseket fizetik ki. Majd felmutatom az öt darab száz dolláros jegyet. Drake számításai szerint mennyire jogosít az engem. Della? Della gyorsan számolni kezdett. – Csupán tizennégyezer–kétszázötven dollárra – válaszolta. – Ez magában foglalja az eredeti tétet, az ötszáz dollárt is. Nem remélt szerencse egy fiatal titkárnőnek, aki munkanélkül van és lakótársat keres, hogy legalább a bérleti költségeket megossza valakivel, – jegyezte meg Mason. – Nemrég hallottam, hogy az Államkincstári Iroda ellenőrzi azokat a személyeket, akik nagy nyereményekhez jutottak. – Szép dolog – jegyezte meg Della – egyszemélyes bizottság. Gondolom tanúra is szüksége lesz. – Mindenképpen – helyeselt Mason. – A lóversenypályán pedig személyesen kell megjelennünk. – Így van – bólintott Mason. – A sürgős levelezést elintézzük, adjon csak egy mappát, majd abba tesszük a pénzt. – Választ majd holnap egy lovat, amire fogadhatok? – kérdezte Della. – Szolid, megbízható neve legyen, olyan, amelyiktől elvárható egy kis becsületes erőfeszítés… – Természetesen – felelte Mason. – A legnagyobb örömmel. III. fejezet Mason lépésről–lépésre nyomult előre a torlódó forgalomban, míg végre parkolóhelyet talált a lóversenypálya közelében. Kisegítette Della Streetet az autóból, s elindultak a dísztribün felé. – Választott már lovat nekem? – kérdezte Della. – Szolid, megbízható nevűt? Amelyik kapható egy kis becsületes erőfeszítésre?… – Választottam – nyugtatta meg Mason. – Melyik az? – érdeklődött a lány. – Neve Font Sterling. Nem úgy hangzik, mint egy nagy halom pénz? – Csodálatos, – örvendett a lány – mit kell tennem? – Amint kinyílt a fogadó ablak, odamegy és azt mondja az alkalmazottnak, hogy két dollárt tenne a hatos számúra. Ez Font Sterling száma. – Két dollárt? – méltatlankodott Della. – Ezzel a névvel? Arról nem is szólva, hogy a híres Perry Mason választotta! Két dollár sértés lenne, tízet teszek! – Nézze – javasolta Mason – a tréfa az tréfa, a tíz dollár meg tíz dollár. – Font Sterling nem tréfa – erősködött a lány. – Tényleg úgy hangzik, mint egy nagy halom pénz. A nevére mintha harangocska csendülne. – Két dolláros harang – emlékeztette Mason. – Tíz dolláros. – Kettő. – Nézze, tegyük fel, hogy nyer a ló. Hogyan erezné magát, miután lebeszélt egy tíz dolláros fogadásról? – Kár érvelni a nőkkel – sóhajtott Mason. – Tiszta időpocsékolás! Legyen tíz! – Legyen akkor tíz! – erősítette meg a lány. Helyet foglaltak a dísztribünön. A fogadóablakok megnyíltak az első futamra. Della Street visszatért a fogadócédulával a tíz dolláros ablaktól. – Nos, – fogadta Mason – a legjobb, ha átismételjük, mit is kell tennünk. Oda kell mennem az ablakhoz, amelynél a tegnapi győzteseket fizetik ki, s be kell mutatnom a fogadócédulákat. Maga mellettem áll, mint tanú, arra az esetre, ha szóváltásra kerülne sor. – Beszélgetésbe fognak elegyedni? – kérdezte a lány. – Az ablaknál ülővel valószínűleg nem, de másvalakivel feltehetően igen. – Ki lesz, aki…? – Akit az ügyfelünk el kívánt kerülni – világosította fel Mason. – Jöjjön, induljunk! – Nem lenne jó ötlet, ha én mennék a jeggyel az ablakhoz, maga meg a háttérből felmérné