ARS HUNGARICA 1994 1 ARS HUNGARICA A szerkesztőség címe: Budapest, Üri u. 49. 1014 FELELŐS SZERKESZTŐ BERNÁTH MÁRIA SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG DÁVID FERENC GALAVICS GÉZA MAROSI ERNŐ PATAKI GÁBOR TÍMÁR ÁRPÁD SZEMLE WEHLI TÜNDE E szám a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával készült. Felelős kiadó az Intézet igazgatója © MTA Művészettörténeti Kutató Intézet Hozott anyagról bokszorosítva 9321175 AKAPRINT Nyomdaipari Kft. Budapest. HU ISSN 0133-1531 F. v.: dr. Héczey Lászlóné ARS HUNGARICA XXII. évfolyam 1. szám 1994 A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Intézetének Közleményei Bulletin of the Institute of Art History of the Hungarian Academy of Sciences ev 6 -KÉZIKÖNYVTÁR B M _ 1999 Tanulmányok Zádor Anna 90. születésnapjára E mostani számunkkal, az ünneplő Ars Hungaricával nagyjából egy időben jelenik meg a művészettörténet-szakma régi adósságát törlesztő, A historizmus művészete Magyarországon című tanulmánykötet Zádor Anna szerkesztésében. A szerkesztő munkatársainak és a kötet szerzőinek közreműködését az Ars Hungarica e számában — korlátozott lehetőségeink miatt — kénytelenek voltunk nélkülözni. Nevük azonban álljon a gratulálok között: munkájukat ők is Zádor Anna 90. születésnapjára ajánlják. András Edit B. Nagy Anikó Bakó Zsuzsa Bernáth Mária Hajós Géza Illyés Mária Keserű Katalin Komárik Dénes Kovalovszky Márta Mendöl Zsuzsanna Mravik László Nagy Ildikó Sinkó Katalin Sisa József Szabadi Judit Szabó Júlia Winkler Gábor A TRIBUTE TO ANNA ZÄDOR by Ernst H. Gombrich I gladly accepted the invitation to write a Preface to this tribute to Anna Zádor on her 90th birthday though I know full well that I do not merit this great honour: I do not read Hungarian and must therefore remain ignorant of many of her important contributions to the history of Hungarian Art and Architecture. Instead I owe this privilege to the circumstance that I may have known and esteemed Anna Zádor as a dear and valued colleague for much longer than many of the contributors or the readers of this collection of essays. It is more than sixtyyears ago that we must have met for the first time in my native city of Vienna. Since she published her doctoral thesis in 1926 (a copy of which is in the Library of the Warburg Institute) she was by that time an established art historian while I was still preparing for my graduation. It was the late lamented Joseph Bodonyi who introduced us either in 1931 or 1932. In the earlier of these two years Bodonyi had entered the seminar of Julius von Schlosser at the University of Vienna. He had previously studied in France and soon become a popular member of the small circle of students and friends at the Kunst- historisches Institut. As a lover of poetry and of the theatre he took part in our discussions and in our festivities. I must have met Anna Zádor again when I spent a month in Budapest as guest at Bodonyi's home. I remember visiting the Museum at Esztergom on that occasion in the summer of 1932 and deciding to publish a few observations on 15th century Gothic sculpture I saw there. Unless my memory deceives me it was Anna Zádor who helped me to place the resulting article in Magyar Művészet (1935 7-8J and also translated it into Hungarian. We certainly remained awere of each other's existence ever since. The reader need not be told of the dark years of tragedy and disaster that followed. Our common friend Joseph Bodonyi did not survive them. Fortunate as I had been to enjoy a safe haven in England it was with immense relief that I received a letter from Anna Zádor early in 1947. I learned that she was working for Franklin-Társulat and that she would have liked to arrange for a Hungarian translation of a World History for Children