SZOCIOLÓGIAI KÖNYVTÁR KROPOTKIN PÉTER A KÖLCSÖNÖS SEGÍTSÉG MINT TERMÉSZETTÖRVÉNY FORDÍTOTTA Dr MADZSAR JÓZSEF BUDAPEST, 1908 AZ ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R-T. KIADÁSA A SZOCIOLÓGIAI KÖNYVTÁR célja az, hogy a művelt nagyközönséggel is meg- kedveltesse a szociológiai ismereteket. Ennek elérésére a művek fordítói a lehető- ségig mellőzték a pusztán szakszerű jegy- zeteket és itt-ott a világosság kedvéért az eredeti szöveget, az értelem sérelme nél- kül, egyszerűsítették. Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája. TARTALOMJEGYZÉK. Oldal Bevezetés . 3 Első fejezet. Kölcsönös segítség az állatoknál 13 Létért való küzdelem. — Kölcsönös segítség: természet- törvényes elsőrendű tényező a fejlődésben. — Gerinctelenek. — Hangyák és méhek. — Madarak ; társulás vadászatra és halászatra. — Társas érzés. — Kölcsönös védelem a madarak- nál. — Darvak, papagályok. Második fejezet. Kölcsönös segítség az állatoknál (folytatás) .... 35 A madarak vándorlása. — Költő társaságok. — őszi társaságok. — Nem társuló fajok csekély száma emlősök- nél. —• A farkasok, oroszlánok stb. vadásztársaságai. — A rágcsálók, kérődzők és majmok társaságai. — Kölcsönös segítség a létért való küzdelemben. — Darwin bizonyítékai a létért való küzdelemre a faj keretén belül. — A túlszapo- rodás természetes gátjai. — Az átmeneti alakok állítólagos elpusztulása. — A harc kiküszöbölése a természetben. Harmadik fejezet. Kölcsönös segítség a vad népeknél 66 Mindenkinek állítólagos küzdelme mindenki ellen. — Az emberi társadalom keletkezése a törzsből. — Az elkülö- nült családok késői fellépése. — Busmannok és hottentották. —• Ausztráliaiak és pápuák. — Eszkimók, aleuták. — A vad népek életének sajátságait az európaiak nehezen értik meg. — A dajak képzete az igazságról. — Közös jog. Negyedik fejezet. Kölcsönös segítség a barbároknál 94 A népvándorlások. — Beáll az új organizáció szük- sége. — A faluközösség. — Közmunka. — Igazságszolgál- tatás. — Jogviszony a törzsek között. — Bizonyítékok kor- társaink életéből. — Burjátok. — Kabilok. — Kaukázusi hegyi lakók. — Afrikai törzsek. Kropotkin: A kölcsönös segítség. 1 2 Oldal ötödik fejezet. Kölcsönös segítség a középkort városokban ...... 120 A tekintély megnövekedése a barbár társaságokban. — A jobbágyság a falvakban. — A megerősített városok forra- dalma, felszabadulásuk, szabadságlevelük. — A céhek. — A középkor szabad városainak kettős eredete. — Saját igazságszolgáltatásuk és közigazgatásuk. — A munka tisz- telete. — Kereskedés a céhek és a város útján. Hatodik fejezet. Kölcsönös segítség a középkori városokban (folytatás) 143 Hasonlóság és különbség a középkori városok között. — A kézműves céhek az államiság elemeivel bírnak. — A város viszonya a parasztokhoz ; kísérletek felszabadításukra. — A hűbérurak. — A középkori városok eredményei, a művé- szetek és a tudomány terén. — A hanyatlás okai. Hetedik fejezet. Kölcsönös segítség napjainkban 167 Néplázadások az államkorszak kezdetén. — Kölcsönös segítségre alapított berendezések napjainkban. — A falu- közösség : harca az állami eltörléssel szemben. — Szokások, amelyek a faluközösség életéből eredtek és a falvakban napjainkig megmaradtak. — Svájc, Franciaország, Német- ország, Oroszország. Nyolcadik fejezet. Kölcsönös segítség napjainkban (folytatás) .. 