ANTHONY DE MELLO: ÉBREDJ TUDATÁRA! BEVEZETŐ RIPORT Bár akkor már több írása is megjelent magyarul, Anthony de Mello nevére és munkáira külföldi barátaim hívták fel a figyelmemet. A könyvet, melynek magyar változatát a T. Olvasó a kezében tartja, életemnek egy olyan szakaszában küldték nekem, amikor többféle értelemben is felborulni látszottak körülöttem azok a dolgok, melyekről azt hittem, hogy az életem keretét alkotják. Először azzal a szándékkal nyitottam fel, hogy gondolataimat erőnek erejével eltereljem azokról a témákról, melyek ismételt átgondolása immár mindennemű értelmet nélkülözött. Ma már nem emlékszem, hányadik oldalig olvastam különösebb figyelem nélkül. Talán bele- belelapozgatva keresgéltem olyan gondolatokat, melyek esetleg megragadnák figyelmemet. Annyi biztos, hogy egyszer csak azon vettem észre magam, hogy valami megérintett; valami olyan sajátos okfejtés, mely egyszerre volt ismerős és újszerű, magától értetődő és meghökkentő, lehangoló és új kedvre derítő. Mire a könyv végére értem, már tudtam, hogy örök helye lesz a polcomon. Mi több, úgy döntöttem, hogy az első olvasásra legérdekesebbnek tűnő részeket lefordítom a fiam és a barátaim számára. Aztán az előzetes magyarázatok és felvezetések fordítására is sor került, míg végre, szinte észrevétlenül, a teljes magyar szöveg készen állt, bár akkor a kiadás gondolata távolról sem vetődött fel. Csak amikor mégis felmerült, akkor kaptam olyan tanácsokat, hogy a T. Olvasó talán nem bánná, ha valaki kellő áttekintéssel összefoglalná és magyarázatokkal látná el a szerző munkásságát általában, illetve a jelen könyv egyes tételeit konkrétan. Ezért kerestem föl Nagy Ferenc S.J. atyát, akinek ezúton is köszönetet mondok a könyv lektorálásáért, azokért a - számozott - jegyzetekért, melyek a könyv végén kaptak helyet, valamint azért a beszélgetésért, melyet itt interjúformában ismertetek. M.J.: Anthony de Mello művei nálunk is, a nyugati országok nagy többségében is igen népszerűek. Tulajdonképpen mi az a minimum, amit az igazán érdeklődő olvasóknak a nemrég elhunyt jezsuita atyáról tudnia kell? Nagy Ferenc S.J.: Anthony de Mello, S.J, Indiában, Pune (Poona) városban (az Indiai Köztársaság Maharasztra államának 1 200 000 lakosú városa, 124 km-re Bombaytől délre) volt a Sadhana Institute of Pastoral Counselling direktora, a bombayi jezsuita provincia tagja volt. Angol és spanyol nyelvű országokban közismertek voltak az általa vezetett lelkigyakorlatok, szellemi műhelyek, imádságszemináriumok és pszichoterápiás kurzusok, melyekben a világ számos országában munkálkodott több mint tizennyolc éven át. Bár 1987-ben, 56 éves korában váratlanul elhunyt, írásban és hangszalagra rögzített beszédekben gazdag szellemi örökséget hagyott reánk. M.J.: Ez az örökség lényegében a könyveit jelenti? Nagy Ferenc S.J.: Az 1987-ben távozott Anthony de Mello kilenc olyan könyvet írt, amely még az ő életében megjelent, vagy hirtelen halálakor kiadásra készen állt. Egyéb munkák is napvilágot láttak az ő nevével, amelyeket hangszalagra vett előadásaiból mások állítottak össze. M.J.: Ezek lennének tehát a mi örökségünk? Nagy Ferenc S.J.: Az attól