which I had published before the war. At that time the project came to nothing (such a translation did not come out before 1991) but contact was happily reestablished and she was instrumental throughout the following years in securing the publication of many of my other writings in Hungarian. Naturally it was a great joy, as soon as travel became possible for her, to welcome her at the Warburg Institute and in our London home and increasingly to become aware not only of her stature as an art historian but of the warmth and generosity of her personality. Not that these two aspects can ever be fully separated. There is an old Italian proverb saying that "Ogni pittore dipinge se stesso" (Every painter paints himself). I have often felt that this is true of all creative people, and I was happy to have my 4 Ars Hungarica 1994/1 conviction confirmed when reading the German summary of Anna Zádor's monumental monograph on the Hungarian architect Mihály Pollack (Budapest 1960). Her moving characterisation of the great arcitect can also stand for her own self- portrait: Mihály Pollack was a man of highly developed ethical and moral qualities which were equally characteristic of his public and of his private life. He never craved for power and any desire to play a public role was alien to him. Indeed, he even seems to have rejected such rewards as were due to his position and to his talents. He was widely read and educated, a fact that is not only manifest in his oeuvre but also evident from the collection of books, paintings and engravings mentioned in his will. Though he never deviated from pure classicism ... he never tried to prevent the next generation of young architects - most of all his own son ... from turning towards the emergent tendencies of romanticism. His personality developed quietly but steadily, allowing his gifts to unfold and to rise higher and higher without permitting mere fashion to deflect him from his path. We owe it above all to his ceaseless activity in the interest of society and of his noble art that the Architecture of Hungarian Classicism developed into a noble, rich and characteristic artistic tradition. I have in my possession a recent letter from one of Anna Zádor's devoted students trying to convey to me her feelings for her great teacher. If I did not fear to embarrass Anna Zádor I could show how many of the features of her personality her student singled out for special mention correspond almost word for word with the portrait of the noble architect quoted above. And yet there is one decisive difference I must not leave unmentioned. The architect was allowed to develop and manifest his moral and creative potential untroubled by catastrophes and tragedies. It was only during one of her visits to London that my wife and I heard from her own mouth of the harrowing experiences she went through during the war, experiences that would have broken the strength of almost anybody. What must have kept her going was her total lack of self- pity and her total devotion to the welfare of others. In 1974 she wrote to me how happy she had been to learn that even after her retirement she would still be allowed to teach at the University : for her, she wrote, " Contact with the ever-renewing young generation was really an elixir of life". What she did not write, but what we all know, is that it was she as a teacher and friend who dispensed this elixir of life to all who came into contact with her and even to the discipline of art history in her beloved Hungary. TARTALOM TANULMÁNYOK Varga Lívia: II. Roger szicíliai király porfír szarkofágjainak jelentéséről 7 Takács Imre: Villard de Honnecourt utazása a művészettörténetben 15 Kovács Éva : Uralkodópár képe a zágrábi miseruhán 20 Wehli Tünde: Szent