193 Miután az állam szétrombolta a céheket, munkás egye- sületek keletkeznek. — Harcaik. — Kölcsönös segítség a sztrájkban. — Szövetkezetek. — Szabad egyesülések külön- böző célokra. — önfeláldozás. — Számtalan egyesület egye- sített tevékenysége minden képzelhető irányban. — Kölcsö- nös segítség a munkásnegyedekben. — Személyes segítség. Befejezés 216 Irodalom , 223 BEVEZETÉS, Két jelenet hatott rám különösen az állatok életéből utazásaim közben, amelyeket fiatal éveimben tettem nyugati Szibérián és az északi Mandzsúrián át. Az egyik a létért való nagyon kemény harc, amelyet a legtöbb állatfaj a zordon természettel folytat; az élő lényeknek óriási méretekben történő pusztulása, amelyet időszakonkint természetes okok idéznek elő és ami ebből következik, az élő lényeknek csekély száma azon a nagy területen, amelyen megfigyeléseimet végeztem. Másodszor pedig sehol sem tudtam felfedezni azt az elkeseredett küzdelmet a létfeltételekért ugyanazon fajhoz tartozó állatok között, még azokon a ritka helyeken sem, ahol az állatvilág nagy számban élt, holott erre a körülményre nagyon gondosan figyeltem. Pedig ez az a küz- delem, amelyet a legtöbb darwiniánus — maga Darwin azonban egyáltalában nem mindig — a létért való küzdelem tipikus ismertető jelének és a fejlődés főtényezőjének tekint. Az északi Eurázsiában a tél derekán dühöngő hóviharok, amelyeket gyakran még ónos eső is követ; a május második felében évente ismétlődő fagyok és hózivatarok, amikor a fák már teljes virágjukban állanak és a rovarok már előbujtak; a korai fagyok és nagy havazások, amelyek gyakran már júliusban vagy augusztusban beköszöntének és egy csapásra elpusztítják a rovarok millióit és a pusztákon a madarak második költését; a nagy esőzések — a monszun következ- ményei — amelyek az enyhébb éghajlatú vidékeket augusz- tusban és szeptemberben áradásokkal borítják el, amilyen áradásokat csak Amerika és Ázsia nyugati része ismer, aminek következtében a fennsík országnyi területei válnak 1* 4 feneketlen mocsarakká; és végül a nagy hóesések, amelyek gyakran akkora területeket, mint Németország vagy Francia- ország, úgy elborítanak, hogy azokon a kérődzők meg nem élhetnek és ezerszámra pusztulnak el — ezekkel a föltéte- lekkel láttam én küzdeni az állatéletet északi Ázsiában. Ezek a jelenetek korán megtanítottak arra, hogy a létért való küzdelemben mily túlnyomó jelentősége van annak a momentumnak, amelyet Darwin »a túlnépesedés termé- szetes akadályainak<< nevezett, ha ahhoz a küzdelemhez viszonyítjuk, amelyet ugyanazon faj egyes egyénei folytat- nak a létfeltételekért, amely küzdelem bizonyos arányokban itt-ott előfordul ugyan, de sohasem emelkedik az első momen- tum jelentőségére. Kevés élőlény eloszlása nagy terüle- teken, túlnépesedés helyett a normálisnál is kevesebb élő lény, ez jellemezte leginkább a földnek ezt az óriási darab- ját — Észak-Ázsiát — és már akkor felébredt bennem az a komoly kételkedés, amelyet azután későbbi tanulmányaim megerősítettek, — kételkedés a táplálékért a fajon belül folyó borzasztó küzdelemben, amely küzdelem a legtöbb darwiniánus számára dogma volt, sőt szerintük új fajok keletkezésénél is ez játszotta a döntő szerepet. Másrészt azonban bárhol nyílt alkalmam szűk terü- letre szorított dús állati életet megfigyelni, mint pl. a tava- kon, ahol számtalan faj egyénei milliószámra jönnek össze, hogy utódaikat felneveljék; vagy a rágcsáló állatok telepei- ben ; vagy a madarak vándorlásánál, amikor valóban amerikai arányokban gyülekeztek össze az Uzuri mentén ; vagy a dámvad vándorlásainál, amelyeket az Amur mellett figyeltem meg, amikor megmérhetetlen területekről ezrei gyülekeztek össze ezeknek az intelligens állatoknak, hogy elmeneküljenek a fenyegető hó elől és átléphessék az Amurt azon a helyen, ahol a legkeskenyebb : az állati élet jelenetei- ben, amelyek előttem játszódtak le, mindenütt azt lát- tam, hogy a kölcsönös segítség és kölcsönös támogatás oly nagy mértékben szerepel, hogy ebben kezdtem sejteni az élet- és a fajfenntartás, valamint a továbbfejlődés legfon- tosabb tényezőjét. Végül még azt láttam a Bajkálon túl, a fél vad marhák- nál és lovaknál, mindenütt a vad kérődzőknél, a mókusoknál 5 és számos más esetben, ha a fentemlített okokból állatok a táplálék hiányával küszködnek, hogy a fajnak az a része, amelyet a szerencsétlenség ért, a megpróbáltatásból egészsé- gében és erejében annyira megtörve kerül ki, hogy a fajnak semmiféle tökéletesedését, fejlődését nem lehet visszavezetni a heves küzdelemnek ilyen periódusaira. Ebből következett azután, hogy amikor később a szocio- lógia és a darwinizmus közötti összefüggésre fordítottam a figyelmemet, egyetlen olyan munkát sem találtam erről a fontos kérdésről, amellyel egyetértettem volna. Mindegyik azt akarta bebizonyítani, hogy az emberiség intelligenciájá- nál és tudásánál fogva a létért való küzdelem hevességét az emberek között csökkentheti ugyan, de egyúttal felállí- totta azt a tételt is, hogy létfeltételekért folytatott küzdelem az állatnál a fajtájabeliek, az embernél embertársai ellen : »természettörvény«. Ezt az álláspontot nem fogadhattam el, mert meggyőződésem szerint, ha elfogadjuk, hogy ez a kímé- letlen polgárháború a faj határain belül csakugyan fennáll és hogy ez a küzdelem a fejlődés feltétele, akkor olyasvalamit fogadtunk el, ami nemcsak hogy nincs bebizonyítva, hanem amit még a közvetlen észlelés sem támogat. Ezzel szemben nagyjelentőségű volt az én szememben az az előadás, amelyet az 1880. év januárjában tartott a »kölcsönös segítség törvényérők az orosz természettudósok kongresszusán Prof. Kessler, a híres zoológus és a pétervári egyetem dékánja. Ezt az előadást 1883-ban olvastam el. A kérdést egészen új szempontokból világította meg. Kess- lernek az volt a véleménye, hogy a kölcsönös harc törvénye mellett a természetben működik a kölcsönös segítség tör- vénye is és hogy ez az utóbbi a létért való küzdelem ered- ményére, de különösen a fajok fejlődésére, sokkal erősebben folyik be mint a kölcsönös harc törvénye. Ez a gondolat voltaképen csak továbbfejlesztése annak az eszmének, amelyet Darwin maga fejtett ki az »Ember származásá<<ban és ez a gondolat előttem olyannyira helyesnek és oly nagy- fontosságúnak tetszett, hogy már akkor elkezdettem ennek az eszmének a továbbépítéséhez az anyagot gyűjteni. Kessler előadásában csak rövid vázlatot nyújtott, a részletes kidol- gozást már nem végezhette el, mert 1881-ben meghalt. 6 Egyetlen egy pont volt, amelyben Kessler nézeteit nem oszthattam. Szerinte a »szülői szeretet« és az utódokról való gon- doskodás volna az állatoknál a kölcsönös hajlam forrása. Az a kérdés, hogy mennyiben volt ez a két érzés befolyás- sal a szociális ösztönök fejlődésére és mennyiben hatottak más Ösztönök is ugyanebben az irányban, véleményem szerint annyira új és messze kiható kérdés, hogy azt most még nem vitathatjuk. Majd ha összegyűjtöttük a kölcsö- nös segítség tényeit a különböző állatfajoknál és kifejtet- tük ennek a segítségnek a fontosságát a fejlődés szem- pontjából, csak akkor vehetjük majd vizsgálat alá, mennyit lehet a szociális érzések fejlődésében a szülői érzések vagy a tiszta szociális ösztön javára írni. Ennek az eredetét két- ségtelenül az állati élet fejlődésének legrégibb korszakaiban kell keresni, talán már a »kolóniaképződés«-nél. Leginkább tehát arra fordítottam a