függ, hogy mit értünk "mi" alatt. Ha minket mint az emberiség nagy családjának tagjait, akkor a feltételezés helyes. Vallási szempontból azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Az az indiai központ, amely de Mello atya szerzői jogait jogutódként birtokolja (székhelye Anand, Gujarat), a következő közleményt adta ki, amelyet minden hiteles könyv elején külön oldalon közölni kell: "Anthony de Mello atya könyvei vallásilag összetett összefüggésben íródtak, hogy segítsék más vallások követőit, agnosztikusokat és ateistákat szellemi/lelki keresésükben; a szerző nem kézikönyvnek szánta őket a katolikus hivőknek a keresztény tanban vagy dogmában való oktatásához." E közleményt megerősítik magának a szerzőnek nyilatkozatai is (pl. A csend szava, 12). M.J.: Jól tudom, hogy a Hittani Kongregáció egyik közleménye szintén foglalkozott de Mello atya műveinek tartalmával? Nagy Ferenc S.J.: A katolikus Egyház vatikáni központjának egyik hivatala, a Hittani Kongregáció 1998. június 24-i keltezéssel figyelmeztetés jellegű közleményt adott ki az indiai szerző egyre nagyobb elterjedettségnek és népszerűségnek örvendő műveiről. E művekben, a közlemény szerint, a keleti bölcsesség elemei érvényesülnek, amelyek segíthetik a lelki élet kibontakozását; de Mello első könyvei az ima különféle módjairól tárgyalnak; aztán fokozatos eltávolodás észlelhető a keresztény {értsd: katolikus} hit lényeges pontjaitól. A krisztusi kinyilatkoztatás helyébe lép Istennek forma és képek nélküli észlelése; Istenről semmi sem mondható, az egyetlen ismerés a nem ismerés; a biblia nem Istenről szóló érvényes kijelentéseket tartalmaz, hanem bevezet a csendbe; a vallások a józan érzék követésének útjában állnak, és akadályai az igazság felismerésének; Isten a kozmikus valóság, személyes jegyét a szerző ignorálja, sőt tagadja. Jézus tanítványának mondja magát, de szerinte Jézus csak annyiban különbözik másoktól, hogy éber és teljesen szabad; nem Isten Fiaként tárgyal róla, hanem mint aki arra tanít, hogy valamennyien Isten gyermekei vagyunk; végső sorsunkról néha úgy beszél, mint a személytelen Istenbe való feloldódásról; a rosszat a tudatlanságban kell látnunk, egyébként a jó meg a rossz a valóságra erőszakolt értelmi értékelések. Olyan krédó, hitvallás, amely Istenre vagy Krisztusra utal, akadálya annak, hogy eljussunk az igazságra; a Szentírás bálványozásával az Egyház Istent kiűzi a templomból, és elveszíti a Krisztus nevében történő tanításra szóló tekintélyt. M.J.: Erre figyelmeztet tehát a Hittani Kongregáció? Nagy Ferenc S.J.: Ezek a figyelmeztetés legfőbb pontjai. A hivatalos római dokumentumot magyarázó jegyzet egészíti ki, amely számos idézetet hoz az egyoldalú és félreérthető vagy a katolikus hittől (többé-kevésbé, néha elég nyilvánvalóan) elhajló könyvrészletekből. 