a helyzetet? – kérdezte Della Street. – Be kell váltanunk a tiketteket az ügyfelünk utasítására – rázta a fejét Mason. Tegyük meg azonnal, illetőleg én megtehetem egyedül is. Ha valami zűr adódik, amennyire lehet, igyekszem természetesen viselkedni, senkinek sem adva lehetőséget arra, hogy a tények és jogszabályok alapján bűnösséggel vádoljon. Inkább tarthatnának rosszhiszeműnek, ha maga is velem lenne vagy egyenként váltanám be a jegyeket. – Ha történik valami, tegyek úgy, mintha nem tudnék semmiről, s nem is ismerném magát? – Nem – hangsúlyozta Mason. – Nem játszunk semmiféle szerepet. Maga a titkárnőm, természetes és normális hát, ha velem van. Élvezzük a mai versenyt és beváltjuk a tegnap délutáni nyereményünket. – A tegnap délutáni nyereményünket? – Ez lesz a látszat. – Beszélgetésbe is elegyedünk? – A történetet nem kísérjük megjegyzésekkel – hangsúlyozta Mason. – Felvesszük a pénzt és megyünk. Az Állami Kincstári Iroda megbízottja érdeklődhet a nevem és címem felől. – Ad neki felvilágosítást? – A nevemet és a címemet bizonyára. Csöndben sétáltak tovább az ablakig, amelynél az előző napi nyereményeket fizették ki. Mason elővette az öt jegyet, s betolta azokat a felhúzott ablak alatt. A bent ülő férfi Masonra pillantott, majd a jegyekre, s azt mondta: – Harmadik futam, tegnapi nap, négyes számú ló. Mason bólintott. – Milyen címletekben akarja? – kérdezte a férfi. – Lehetnek nagyok is? – Ahogy akarja, csak ne legyenek száz dollárosnál nagyobbak – felelte Mason. A férfi bankjegyeket kezdett számolni, majd Mason elé tolta az egész köteget. – Tessék, itt van – szólt. Mason átvette a pénzt s elővette a levéltárcáját. Sárgás arcszínű, szúrós szemű, az ötvenes évéi elején járó alacsony emberke rohant idegesen – Itt van! – kiáltotta. – Ő az, fogják el! Széles vállú, könnyű mozgású férfi baktatott az izgatott emberke nyomában, bőr irattartót vett elő, és felmutatta a jelvényét. – Rendőrség! – igazolta magát. – Vethetnék rá egy pillantást? – kérdezte Mason. Elvette az irattartót s a jelvényt úgy tartotta, hogy Della Street jól láthassa a rajta levő számot. – Rendben. A rendőrségtől van. – Honnan származnak a jegyek? – tudakolta a tiszt. – Nagyon jól tudja, honnan származnak – kiáltotta az emberke. – Rodney Bankstől, s ez az én pénzem! – Hallgasson! – szólt rá a tiszt. Mason odafordult hozzá. – Talán vet egy pillantást az én névjegyemre is – s átnyújtotta a névkártyáját. – Perry Mason? – pillantott rá a tiszt. – Ismerős volt az arca. Azonnal fel kellett volna ismernem. Több képét láttam az újságokban. – A pénzt! – türelmetlenkedett az izgatott emberke. – Vegye el a pénzt, biztos úr! Ne hagyja, hogy elbeszélgesse a lényeget! – Hallgasson! – szólt rá a tiszt. Mason az izgatott emberkéhez fordult. – A nevem Mason – mutatkozott be mosolyogva. – Ön kicsoda? – Nagyon jól tudja, ki vagyok – mondta a másik. – Marwin Freemont vagyok. – És miből következtetett arra, hogy ez a pénz Önt illeti, Mr. Freemont? – tudakolta Mason. – Nagyon jól tudja, hogy engem illet! Rodney Banks tett meg ötszáz dollárt a pénzemből a lóra. Sikkasztotta. Nos, biztos úr, a pénzemet akarom! A