RONALD KESSLER AZ FBI TITKAI Pam, Rachel és Greg Kesslernek RONALD KESSLER AZ FBI TITKAI LELEPLEZETT TÖRTÉNETEK – HIHETETLEN IGAZSÁGOK A fordítás alapja: Ronald Kessler: The Secrets of The FBI This translation published by arrangement with Crown Publishers, an imprint of the Crown Publishing Group, a division of Random House, Inc., 2011 © Ronald Kessler, 2011 Fordította © Bojtár Péter, 2012 Szerkesztette: Szőllős Péter Borítóterv: Tabák Miklós HVG Könyvek Kiadóvezető: Budaházy Árpád Felelős szerkesztő: Török Hilda Kiadói szerkesztő: Szűcs Adrienn ISBN 978-963-304-083-6 Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni. Kiadja a HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2012 Felelős kiadó: Szauer Péter www.hvgkonyvek.hu Nyomdai előkészítés: Kedves László Nyomás: Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt. Felelős vezető: Vágó Magdolna ELŐHANG Karácsony első napja volt, pár perccel dél előtt. A pulyka már a sütőben izzadt, illata belengte a házat, amikor Arthur M. „Art” Cummings II-nek üzenete érkezett a mobiltelefonjára. Az FBI parancsnoki központjából utasították, hogy egy biztonságos vonalon hívja vissza őket. Miután visszahívta őket, a központból közölték vele, hogy a Northwest légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó 253-as járatán, az út vége felé, pontosabban, amikor a gép belépett az amerikai légtérbe, az egyik utas megpróbált felrobbantani egy bombát. Az FBI nemzetbiztonsági ügyekért felelős igazgatóhelyetteseként az ötvenéves Cummings hatáskörébe tartozott az iroda terrorelhárító és kémelhárító tevékenységének irányítása. Közvetlenül az ő felelőssége volt a terrorista merényletek felderítése és megakadályozása, illetve a más országok által folytatott kémtevékenység elhárítása. Az amerikai kormányban kevesen tudtak annyi titokról, mint ő. Cummings számára a terroristák utáni vadászat észjáték volt. Ő volt a ragadozó, a terrorista a zsákmány. Akadt-e terrorista, akinek sikerült kijátszani őt? Megbízhat-e a hozzá eljutott információban? Elkerülte-e nyom a figyelmét? Ilyesféle kérdésekre riadt fel éjszakánként, miközben az irányítása alatt megpróbálta átalakítani az FBI-t egy olyan ügynökséggé, amely nem annyira az ügyészi és vádemelési folyamatokat végzi, sokkal inkább a merényletek megakadályozását tartja elsődleges céljának. A terroristák lefülelésének érdekében Cummings naponta beszélt az FBI Taktikai Bevetések szekciójával (FBI Tactical Operations – TacOps), azzal a szupertitkos, a betöréseket művészi szinten űző ügynökökből álló FBI-csoporttal, amely a bíróságok által engedélyezett behatolásokat hajtja végre lakásokba, irodákba vagy akár nagykövetségekre is, ahol aztán a csapat tagjai poloskákat és videokamerákat rejtenek el, és betörnek a számítógépekbe. A terroristák mellett a célpontok lehetnek a maffia tagjai, a Kongresszus korrupt képviselői, a kémek vagy az orosz és kínai titkosszolgálatok tisztjei is. A fedett akciók közben a TacOps tagjai elkábítják az őrkutyákat, néha ál-közlekedési baleseteket rendeznek, elterelik a forgalmat vagy közműjavítást színlelnek, hogy a ház lakói vagy a biztonsági szolgálat emberei csak hosszabb úton érjenek oda. A zárakat feltörő és a riasztórendszereket ártalmatlanító ügynökök álcázására hamis utcai házfrontokat húznak fel a valódi ház elé, vagy éppen műbokrokban bújtatják el az ügynököket. Lebukás esetén ugyanis a TacOps tagjait akár agyon is lőhetik a lakók, akik betörőnek vélik őket. Az al-Káida levadászása mellett Cummingsnak a szervezetek közötti rivalizálással is meg kellett küzdenie. A New York-i városi rendőrség például megszegte az FBI-nak tett ígéretét, és a New York-i metró felrobbantását tervező és az al- Káidának dolgozó Najibullah Zazi esetében még a startpisztoly eldördülése előtt akcióba léptek. Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (U.S. Department of Homeland Security) képtelen volt ellátni a bevándorlási ügyekkel kapcsolatos feladatait, miközben megpróbált beavatkozni olyan, a terrorelhárítást érintő döntésekbe, amelyek kizárólag az FBI hatáskörébe tartoztak. És akkor még nem is beszéltünk az Országos Hírszerzés Igazgatói Hivataláról (Office of the Director of National Intelligence – ODNI), amely szintén gyakran volt láb alatt, miközben az FBI szinte semmi hasznot nem húzott a tevékenységéből. A hivatalok közötti belvillongások mellett Cummingsnak kellett kezelnie azokat a kéréseket is, amelyek az FBI függetlenségét sérthették. Miután az Igazságügyi Minisztérium (Department of Justice) bejelentette, hogy Khalid sejk Mohamedet New Yorkban állítják bíróság elé, a minisztérium felkérte Cummingst, hogy készítsen