6 M.J.: A néhai atyának tulajdonképpen hány könyve jelent meg eddig nálunk? Nagy Ferenc S.J.: Anthony de Melo négy könyve jelent meg magyarul {eddig}. Kifejezetten kifogásolt szakasz ezekben kevés van. Test és lélek imája. Buddhista és taoista eszmék befolyása ugyan észlelhető a könyvben (pl. a szemlélődés mint öntudatosulás, Isten mint üresség), de egészében a keresztény lelkiséget képviseli. A csend szava. Egy perc bölcsesség. Néhány, a katolikus hittel nem igen harmonizáló oldal a magyar fordításban: pl. 69 (fent), 82, 103. A következő két kötet tulajdonképpen egyetlen mű; eredeti címe: A béka imája I-II. Szárnyalás. Katolikus szempontból némi fenntartással kellene olvasni pl. a következő rövid szakaszokat: 96-97 és 97-98, 112 (középen). A szív ébredése. Ebben a műben talán nincs különösen kifogásolható rész. M.J.: Az imént már szó esett arról, hogy de Mello atya nevével egyéb munkák is napvilágot láttak, amelyeket hangszalagra vett előadásaiból mások válogattak. Tudhatnánk valamit arról, hogy az Ébredj tudatára! szövegét ki állította össze? Nagy Ferenc S.J.: Ezt a munkát Főtisztelendő J. Francis Stroud, S.J., a New York-beli Fordham Egyetem vezető lelkésze állította össze, aki egyben a De Mello Spirituality Center ügyvezető igazgatója is, s aki nyolc éven át Anthony de Mello közvetlen munkatársaként dolgozott. M.J.: Mit üzen az Ébredj tudatára! olvasóinak? Nagy Ferenc S.J.: Azt tartom kívánatosnak, hogy valami hasonló nagylélegzetű élményben legyen részük, mint önnek, a könyv magyar fordítójának (és nyilván, már régebben, az élő előadások hallgatóinak). A sokféle megközelítésben, koncentrikus körök formájában előadott alapvető témát (az egyetlen magyar kifejezésben nehezen összefoglalható awareness valóságát) pillantsák meg, jól ragadják meg, "ébredjenek tudatára" (az awareness-nek is meg saját maguknak is); hatoljon beléjük, itassa át őket, legyen kibontakoztatója igazi énjüknek, amelyet aztán nem zavar, nem húz le, nem vezet félre lényüknek, helyzetüknek, világuknak sok olyan tényezője, amely ellenáll a megvilágosodásnak. Elképzelhető, hogy a szerző filozófiájának és hitvilágának bizonyos elemeivel az olvasó nem ért egyet. Előbbi válaszaimban, valamint a könyv szövegéhez fűzött néhány jegyzetemben megjelölök ilyen elemeket. Boldog ember, aki ezeken nem bukik ki, és ezek ellenére haszonnal és élvezettel teszi magáévá a könyv lényegi mondanivalóját. Még valamit ajánlok: Anthony de Mello magyarul is hozzáférhető, még élete során megjelent könyveit. A Test és lélek imája alaposan kidolgozott eszmélődéseket tartalmaz, a másik három könyv pedig az "egy perc bölcsesség" néha meghökkentő, de mindig üdítő és tanulságos gyöngyszemeit. (A Ford.) ELŐSZÓ Egy alkalommal baráti társaságban Tony de Mellót felkértük arra, mondjon néhány szót munkája mibenlétéről. Ő felállt, elmondott egy történetet, amelyet később konferenciákon is megismételt, és amelyre ráismersz majd az ő Song of the Bird című könyvéből. Meglepetésemre úgy mondta el a történetet, hogy az rám vonatkozott. Egy ember talált egy sastojást, és egy kotlós alá tette. A sasfiók és a kiscsirkék együtt bújtak ki a tojásból, együtt nőttek fel. A sasfiók egész életében azt tette, amit a csirkék; azt hitte, hogy ő csirke. Kapirgált, kukacokat és rovarokat keresgélt. Kárált és kotkodácsolt. Csapkodott a szárnyaival, és repült egy-két métert a levegőben. Évek teltek el, a sas megöregedett. Egy napon a feje felett a felhőtlen égen látott egy nagyszerű madarat, amely