Imre herceg ábrázolása a mensolai Szent Márton templom főoltárán 26 Mikó Árpád : Vitruvius redivivus? Bonfini Filarete-fordítása és az antik hagyomány 30 Végh János: A magyar reneszánsz építészet kutatásának jelenlegi helyzete 36 MojzerAnna: Spanyol beszámoló Mátyás főherceg magyar királlyá koronázásáról 45 Galavics Géza Szem l'ai a damaszkuszi úton - Párizsból jövet. (Egy Laurent de La Hyre kompozíció a győri jezsuiták oltárképén) 51 Eörsi Anna: A nemescsói úrvacsorai terítő ikonográfiája 58 Kelényi György: Megjegyzések 18. századi egyházi építészetünkhöz 63 Sonkoly Károly: A barokk püspöki díszkert Pécsett 67 Rúzsa György: Az esztergomi Keresztény Múzeum Ahtirkai Istenanya ikonja 73 Szentesi Edit: Lábjegyzet a Grassalkovich-levéltár három egykori kerttervéhez 77 Mészáros F. István: Az érem másik oldala, avagy az „antikváriusmajom" 81 Bibó István: Rabi Károly építőmester munkássága 87 Jávor Anna: A magyar Osszián (Donát János egy elveszett képéről) 95 Szabolcsi Hedvig: Az iparművészeti historizmus kezdetei Magyarországon 101 Prokopp Mária: Az esztergomi reál-tanoda épülete (1853): Hild József és Prokopp János ismeretlen müve 111 Kerny Terézia: Két főpapi mecénás. Adatok Zalka János és Ipolyi Arnold Szent László tiszteletéhez 117 Marosi Ernő: Lippert József pozsonyi főoltára 125 Gellér Katalin: A vonalak nyelve: a szecessziós vonalelméletek 133 Vadas Ferenc: Új nemzeti múzeum és könyvtár tervek a századfordulón 138 Sármány Ilona: Magyaros stílusban épült városházák a századelőn 148 Majoros Valéria: A költő Mattis Teutsch 155 Zwickl András: Szőnyi István: Hegytetőn 161 F. Csanak Dóra : „Hidas a végzet talpa alatt." Fülep Lajos ismeretlen újságcikke 165 Sümegi György : Oltványi Imre mint gyűjteményalapító és műgyűjtő 173 Timár Árpád: Bodonyi József művészettörténet-kritikája 180 Pataki Gábor: Egy művészeti zárvány: Lossonczy Tamás spárgakompozíció-sorozata 185 Passuth Krisztina: Ország Lili és Kemény Zoltán szellemi találkozása 189 Szinyei Merse Anna: A 19. századi magyar festészet az utóbbi évek nemzetközi kiállításain 193 Веке László: Át kell-e (lehet-e) írni a (magyar) művészettörténetet? 199 RÉSUMÉS STUDIEN Lívia Varga: A New Aspect of the Porphyry Tombs of Roger II, King of Sicily 14 Imre Takács: Die Reise des Villard de Honnecourt in der Kunstgeschichte 19 Éva Kovács: Das Bild des Herrscherpaares auf dem Meßgewand von Zagreb 24 Tünde Wehli: Darstellung Herzogs Emmerich des Heiligen auf dem Hauptaltar der Hl.-Martin-Kirche von Mensola 29 Árpád Mikó: Vitruvius redivivus? Bonfinis Filarete-Übersetzung und die antike Uberlieferung 35 János Végh: Gegenwärtige Situation der Erforschung der ungarischen Renaissanceaichitektur 44 Anna Mojzer- Spanischer Bericht über die Krönung Erzherzogs Matthias zum ungarischen König 50 Géza Galavics: Saint Paul on the Road to Damascus - Coming from Paris. (A Composition of Laurent de La Hyre on the Altarpiece of Győr's Jesuit Church) 56 Anna Eörsi: Ikonographie der Abendmahlsdecke von Nemescsó 62 György Kelényi: Bemerkungen zu der kirchlichen Baukunst im Ungarn des 18. Jahrhunderts 66 Károly Sonkoly: Der bischöfliche Barockgarten in Pécs 72 Görgy Ruzsa: Die Gottesmutter-Ikone von Ahtirka im Esztergomer Christlichen Museum 76 Edit Szentesi: Fußnote zu drei ehemaligen Gartenentwürfen im Archivbestand der Familie Grassalkovich 80 István F. Mészáros: The Reverse of the Medal: "Le singe médailliste" 85 István Bibó: Das Schaffen des Baumeisters Károly Rabi 93 Anna Jávor: The Hungarian Ossian (In Connection with János Donát's Lost Picture) Ю0 Hedvig Szabolcsi: Die Anfänge des kunstgewerblichen Historismus in Ungarn по Mária Prokopp: Das Gebäude der Realschule in Esztergom (1853). Unbekanntes Werk von József Hild und János Prokopp 116 Terézia Kerny: Mäzenatentum zweier hoher geistlicher Würdenträger. Beiträge zu János Zalkas und Arnold Ipolyis Hl.