egy biztonsági felmérést arról, hogy a tárgyalás milyen veszélyeket jelentene a városra. Cummings ebbe nem ment bele. Úgy vélte, hogy egy ilyen FBI- felmérést mind a republikánusok, mind a demokraták politikai célra használnának. Ráadásul úgy tartotta, hogy a New York-i tárgyalásra – amelyet felelőtlen ötletnek tartott – amúgy sem kerül sor. Cummingst halálra bosszantotta az is, hogy az Obama- kormányzat tisztviselői nyilvánosan „ember által okozott katasztrófának” nevezték a terrorista merényleteket, csak hogy ne kelljen az iszlamista vagy a dzsihadista kifejezést használniuk. „Förtelmes, förtelmes – vélekedett Cummings ezekről az ötletekről. – Senki nem tagadhatja, hogy napjainkban az iszlamisták tartják kézben a terrorizmus világát.” Másfelől viszont Cummings semmi rosszat nem látott abban, hogy mind az Obama-, mind a Bush-kormányzat ragaszkodott ahhoz, hogy a terroristáknak is felolvassák a jogaikat. Úgy vélte ugyanis, hogy a legtöbb esetben az FBI a törvényes keretek között (ideértve a letartóztatottak jogainak felolvasását) is megszerezheti azt a hírszerzési információt, amelyekkel a tervezett merényleteket megakadályozhatja. A trükk ebben az esetben az volt, hogy a gyanúsítottakkal még az őrizetbe vétel előtt beszéljenek, még akkor beszédre bírják őket és a bizalmukba férkőzzenek. Cummings zseniálisan vette rá a rosszfiúkat arra, hogy bemártsák magukat. Mesterien bánt a szemkontaktussal, s mivel elöl kopaszodott, ezért a pőre fejbőre csak még jobban kiemelte átható pillantását. Kék szeme mágnesként vonzotta a másik tekintetét, miközben minden energiáját a hallgatójára irányította. „A lényeg az ütésváltás közted és az ellenfeled között – magyarázza Cummings. – Vajon hány apró morzsát ejtett el és mennyit tudok ebből én felcsipegetni? Hogyan tudom kiszedni belőle a választ, hogyan tudhatom meg, hogy mi is történt valójában? Számtalan módja van annak, hogy ezt elérjem, de messze a legjobb módszer az, ha leülsz valakivel szembe egy asztalhoz. A legjobb az, ha mélyen belemélyeszted a fogaidat a nyakába, és ő közben még mosolyog is hozzá, mert meggyőzted, hogy az ő érdekében teszed, amit teszel, még akkor is, ha ez igen távol áll a valóságtól.” Miután Cummings értesült a karácsonyi robbantóról, felmarkolt egy Snickers csokit és egy doboz kólát. 2009-ben ez lesz a karácsonyi menüje. Ellen, a felesége és három tinédzserkorú gyermekük egyedül fogja felfalni a pulykát és az áfonyaszószt. Ettől a pillanattól fogva ugyanis Cummings irányítása alá került Omar Farúk Abdulmutallab ügye, márpedig ez az eset lett az FBI legellentmondásosabb és feltehetően a legnagyobb veszélyt is rejtő terrorista ügye. Cummings bevágta magát a szolgálati autójába, egy Dodge Chargerbe, felkapcsolta a szirénát és a vörös-kék villogót, majd elrobogott az FBI-központ felé. 1. FEJEZET TACOPS Amikor lehallgatókészülékek telepítése céljából a TacOps házakba vagy irodákba tör be, a csoport tagjai igyekeznek távol tartani magukat a hátsó bejáratoktól. Mivel ezeket ritkán használják, ezért ide könnyebb álcázott csapdákat elhelyezni. Éppen emiatt döntöttek úgy a TacOps ügynökei, amikor egy elektronikai eszközöket gyártó philadelphiai cég irodájába kellett poloskákat elhelyezni – az iroda amúgy egy kábítószer- kereskedelemmel foglalkozó bűnbanda álcázott rejtekhelye volt –, hogy a főbejáraton sétálnak be. Az ügynökök arra jutottak, hogy a behatolásra a legalkalmasabb időpont az éjfél és a két óra közötti időszak lenne. Ezt követően a kukások már elkezdik begyűjteni a szemetet és esetleg szemtanúi lennének a betörésnek. Az egyetlen problémát az okozta, hogy az utca túloldalán egy bár terasza volt. A hely törzsvendégei pedig kiszúrhatják, amint az FBI-os csapat leküzdi a zárakat és hatástalanítja a riasztót a főbejáratnál. Az egység tagjai éppen ezért kikölcsönöztek egy városi buszt és egyenesen az elektronikai cég bejárata elé hajtottak. Ott leállították a buszt, azt színlelve, hogy a jármű lerobbant. Mialatt a buszt vezető FBI-ügynök felcsapta a motorháztetőt, hátul kiosont a buszból a csapat többi tagja, és nekiláttak a záraknak és a betörésnek. Az utca túloldalán bámészkodók pedig nem vehették észre őket a busz mögött. Miután az ügynökök bejutottak a célépületbe, a busz elhajtott. Amikor pedig végeztek az elektronikus lehallgatókészülékek beszerelésével, a busz visszajött és felszedte őket. A busz eközben azonban elsuhant a bár két kissé kapatos vendége előtt is, akik éppen a közeli buszmegállóban várakoztak. Amikor a busz megállt az irodaépület előtt, a két dühös törzsvendég futva a jármű után eredt és felugrottak rá. Mivel az ügynökök közül sokan más-más irodából érkeztek,