méltóságteljesen vitorlázott az erős szelek között, alig mozgatva izmos, aranyszínű szárnyait. Az öreg sas ámulva tekintett fel. "Ki az ott?" - kérdezte. "Az a sas, a madarak királya!" - válaszolta a szomszédja. "Az ég tartozéka. Mi pedig a földhöz tartozunk - mi csirkék vagyunk." Így azután a sas csirkeként élt és halt meg, mivel csirkének hitte magát. Meglepett? Először úgy éreztem, nyíltan megsértett! Nyilvánosan csirkéhez hasonlított? Bizonyos értelemben igen, és ugyanakkor nem. Sértegetett? Soha. Olyat Tony nem szokott. De azt mondta nekem és azoknak az embereknek, hogy az ő szemében én voltam az "aranysas", amely nem volt tudatában annak, hogy milyen magasságokban szárnyalhatna. Ez a történet értette meg velem ennek az embernek a léptékét, az ő gyengéd szeretetét és tiszteletét az emberek iránt, miközben mindig az igazat mondta. Ebből állt a munkája, az embereket az ő valódi nagyságuk tudatára ébresztette. Ebben nyújtotta Tony de Mello tudása legjavát, hirdetve az "awareness" üzenetét, látva a fényt, mely mi vagyunk saját magunk és mások számára, felismerve, hogy jobbak vagyunk, mint gondoljuk. Ez a könyv Tonyt formája csúcsán mutatja, amint - élő dialógusokban és interakciókban éppen ezt teszi, kitérve az összes témára, melyek mindazok szívét megdobogtatják, akik figyelnek. Nyomtatott oldalakon őrizni meg az ő élő szavainak lelkületét és az ő spontaneitását egy közbeszólni és kérdezni kész hallgatóság előtt, ezzel a feladattal kerültem szembe az ő halála után. Nagyszerű támogatást nyújtottak nekem George McCauley, S.J., Joan Brady, John Culkin és mások, túl sokan, hogysem nevüket felsorolhatnám. Ennek köszönhetően sikerült az itt következő oldalakon megjeleníteni amaz izgalmas, élvezetes, provokatív órákat, amelyeket Tony töltött valóságban is jelen lévő emberekkel kommunikálva. Élvezd ezt a könyvet! Hagyd, hogy a szavak gyorsan és észrevétlenül besurranjanak a lelkedbe, és figyelj, mint Tony tanácsolná, a szíveddel! Hallgasd az ő történeteit, és meghallod majd a sajátodat. Hadd hagyjalak most egyedül Tonyval - egy spirituális vezetővel -, aki egy életen át a barátod lesz. - J. Francis Stroud, S.J. De Mello Spirituality Center, Fordham University Bronx, New York ÉBREDJ TUDATÁRA! Az Anthony de Mello vezette spirituális előadássorozatok egyike az ő saját szavai szerint ANTHONY DE MELLO, S.J. Szerkesztette J. Francis Stroud, S.J. A TUDATÁRA ÉBREDÉSRŐL A lelkiség, spiritualitás azt jelenti: tudatára ébredés. A legtöbb ember, noha nem tud róla, szunnyad. Szunnyad születésekor, szenderegve él, szunnyadva házasodik, álmában nevel gyermekeket, szunnyadva hal meg, anélkül, hogy valaha is felébredne. Sohasem érti meg a szeretetteljes és gyönyörű voltát annak a dolognak, amit emberi létnek nevezünk. Tudod, a misztikusok - katolikusok, keresztények, nem keresztények, lényegtelen mi a teológiájuk, nem számít, mi a vallásuk - mindahányan egyöntetűek egy dologban: abban, hogy minden jól van, minden jól van. Noha minden felfordult, minden jól van. Furcsa paradox, bizonyosan. De, tragikus módon, az emberek többsége sohasem látja meg, hogy minden jól van, mert mindnyájan szunnyadnak. Rémálmot