tiszt habozott. – Mire vár – sürgette Freemont. – Vegye őrizetbe. Biztos egy bűntárs. – Mi a neve? – Mason nevetve pillantott a vonakodó rendőrre. – Sid Burdett. Mason kezet nyújtott. – Hűtlen kezelés, illetőleg sikkasztás a felhozott vád – mondta a tiszt. – Azt hiszem, nem kétséges, hogy ez a Banks tette meg a lovat, miután belenyúlt a kasszába. Marwin Freemontnak dolgozik, illetőleg nála dolgozott. – Rajta! Csináljon már valamit! Vegye el tőle a pénzt! Csukja be ezt is a másikkal együtt! Szélhámos ügyvéd, aki összeszűri a levet egy sikkasztóval! Ugyanaz a régi… Hé, az a nő jegyzetel! – Észrevettem – mondta a tiszt. – A titkárnőm – magyarázta Mason. – Mit jegyzetel? – Éppen most nevezett szélhámos ügyvédnek tanúk jelenlétében – jegyezte meg Mason. – S így alapos okom van rá, hogy eljárást indítsak Ön ellen. – Mit beszél? – kiabálta Freemont. – Ha valakinek oka van pereskedni az én vagyok. Az én pénzemet tették meg a lóversenyen. – Felteszem, Rodney Banks az ügyfele? – fordult Burdett Masonhoz. – Nem szeretem a feltevéseket – mondta Mason. – Tehát nem? – Ezt sem állítottam – felete Mason. – Nos – jelentette ki Burdett, – nekem meg kell vizsgálnom a tényeket. Rodney Banks börtönben van, sikkasztással vádolják. Nyilvánvalóan lóversenyzett és ez elég sokba került neki. Kapott egy biztos tippet Gyalogosra az egyik tegnap délutáni futamban és azt hiszem tényleg bement a városba és kipakolta a kasszát az irodában. Freemont gyanút fogott. Kiment a lóversenypályára, tetten érte és lezáratta. – Ki tartóztatta le? – kérdezte Mason. – Én – válaszolta Burdett. – Sehol sem találtuk, de láttuk, hogy Gyalogos nyerni fog, így elhelyezkedtünk a kifizető kasszánál és várakoztunk. Banks meg is érkezett, az ötven dolláros téteket fizető ablakhoz ment, elővett egy fogadócédulát, de még mielőtt kifizették volna a nyereményt, rajtacsíptem. – Tett beismerő vallomást? – tudakolta Mason. – Először tagadott mindent, majd hallgatott, mint a sült hal. – Átkutatta? – Persze, hogy átkutattam. Megmotoztam, van-e fegyvere, és mikor bevittük a fogdába, átnézték a ruháit is. – Jegyeket is találtak? – Egy darabot sem. Az az ötven dolláros cédula volt minden. – Gondolja, volt nála több is? – Biztos vagyok benne. Feltehetően odacsúsztatta a cinkostársának. – Mekkora az elsikkasztott összeg, Mr. Freemont? – fordult Mason Freemonthoz. – Nem tudom. – Hogyhogy nem tudja? – Minden összevissza van. – Hogy érti? – A könyvelésem. Eltüntették a pénzt – mondta Freemont. – Revíziót fogok kérni. Számvevőszéki könyvszakértőtől. Azt viszont tudom, hogy ez az én pénzem. Függetlenül attól, mennyi hiányzik. Az ötszáz dollár az üzletemből származik. Lopott pénz. És én vagyok a tulajdonosa. – Talán Banks nyert annyit, hogy visszatérítse mindazt, amivel megrövidítette – mondta Mason elgondolkozva. – Feltételezve, hogy tényleg volt hiány. Arra a pénzre gondolok, amit az ötven dolláros fogadással nyert. – Nem az ő pénze, hanem az enyém – makacskodott Freemont. – Ennyire magam is ismerem a törvényt. Az én pénzem, jogom van hozzá, ő sikkasztotta el. De ettől a pénz nem az övé, hanem az enyém. Megfogadta erre a lóra