-Ladislaus-Verehrung 124 Ernő Marosi: Der Hochaltar von Joseph Lippert im Dom von Preßburg/Bratislava 132 Katalin Gellér: Sprache der Linien. Linientheorien des Jugendstils 136 Ferenc Vadas: Nationalmuseums- und Nationalbibliothekspläne zu der Jahrhundertwende 146 Ilona Sármány: Rathausbauten in Ungarn am Anfang des zwanzigsten Jahrhunderts - eine Skizze 152 Valéria Majoros: Der Dichter Mattis Teutsch 159 András Zwickl: István Szó'nyi: Auf dem Berggipfel 163 Dóra F. Csanak: An Unknown Article of Lajos Fülep 170 György Sümegi: Die Sammeltätigkeit und die Sammlung von Imre Oltványi 178 Árpád Timár: József Bodonyis Kritik über die Kunstgeschichte 183 Gábor Pataki: Ein künstlerischer Einschluß: Tamás Lossonczys Bildreihe aus Spagat 187 Krisztina Passuth: Gemälde oder Relief? Geistige Begegnung von Lili Ország und Zoltán Kemény 191 Anna Szinyei Merse: Die ungarische Malerei des 19. Jh. in den internationalen Ausstellungen der letzten Jahre 197 László Веке: Soll (kann) die (ungarische) Kunstgeschichte neugeschrieben werden? 203 Varga Lívia П. ROGER SZICÍLIAI KIRÁLY PORFIR SZARKOFAGJAINAK JELENTÉSÉRŐL A két, II. Roger számára készült, jelenleg Palermóban lévő porfir szarkofág anyaga, for- mája és korai keletkezési ideje révén is különleges helyet foglal el a 12. századi európai emlékanyagban. Ennek következtében már a 13. század óta a figyelem középpontjá- ban áll.1 Művészettörténeti szempontból Deér József a „Dynastic Porphyry Tombs of the Norman Period in Sicily"2 című monográfia tudós szerzője igen sok olyan régi és új- keletű problémát megoldott a szarkofágokkal kapcsolatban, amelyek már Vasari óta foglalkoztatják a kutatást.3 Azon kevés hipotézisek egyike, amely megoldatlan maradt, e tanulmány témájául szolgál: hol állott eredetileg az a két, porfirból készült szarkofág, amelyeket II. Roger, Szicília első királya 1145-ben adományozott a cefalùi székes- egyháznak,4 és vajon mi volt e szarkofágok funkciója azon túl, hogy a király földi ma- radványainak befogadására szolgáltak.5 Ezekre a kérdésekre választ adni csakis a cefalùi székesegyház építéstörténetének áttekintése után lehetséges. A templomról Jól ismert tény, hogy a Megváltónak valamint Szent Péternek és Pálnak felszentelt cefalùi székesegyház II. Roger kedvenc alapítványa volt, amelyet saját halotti temp- lomául választott. Az alapítási oklevelet 1130/31-ben maga a király adta ki.6 A jelenlegi székesegyház lényegét tekintve egy nyugati típusú románkori bazilika, amely keleten három egymással párhuzamos apszisban végződik. Ehhez a keresztház, a háromhajós hosszház és a kéttornyos nyugati homlokzat csatlakozik. A templomnak két fő jellegzetessége van: Otto Demus mutatott rá arra, hogy a négyezet valójában nem négyzet alakú, és soha nem volt az épület középpontja. A másik jellegzetesség a szentélyben látható, ahol a főapszist a mellékapszisoktól elválasztó déli és északi falat egy-egy árkád töri át, nevezetesen a keletről számított második szakaszban. Ennek következtében a fő- és mellékapszisok közvetlen kapcsolatban állnak egymás- sal. Ez a megoldás jól ismert Szicíliában és számos későbbi templomépület is ilyen „kommunikáló" apszisokkal épült.8 A cefalùi katedrális épülete stílusát tekintve nem egységes. Különböző részeinek relatív kronológiája sok vitára adott alkalmat. Mivel nem ismerjük a szentély eredeti lefedésének módját, a vita leginkább egyrészt a jelenlegi korai bordás keresztboltozat keletkezési idejének meghatározása, másrészt pedig a négyezet és a keresztház közöt- ti kapcsolat megállapítása körül forog, amely ugyancsak visszavezet a boltozat datálá- sának kérdéséhez. Általánosan elfogadott, hogy a 12. századi építési tevékenység 1131 -ben, vagy kevéssel ezt követően