látnak. A múlt évben a spanyol televízióban hallottam egy történetet arról az úrról, aki bekopog a fia ajtaján. "Jaime - szól oda neki -, ébredj fel!" Jaime azt feleli: "Nem akarok felkelni, Papa." Az apa elkiáltja magát: "Kelj fel, iskolába kell menned!" Jaime azt feleli: "Nem akarok iskolába menni." "Miért nem?" - kérdi az apa. "Három okból" - válaszolja Jaime. "Először is, mert unalmas; másodszor, mert a gyerekek ugratnak engem; harmadszor pedig, mert utálom az iskolát." Mire az apa: "Nos, mondok neked három okot, miért muszáj iskolába menned. Először is, mert ez a kötelességed; másodszor, mivel negyvenöt éves vagy; és harmadszor, mivel te vagy az iskolaigazgató." Ébredj fel! Ébredj fel! Felnőtt vagy. Túl nagy vagy ahhoz, hogy szenderegj. Ébredj fel! Hagyd már a bíbelődést a játékaiddal! A legtöbb ember elmondja neked, hogy ki akar kerülni az óvodából, de ne higgy nekik! Ne higgy nekik! Csupán annyit akarnak tőled, hogy javítsd meg a tönkrement játékaikat. "Add vissza a feleségemet! Add vissza az állásomat! Add vissza a pénzemet! Add vissza a tekintélyemet, a sikeremet!" Ezt akarják; visszakapni a játékaikat. Mindössze ennyi. Ezt a legjobb pszichológus is megmondja majd neked, mármint azt, hogy az emberek nem igazán akarnak kigyógyulni. Enyhülést akarnak; a kúra fájdalmas. Tudod, felébredni kellemetlen. Kellemes és kényelmes dolog ágyban lenni. Bosszantó, ha felébresztenek. Ez az oka annak, hogy a bölcs guru nem próbálkozik azzal, hogy felébressze az embereket. Remélem, itt bölcs leszek, s nem kísérellek meg felébreszteni titeket, ha nagyon alusztok. Ez valóban nem feladatom, noha időnként azt mondom nektek: "Ébredjetek fel!" Rám az tartozik, hogy tegyem a dolgomat, hogy lejtsem a táncomat. Ha hasznotok van belőle, jó; ha nem, nagy baj. Amint az arabok mondják: "Az eső lényege ugyanaz, de a mocsarakban a töviseket növeszti, a kertekben pedig a virágokat." SEGÍTLEK TÉGED E LELKIGYAKORLAT SORÁN? Azt hiszed, bárkit is segíteni fogok? Nem! Ó, nem, nem, nem, nem, nem! Ne várd tőlem, hogy bárkinek is segítségére legyek! Arra sem számítok, hogy bárkinek kárt okozok. Ha téged kár ér, azt te okoztad; és ha segítség, azt te adtad. Valóban te! Azt hiszed, az emberek segítenek téged? Nem. Azt hiszed, az emberek támogatnak téged? Nem. Egy lelkigyakorlatos csoportban, melyet én vezettem, volt egyszer egy nő. Apáca volt. Azt panaszolta: "Nem érzem, hogy a rendfőnök támogatna engem." Így hát azt kérdeztem tőle: "Mit ért ön ezen?" Mire ő: "Nos, a rendfőnök, a tartományi rendfőnök sohasem látogat a reám bízott noviciátusba, soha. Soha nincs egy dicsérő szava sem." Azt mondtam neki: "Rendben van, osszuk ki a szerepeket. Azt játsszuk, mintha ismerném az ön rendfőnökét! Valójában tegyünk úgy, mintha pontosan tudnám, hogy ő mit gondol önről. Így azt mondom önnek (a rendfőnök szerepében): `Tudja, Mary, azért nem megyek arra a helyre, ahol ön van, mert az az egyetlen hely a tartományban, amely mentes a gondoktól - nincsenek problémák. Tudom, hogy ön vezeti a noviciátust, tehát minden rendben van.' Hogy érzi most magát?" "Remekül!" Akkor azt mondtam neki: "Rendben van, lenne olyan kedves kifáradni