figyelmemet, hogy mindenekelőtt kimutassam a kölcsönös segítség jelentőségét a fejlődésben és későbbi kutatásokra bízom, hogy felkutassák a kölcsönös segítség ösztönének az eredetét. Goethének, a természettudományi lángésznek, a figyel- mét természetesen nem kerülte el a kölcsönös segítség ténye- zőjének a jelentősége, »ha csak az általános voltát be lehetne bizonyítani<. Eckermann egyszer — 1827-ben — elbeszélte Goethének, hogy két kis, szárnyra kapott ökörszem elrepült és hogy másnap egy vörösbegy fészkében találta meg őket, ahol a vörösbegy a saját kicsinyeivel együtt táplálta őket. Ez a tény Goethét valósággal felizgatta. Pantheista felfo- gásának a megerősítését látta ebben és így szólt : »Ha úgy volna, hogy az idegennek a táplálása általános törvényszerű- ség a természetben, akkor ez számos kérdésnek a megfej- tését jelentené.< Még ugyanaz nap újra visszatért erre a gon- dolatra és arra ösztökélte Eckermannt, hogy ezt a kérdést mihamarabb külön tanulmány tárgyává tegye és hozzá- fűzte, hogy »megbecsülhetetlen eredményeket< fog elérni. Sajnos, ez a tanulmány sohasem készült el. Nem lehetetlen azonban, hogy Goethe megjegyzése buzdította Bhrehmet, aki munkáiban a kölcsönös segítségre vonatkozó adatoknak óriási tömegét halmozta fel. 7 1872 és 1886 között több jelentőségteljes munka jelent meg az állatok intelligenciájáról és szellemi életéről. Ezek közül három foglalkozik különösen a mi témánkkal, és pedig : Espinas : Les sociétés animales (Paris 1877.); J. Lanessan előadása : La lutte pour Vexistence et Vassociation pour la lutte (1881 április) és L. Büchner könyve : Liebe und Liebes-* leben in der Tierwelt, amelynek első kiadása 1879-ben, máso- dik, erősen kibővített kiadása 1885-ben jelent meg. Bármily kitűnőek is ezek a munkák, mégsem pótolnak olyan könyvet, amelyben a »kölcsönös segítség« nemcsak az erkölcsi ösztö- nöknek emberelőtti eredetét bizonyítja, hanem abból a szem- pontból esik vizsgálat alá, hogy mint természettörvény és a fejlődés tényezője világíttassák meg. Espinas legfőképen olyan állati társadalmakra fordította a figyelmét, amelyek élettani munkamegosztáson alapulnak (hangyák, méhek); munkája ugyan bővelkedik a legkülönbözőbb hasznos útmutatásokban, csakhogy még olyan időben íródott, amikor az emberi társadalmak fejlődését még nem lehetett az isme- reteknek oly tömegével venni vizsgálat alá, amint azt ma tehetjük. Lanessan előadása inkább csak szellemes tervezete egy olyan munkának, amely a kölcsönös támogatás elvét fejtené ki, a tengerben álló sziklától kezdve a növény- és állatvilágon át egészen az emberiségig. Bármily érdekes és sok tényt tartalmaz is Büchner könyve, mégsem érthetek vele egyet, épen az alapgondolata miatt. A könyv a szerelem dicsénekével kezdődik és csaknem minden példa és fejte- getés az állatok közötti szeretet és rokonszenv létezését akarja bizonyítani. Ha pedig az állatok szociális ösztönét szeretetre és rokonszenvre vezetjük vissza, ezzel egyúttal csökkentjük a jelentőségét és megszorítjuk az általánosságát. A szeretetre és a személyes rokonszenvre alapított emberi erkölcsnek is csak az volt a hatása, hogy az erkölcsi érzés fogalma nagyon szűk határok közé szorult. Ha oltani segítek az égő házat, nem a szeretet vezet a szomszédom iránt, akit talán nem is ismerek ; ennél sokkal többet átölelő, bár bizony- talan érzés az emberi szolidaritás érzése, és a szociális ösztön az, ami mozgat. Ugyancsak így áll a dolog az állatoknál is. Amikor a kérődzők csordája vagy a lovak körbe állanak, hogy meghiúsítsák a farkasok támadását, nem a szeretet