indult. A vélemények eltérnek abban, hogy mely épületrészek készültek el az első építési periódusban (kb. 1131 —1145/50).9 Nagyon valószínű, hogy eredetileg egy lapos tetővel lefedett bazilikás épületet terveztek, 8 Ars Hungarica 1994/1 amelynek keleti része a körítőfalakkal bizonyos magasságig megépült. A hosszház ki- vitelezése egy későbbi építési szakaszban történt. Az első tervváltozás az 1140-es évek elején következhetett be, amikor a keresztház építése már folyamatban volt. Ekkor határozták el a főapszis és talán az egész épület beboltozását. A főapszis teljes egészé- ben bordás keresztboltozattal fedett, akárcsak a keresztház déli szárnya. A székesegy- ház többi része azonban boltozatlan maradt. A tervváltozás közvetlen oka feltételezhe- tően a francia- és angol-normann építészet közvetlen hatásával magyarázható. Kétségte- len, hogy a 12. század első évtizedétől kezdve sok francia és angol-normann templomot bordás keresztboltozattal boltoztak be. Cefalùban a terwáltozás (első építési periódus) vége viszonylag biztonságosan datálható. A főapszis mozaikdíszének felirata tartalmaz- za az 1148-as évszámot, és arról tudósít, hogy nemcsak a dekoráció, de az „épület" maga is elkészült erre az időre.10 Az „épület" kifejezés nyilvánvalóan az apszisra és talán a keresztház keleti részére utal. Már említés történt arról, hogy II. Roger a két porfir szarkofágot 1145-ben adományozta a cefalüi székesegyháznak, és azokat „iuxta canonicorum psallentium chorum" helyezték el.11 Kevéssé hihető, hogy a királyi szarkofágokat az épület egy még befejezetlen részében állították volna fel. A főapszis boltozata el kellett, hogy készüljön a szarkofágok adományozásának és elhelyezésének idejére, azaz 1145-re. 1154-ben, amikor II. Roger meghalt, földi maradványait a pa- lermói székesegyházban helyezték el, ahelyett, hogy Cefalüba szállították volna. Ez a tény egyrészt arra utal, hogy 1145-ig a cefalüi székesegyház építése nem fejeződött be, és a templomot nem szentelték fel,12 másrészt arra, hogy a székesegyház gyakorlati- lag elvesztette azt a lehetőséget, hogy az Hauteville dinasztia halotti templomává váljék. A következő építési periódus, amely gyakran 1148—1154 sőt 1154—1166 közé da- tált, a királyi patrónus egyre csökkenő lelkesedésével és anyagi segítségével jellemez- hető.13 Úgy tűnik, hogy csupán a keresztház épült fel ebben az építési szakaszban, beleértve a déli kereszthajó-szárny boltozata alatti árkádokat is. A négyezetet és az északi kereszthajó-szárnyat nem boltozták be. II. Roger utódainak további 10-15 évre volt szükségük a templomépület befejezéséhez. A harmadik építési periódusban került sor a hosszház felépítésére és lefedésére, a mellékhajók és a homlokzati tornyok lefedésére, valamint a homlokzat megépítésére. A kolostor ezek után, valószínűleg az 1170-es években készült el. A cefalüi káptalan egy 1170 táján írott kérelme közvetve ugyancsak segít az utolsó építési periódus befejezésének meghatározásában.14 A káptalan ismételten követelte II. Vilmos királytól II. Roger és fia, I. Vilmos földi maradványainak Cefalüba való szállítását. 1170-ig a cefalüi székesegyház készen kellett hogy álljon, vagy legalábbis igen közel a befejezéshez, másképpen a káptalan nem lett volna abban a helyzetben, hogy egy ilyen szigorúan fogalmazott levelet küldjön a királynak, amelyben jogaira emlékeztette az uralkodót. A káptalan négy évvel korábban, 1166-ban, II. Vilmoshoz küldött, hasonló értelmű kérelme már egyszer visszautasíttatott. így szinte biztosra vehető, hogy a templomot 1166-ig nem szentelték fel. A káptalan kérelméből az is kiderül, hogy I. Vilmos saját halottas ágyán („in obitu patris tui") a cefalüi káptalan türelmét kérte apja hamvainak Cefalüba történő szállítását illetően „donec ecclesia ... consecraretur".