a szobából egy-két percre? Ez része a gyakorlatnak." Ő ki is ment. Távollétében ezt mondtam a többieknek a csoportban: "Még mindig én vagyok a tartományi rendfőnök, rendben? Mary, aki most odakint van, a tartomány történetében a legrosszabb noviciátusvezető, aki valaha a kezem alatt volt. Valójában azért nem megyek a noviciátusba, mert ki nem állom látni, hogy mit művel. Egyszerűen szörnyű! De ha megmondom neki az igazat, annak nyomán a novíciák még jobban szenvednek majd. Egy-két éven belül mást teszünk a helyére; valakit, akinek már folyamatban van a felkészítése. Addig is azt gondoltam, az iménti nyájas dolgokat mondom neki, hogy továbbra is tegye a dolgát. Mi a véleményük erről?" Azt felelték: "Nos, valóban ez volt az egyetlen dolog amit ön e körülmények között tehetett." Ekkor visszahívtam Maryt a csoportba, és megkérdeztem tőle, hogy még mindig remekül érzi-e magát. "Ó, igen" - válaszolta. Szegény Mary! Azt hitte, hogy támogatják, pedig dehogy. A lényeg az, hogy a legtöbb dolgot, amit érzünk és gondolunk, saját magunk idéztük a fejünkbe, beleértve azt is, hogy az emberek segítenek nekünk. Azt hiszed, azért segíted az embereket, mert szereted őket? Nos, újságot mondok neked. Sohasem szeretsz senkit. Csupán szerelmes vagy abba az előítélettel és reménnyel teli gondolatba, amelyet arról a személyről alkottál. Gondolkozz ezen egy percig! Soha nem vagy szerelmes senkibe; abba az előítélettel teli gondolatba vagy szerelmes, amelyet arról a személyről alkottál. Hát nem ez az, ahogyan kiábrándulsz a szerelemből? Másként fogod fel, ugye? "Hogy okozhattál ilyen csalódást, amikor olyannyira bíztam benned?" - mondod valakinek. Valóban bíztál bennük? Soha nem bíztál senkiben. Ezzel ne gyere nekem! Ez a társadalmi agymosás része. Soha nem bízol senkiben. Csupán az ítéletben bízol, amelyet arról a személyről alkottál. Szóval, miről is panaszkodsz? Tény, hogy nem szereted azt mondani: "Pocsék volt az ítéletem." Ez nem túl hízelgő számodra, ugye? Inkább így szólsz: "Hogyan okozhattál ilyen csalódást?" Így van tehát: az emberek nem igazán akarnak felnőni, nem igazán akarnak megváltozni, nem igazán akarnak boldogok lenni. Mint azt valaki oly bölcsen mondta nekem: "Ne próbáld őket boldoggá tenni, csak bajt zúdítsz magadra. Ne próbálj egy disznót dalra tanítani; ez elveszi az idődet és bosszantja a disznót." Mint az üzletember, aki bemegy egy bárba, leül, és látja felebarátját, annak a fülében pedig egy banánt - egy banánt a fülében! És azt gondolja: "Mit tegyek, szóljak neki? Nem, semmi közöm hozzá." Ez a gondolat nem hagy nyugtot neki. Így, miután egy-két italt megivott, odaszól a fickónak: "Bocsásson meg, ah, önnek egy banán van a fülében." A fickó erre azt mondja: "Micsoda?" Az üzletember megismétli: "Önnek egy banán van a fülében." Mire a fickó megismétli: "Mit mond?" "Önnek egy banán van a fülében!" - ordítja az üzletember. "Mondja hangosabban - feleli a fickó -, egy banán van a fülemben!" Semmi haszna sincs. "Add fel, add fel, add fel!" - mondom befelé. "Mondd el a dolgaidat, majd pedig tűnj el innen! És ha hasznukra válik, jó; ha nem, nagy baj!" A HELYES ÖNZÉSRŐL Először is azt akarom, hogy