és szerencséje volt, de ez egyáltalán nem változtat a dolgokon, ami engem illet. Az én alkalmazottam, az én pénzem, az én nyereményem! – Legjobb, ha keres egy ügyvédet – tanácsolta Mason. – Már találtam. – Akkor kérjen tőle részletesebb felvilágosítást – mondta Mason. – Tartóztassa le! – Freemont megragadta Burdett karját. – Ez a bűntársa! Burdett megrázta a fejét. – Nem tartóztatom le ezt az embert, ügyvéd. – Egyébként – fűzte hozzá Mason – ha beszél az ügyvédjével, azt is kérdezze meg tőle, mi a véleménye a kártérítési igényemről. – Kártérítés? – Szélhámos ügyvédnek nevezett – magyarázta Mason. Burdett vigyorgott. – Hogyan? … maga… zugprókátor! – Lejegyezte Della? – fordult Mason a lányhoz. Della Street bólintott. – Uraim, a titkárnőm – mutatta be Mason a lányt. Burdett Freemonthoz fordult. – Oké, Mr. Freemont – mondta – ez van. Legjobb, ha valóban ügyvédhez fordul. – Rendben – mondta Freemon. – Van ügyvédem, van privát detektívem és pokolra kívánom magam, hogy hallgattam a tanácsukra. Az ügyvéd tanácsolta, hogy rendőrrel jöjjek és csukassam le a bűntársat. Most mondok valamit. Ha ennek a pénznek lába kel, magukat kettőjüket teszem felelőssé érte. – Tegye azt – bólintott jóváhagyólag Mason. A versenypálya felől moraj hallatszott. Valaki felkiáltott: – Elindultak! Mason és Della Street otthagyták Freemontot és a tisztet, s sietve kerestek helyet maguknak, ahol jól láthatták a pályán rohanó lovakat. – Rendkívül vonzó személyiség – mondta Della. – Nem olyan rossz, ahhoz képest, hogy főnök – jegyezte meg Mason. – Egyidejűleg szeretném felhívni a figyelmét arra Miss Street, hogy ön a munkaadók példaképénél van alkalmazásban. A lány nevetett s megszorította Mason karját. – A munka nyújt kárpótlást is. Ha például most sikerülne korteskednie Font Sterling érdekében. – Ezzel a névvel nem tud veszteni – nyugtatta meg Mason. Mozdulatlanul álltak, s figyelték, mint fordulnak be a lovak a célegyenesbe. Font Sterling még csak helyezést sem ért el. – Ezzel a névvel – jegyezte meg Della Street. – Nos, kísérletezzünk másikkal a következő futamban – ajánlotta Mason. – Most, miután elege van a jól hangzó névből, amelytől becsületes erőfeszítés várható, próbálkozzunk egy teljesen rossz kinézetű lóval. Ez a ló abszolút kifogásolható kinézésű. – Két dollárt az első helyre – egyezett bele Della. – Adja ide a pénzt, majd én megteszem a lovat, Della. Mason a tíz dolláros ablak felé indult. – Font Sterling egy vasat sem hozott nekünk – mondta. – Mi a véleménye Hamis Bankóról, az ötösről? – Egyet? – Kettőt – mondta Mason. – Két darab tíz dolláros az első helyre. Mason visszament és csatlakozott Dellához a dísztribünön. – Nem vágyik fegyveres kísérőre, ha ennyi pénzt visz magával? – kérdezte a lány. – Elég nagy köteg – bólintott Mason – és zűrbe is kerülhetünk. – Nekem már mindenki gyanús. – Mennyiben? – Nem tudom, – vont vállat Mason – de úgy tűnik, belekeveredtem valahogy ebbe a sikkasztásba, olyan készpénz van nálam, amelynek kétséges az eredete, enyhén szólva vitatott és megkíséreltek lopásban, illetve hűtlen kezelésben való bűnrészességgel vádolni. Mindenesetre most élvezzük a