ha valóban fel akartok ébredni, meg kell értenetek, hogy nem akartok felébredni. Az első lépés a felébredéshez az, hogy elég becsületesek legyetek bevallani önmagatoknak, hogy ez nem tetszik nektek. Nem akartok boldogok lenni. Tegyünk egy kis próbát? Lássuk tehát! Pontosan egy percetekbe kerül majd. Be is csukhatnátok a szemeteket, amíg elvégzitek, nyitva is tarthatnátok. Nem igazán számít. Gondoljatok valakire, akit nagyon szerettek, aki közel áll hozzátok, valakire, aki fontos számotokra, és gondolatban mondjátok neki: "Inkább a boldogság legyen enyém, mint te." Figyeld, mi történik! "Inkább a boldogság legyen enyém, mint te! Ha választhatnék, nem kérdéses, a boldogságot választanám." Közületek hányan érezték magukat önzőnek, miközben mondtátok? Úgy tűnik, sokan. Látjátok, milyen agymosást kaptunk? Nézzétek, oly mértékben agymosottak vagyunk, hogy azt gondoljuk: "Hogy lehetek ennyire önző?" De nézd meg, ki az önző! Képzeld, amint valaki neked mondja: "Hogy lehetsz annyira önző, hogy helyettem inkább a boldogságot választod?" Nem éreznéd, hogy olyasmit kellene válaszolni, mint: "Megbocsáss, de hogyan lehetsz te annyira önző, hogy te követeld, hogy én a boldogság helyett inkább téged válasszalak?" Egy asszony egyszer elmondta nekem, hogy amikor gyerek volt, egy milwaukeebeli jezsuita templomban adott lelkigyakorlatot az ő jezsuita unokatestvére, aki az ilyen összejöveteleket mindig e szavakkal kezdte: "A szeretet próbája az önfeláldozás, mércéje az önzetlenség." Ez aztán nagyszerű! Megkérdeztem tőle: "Szeretné ön, ha az ön iránti szeretetem a boldogságomba kerülne?" Azt felelte: "Igen." Hát nem elragadó? Nem lenne csodálatos? Ő szeretne engem az ő boldogsága árán, és én szeretném őt az én boldogságom árán, úgyhogy két boldogtalan ember lenne, de sokáig éljen a szeretet! AKARNI A BOLDOGSÁGOT Arról beszéltem, hogy nem akarunk boldogok lenni. Más dolgokat akarunk. Vagyis, tegyük pontosabbá: mi nem akarunk feltétlenül boldog lenni. Készen vagyok a boldogságra, feltéve, hogy ez meg az meg amaz a dolog az enyém. De valójában ez a mondanivaló a barátunknak, Istennek, vagy bárkinek: "Te vagy a boldogságom! Ha nem kaplak meg, megtagadom, hogy boldog legyek." Igen fontos ezt megérteni. Nem tudjuk elképzelni, hogy e feltételek nélkül boldogok legyünk. Nem bizony! Nélkülük nem tudjuk elképzelni a boldogságot. Arra tanítottak, szabjunk feltételeket a boldogságunknak. Ez tehát az első dolog, amit meg kell tenni, ha a felébredést választjuk. Ez azonos azzal, mintha azt mondanánk: ha a szerelmet akarjuk, ha a szabadságot akarjuk, ha örömöt, békét és lelkiséget, spiritualitást akarunk. Ilyen értelemben a lelkiség széles e világon a legpraktikusabb dolog. Felhívok mindenkit, hogy gondoljon ki bármi praktikusabbat, mint az általam meghatározott értelme a lelkiségnek - nem jámborság, nem odaadás, nem vallás, nem imádás, hanem lelkiség - tudatára ébredés, tudatára ébredés. Nézd a szívfájdalmat mindenütt, a fájó egyedüllétet, nézd a félelmet, összezavartságot, a konfliktusokat az emberek szívében, a konfliktust belül és kívül. Képzeld, hogy valaki ad neked egy módszert arra, hogy mindezektől megszabadulj! Képzeld, hogy valaki ad egy módszert arra, hogy megállítsd az energiák, az egészség, az érzelmek kárba vesző folyamát, mely a konfliktusokból és összezavartságból származik! Akarnád-e? Képzeld, hogy valaki utat mutat nekünk, melyen járva mi valóban szeretnénk egymást, és békében, szeretetben lennénk. Ki tudsz gondolni bármi praktikusabbat ennél? Ehelyett az emberek azt hiszik, hogy a jövedelmező üzlet sokkal praktikusabb, a politika sokkal praktikusabb, a tudomány sokkal praktikusabb. Az égvilágon mi haszna van annak, hogy valakit eljuttatunk a Holdra, amikor mi nem tudunk a földön élni? PSZICHOLÓGIÁRÓL BESZÉLÜNK EZEN A SPIRITUÁLIS TANFOLYAMON? Praktikusabb-e a pszichológia a spiritualitásnál? Semmi sem praktikusabb a lelkiségnél. Szegény pszichológus, mit is tehet? Csupán könnyítheti lelkünk feszültségét. Én is pszichológus vagyok, alkalmazok pszichoterápiát. Nagy konfliktus dúl bennem, valahányszor választanom kell a pszichológia és a spiritualitás között. Nem vagyok biztos abban, hogy ez a jelenlévők közül bárkinek is jelent valamit. Nekem nem jelentett semmit sok éven át. Megmagyarázom. Nekem sok éven át semmit sem jelentett, majd hirtelen felfedeztem, hogy az embereknek eleget kell szenvedniük egy kapcsolatban ahhoz, hogy illúzióikat veszítsék minden kapcsolat iránt. Hát nem szörnyű egy dolog? Eleget kell szenvedniük egy kapcsolatban, mielőtt felébrednek, és azt mondják: "Belebetegedtem! Az életnek kell más útja is legyen, más, mint az, hogy egy másik embertől függök." És pszichológusként mit tettem? Az emberek jöttek hozzám a problémákkal, melyek az ő kapcsolataikban, másokkal való érintkezéseik során stb. adódtak, és időnként segítettem is rajtuk. De sajnálattal azt kell mondjam, időnként nem, mivel amit tettem volna, továbbra is szendergésben tartotta volna őket. Talán szükségük volt egy kicsivel több szenvedésre. Meglehet, keményen padlót kellett fogniuk, hogy kimondják: "Betege vagyok az egésznek." Csak amikor már a betegségedtől is beteg vagy, majd csak akkor gyógyulsz ki belőle. A legtöbb ember enyhítésért fordul pszichiáterhez vagy pszichológushoz. Ismétlem: enyhítésért. Nem azért, hogy megszabaduljon a szenvedéstől. Van egy történet a kis Johnnyról, aki, állítólag, szellemileg visszamaradott volt. De bizonyítható, hogy nem volt az, miként megtudható e történetből. Johnny a hozzá hasonló gyerekeknek fenntartott speciális iskolába jár, kézimunkaóra van, szerez egy darab gittet és formázza. Elviszi az osztály egyik sarkába, és játszik vele. A tanárnő odamegy hozzá, és ráköszön: "Szervusz, Johnny!" És Johnny válaszol: "Szervusz!" A tanárnő azt kérdi: "Mi van a kezedben?" Johnny azt feleli: "Kaki." A tanárnő tovább kérdez: "Mit csinálsz belőle?" Mire a gyerek: "Tanárnőt." A tanárnő azt gondolja: "A kis Johnny visszafejlődik." Odaszól tehát az igazgatónak, aki épp akkor megy el az ajtó előtt: "Johnny visszafejlődik." Így azután az igazgató odamegy Johnnyhoz, és ráköszön: "Szervusz, fiam!" Johnny azt mondja: "Szervusz!" Az iskolaigazgató folytatja: "Mi van a kezedben?" Mire a gyerek: "Kaki." "És mit csinálsz majd belőle?" A gyerek azt válaszolja: "Igazgatót."