versenyt, aztán csöndben tűnjünk el innen. Figyelték a kivilágított totalizator táblát. – Hamis Bankó esélyei: egy a harminchoz – olvasta Mason. – Még leeshetnek kissé, mielőtt a lovak elindulnak a startkaputól. – Miért? – tudakolta Della. – A nagy nyerési esélyek arra indítják az embereket, hogy megfogadják ezeket a lovakat. Még ha kis összegekkel is, de sokan elvesztve tíz kétdolláros fogadást, keresik a tízszerest fizető lovat. Azt remélik, hogy egyensúlyba hozzák a bevétellel az addigi kiadásokat. Mason futó pillantást vetett a díszpáholy közönségére. – Itt van a barátunk, Freemont – mondta csendesen. Úgy tűnik, szemmel akar tartani minket. – Meg szeretne győződni arról, hogy nem fogadunk-e meggondolatlanul az ő pénzéből. – Van valami szokatlan az egész dologban – gondolkodott Mason. – Jaj! – kiáltott fel Della Street. – Megváltoztak az esélyek. Tizenkilenc az egyhez… ó… már tizenöt az egyhez. Fel nem foghatom, hogy tehet meg valaki ilyen nevű lovat, hacsak nem ment lépre Font Sterlingnél. Egy ilyen ló nem hozhatja be a tétet sem. – Azt hiszem, legjobb, ha indulunk és elzárjuk ezt a pénzt a páncélszekrényembe – mondta Mason. – Megnézzük a futamot? – De még mennyire, hogy megnézzük! – válaszolta Mason. – Nem szeretném, ha ügyvédhez kellene fordulnia, hogy holnap kasszírozza a nyereséget. Della Street nevetett. Mason átadta neki a jegyet. – Most szemmel tartjuk a lovat, s meglátjuk, kicsalogathatjuk-e belőle a győzelmet. Beszélgettek néhány pillanatig, majd Della így szólt: – Itt van mögöttünk az emberünk s két másik is van vele. Mason egy pillantást vetett hátra. – Nyilvánvalóan erősítésért küldött. – Tehet valamit? – kérdezte Della. – A világon semmit – biztosította Mason. – S ha a pénz valóban sikkasztásból ered? – Semmit sem tudunk – vélte Mason, – s mi több, senki sem tud semmit. Nincs semmi lehetőség a jegyek azonosítására. Persze a fogadóablaknál az alkalmazott emlékezhet egy bizonyos személyre aki különlegesen nagy tétet tett meg, vagy ilyen nagy esélyek mellett fogadott. De a pénzt nem képes felismerni. – És tegyük fel, kiderül, hogy a fogadó valóban sikkasztott? – érdeklődött Della. – Akkor van egy csomó feladatunk – világosította fel Mason. – Először bizonyítaniuk kell, hogy a tét sikkasztott pénzből származik. Bizonyítaniuk kell, hogy a személy eljött hozzám, s én az ő megbízottjaként léptem fel, s tisztában voltam vele, hogy a pénzt sikkasztották. Aztán bírósághoz kell fordulniuk az összeg megítéléséért. – Hacsak nem sikerül lecsukatniuk magát – mondta Della – amikor is a pénzt elkoboznák. – S ebben az esetben – felelte Mason – ez a Freemont, bárki legyen is, észreveszi, hogy sokkal több vizet kavart, mintsem hogy jó vásárt csináljon! És persze ugyanazzal a problémával találja magát szemben, mint előtte, csakhogy egy bűnvádi eljárásban mindent bizonyítania kell, semmit sem valószínűsíthet… Elindultak, Della. – Melyik a miénk? – Az ötös. – Ó… a harmadik helyen áll,… nem… visszaesett a negyedikre… tartok tőle, hogy nincs becsületes neve, s nem is tesz erőfeszítést… – Várjon egy kicsit – szólt közbe Mason. – Előretör és már a harmadik helyen van.